remény

Talán jobban vagyok, mint ezelőtt pár héttel. Talán van valami, ami arra utal, hogy nem tölti ki minden percemet a pánik. Most hétvégén szinte alig vettem be nyugtatót, mondom ezt annak ellenére, hogy bizony jött rám roham nem is kicsi, de most nem tudott annyira elhatalmasodni, sikerült a figyelmem elterelni.

A munkahelyem szinte az őrületbe kerget. Olyan mértékű felelősséget toltak rám, amelyet nehezen tolerálok. Néha elképesztően hangosan kiabálok a férjemmel semmiségek miatt.

Nagyon nehéz most minden. Tanulunk, dolgozunk, tanulunk, dolgozunk. Nem is tudom megéri-e ez az egész. A gyermekem a héten átesett egy kisebb műtéten, hát nem mondom...Neki semmi, nekünk maga a vég volt az a pár óra amíg kihozták a műtőből. Egy idő után olyan félelem jött rám, hogy azt hittem meghülyülök. Nem tudnám elviselni, ha valamelyik családtagommal történne valami. Igazából normális agyműködéssel talán ez meg sem fordulna a fejemben..

Na tehát próbálom pozitívan szemlélni a világot, próbálok élni, próbálom mától kezdve minden percemet hasznosan tölteni, próbálom nem kritizálni az embereket és magamba nézve a hibáimat helyrehozni.