Ki vagyok én?

Ma reggel 8-tól csörgött a telefonom, s dühös voltam, mert vasárnap van. Átgondoltam, lehet-e baj a rokonaimmal, majd arra jutottam, hogy kizárt, senki sem beteg rajtam kívül, így nyugodtan aludtam tovább, főként kihasználva, hogy lányaim is aludtak még.

Szóval, én gyerekkoromat tekintve egy szomorú sorsú kislány voltam egy alkoholista apával, egy tönkrement anyával, aki mindezt próbálta kezelni a munkája mellett. Apám többször feküdt az árokban, mint a saját ágyában. Gyerekként megélni, szőrnyű volt és szégyeltem a családom. Ennek több oka is volt, például sosem vittem kaját az iskolába, mert nem volt pénzünk, apu mindig gondoskodott róla. Apám, hogy ihasson az állatok eledelét is eladta. Ennek ellenére, szerettem apámat, mert hihetetlen de békés és kedves természet volt. Józanul csak felnőtt koromban láttam, amikor már kezdte elhagyni az ereje, de akkor már késő volt, 65 évesen meghalt. Gyerekként dadogtam, szorongtam és szédültem, 3 lépcsőfokot sokáig csak fenéken ülve mertem megtenni, s soha nem mosolyogtam. Számtalan kép készült rólam, mindegyiken csak a megvetésszerű  pofavágás látszik, mosolygós kép nincs. Néha ok nélkül az udvaron üvölteni kezdtem, úgymond hisztrériás rohamot kaptam. Erre még 8.-as koromban is volt példa. Anyámat ott provokáltam, ahol tudtam, de imádtam, ami miatt szenvedtem. Tisztában voltam vele, hogy nővéreimet jobban szereti mint engem a késői nem kívánt gyereket. Nővéreimnek már unokáik vannak, míg az én lányaim még 9 év alattiak. Munkájuk miatt mindig ide-oda dobáltak általában öreg rokonokhoz, akikkel megutáltattam magam, hogy ne vállaljanak el. Azt hittem nem kellettem nekik. Egyszer egy amerikai gyermektelen házaspár örökbe akart fogadni, az egyik öreg rokon által aki vigyázott rám, ám anyám nem adott. Emiatt is megkeresítettem az életüket. Amikor beteg voltam, s anyám bejött az egyik matróna bébiszitterrel látogatni, anyámat semmibe vettem, hogy bosszút álljak rajta. MÍindezt azért, mert azt hittem csak a nővéreim számítanak neki.

Majd felnőttem, s a középiskola alatt már határozott ember lettem, jó tanulmányi eredményekkel, majd egyetemi végzettséggel zártam a sort. Anyám 14 évvel élte túl apámat, 63 évesen ment el. A suli után egy multi cég vett fel, majd átmentem egy másikhoz, melynél 12 évig voltam, közben szültem 2 lányt, tehát férjhez is mentem. Ma 32 éves vagyok. Az első 5 évben anyámnál laktam, aki rájött az utolsó 2 évben, hogy akire számíthat az igazán csak én vagyok. kezdtünk egymásra találni, tudat alatt rajongtam érte, ám továbbra is provokáltam. Ott lakott még nővérem, másik nővérem nagyobbik lánya, lányom, férjem én, és persze anyám. Nagyon élveztem, ám közben épült a házunk, s amikor az unoka a férjhez ment és a férj is odaköltözött, akkor besokalltam. Addigra anyám kezdte kimutatni érzelmeit, s Ő is szerette a nyüzsgést, s mivel magasvérnyomásos és szívbeteg volt(nagyon súlyos) így biztonságban érezte magát. Ragaszkodott az unokájához és hozzám. Ám a sors úgy hozta, hogy egyszerre adódótt lehetősége mindenkinek tovább lépni. Nekünk elkészült a ház, a nővérem összeköltözött a férjével ismét, az unokának pedig kilátás nyílt egy rokoni házba átmenetileg elköltözni.

Anyám megijedt, nem akart egyedül maradni, mi pedig nem vettük észre. Mindennap hívtam, Ő főzött ránk, ám egy nap a szokásos időben, nem az ebéd miatt telefonált az ott tartózkodó unoka, s én ezt megéreztem.. Nem vettem fel a telefont, hanem a férjem kezébe nyomtam, majd a szobában térdre esve vártam mi történt. Valóban nem az ebéd főtt, anyám összeesett és még otthon kómába esett. Nem mentem át, nem bírtam.. csak a korházban láttam gépre kötve, becsövezve. 24 óra és elment. 1 év, majd összeroppantam-pánikbeteg lettem. Nap mint nap átéltem, hogy mit érezhetett, az összes gonoszságom, mely nem nyert bocsánatot Tőle, s a tudat, hogy nem mentem át, csak otthonról hívogattam a mentőket, ráadásul rosszul. Először betegszállító jött a bejelentésem alapján, mivel csak annyit közöltem, hogy anyám a fürdőben összeesett, s nem tudjuk rátörni az ajtót. A férjemnek sikerült, Ő még beszélt vele. Majd másik mentő, de már későn, tüdőre ment a hányadéka, a vérhigító melyet a számos gyógyszer mellett szedett, megtette hatását. Fél agyát elöntöte a vér. Csak az önvád..mi van ha jól jelentem be, ha megjegyzem az agyvérzést amitől mindig is féltettem. Gondolhattam volna, hisz nem tudott felállni.

Egy év mely minden nap ezzel telt, mit tettem, mért nem mentem át előző nap, miért nem értem be látogatni másnap fél 12-re. Az orvosok azt mondták akkor lehet látogatni. Késtem, fél 12 után pár perccel halt meg. Már majdnem ott voltam, mikor hívtak a nővéreim.

Belebetegedtem és ma is így van nem tudom feldolgozni, talán csak könnyebb. Ma vezetőként dolgozom egy komoly területen, ahol ez a betegség nem megengedhető, s titkolni kell. Egész jó színész lettem, azt meg kell hagyni..

Ma mindez eszembe jutott, s nagyon rosszul lettem..az a telefon amit nem vettem fel, az egy rossz hírt közölt. Kedvenc unokahúgom, úgymond diszkóbalesetet szenvedett, eltört a gerincében a hármas csigolya. Nem hajtottak gyorsan, egy korty alkoholt sem ittak, de megtörtént, a biztonsági öv miatt tört el a csigolya. Ezt szerette volna a nővérem közölni velem. Halálra réműltem, nem akartam ezt hallani. Unokahúgom már túl van egy Hodking kórón, amely miatt 2 éven keresztül a legerősebb gyógyszereket kapta eredménytelenül. Illetve lett eredménye, mint a csontsűrűség minimalitása a mai napig a kezelésektől, ami miatt nem tudta megúszni a komolyabb sérülést(csigolya törést) és egy szívrendellenesség szintén a rengeteg kemótól. Már egyszer lemondtunk Róla, amikor a csontvelő visszaadásakor kritikus állapotba került. Ám legyőzte, s most tessék. Miután azonnal útra keltem, megnyugodtam mert közölték, hogy keze és lába mozog.

Azonnali műtét, egésszégügyi karkötőt nem viselt, ám közölte az orvosokkal azt a gyógyszert amely műtét előtt kötelezően beadandó Neki, különben elvérzik. Egy csaj, aki már megélte a poklok poklát, most megélte mégegyszer. Mikor ma hajnalban felborultak egy kiugró vad miatt, eséskor azonnal érezte, hogy gerincsérülése van, s a mentőt a barátjával úgy hívatta, hogy erre utaló sérülést sejtenek. Majd megkérte Őt, hogy tartsa a hátát mozdulatlanul. Így a fiú addig támasztotta, míg a mentő ki nem ért. Ez volt a szerencse,  gerincvelő nem sérült. Megkapta a műtétet megelőző védő gyógyszereket, s ma estére a régi csigolya helyett egy fém van, de mozog kéz és láb. Rettegtem mi lesz, ha lebénul. Mégegyszer nem küzdi végig ezt tudom, sem egy ilyen sérülést, sem egy kiújúlt rákot.

A szobában láttam egy embert csöveken, folyamatosan görcsbe ránduló testtel, agyműtve. Bár anyu békésen feküdt, mégis újra átéltem. Majdnem megfulladtam, nem bírtam, átéreztem a halál súlyát ismét. Unokahugi jobban lett, örült, hogy mozognak a kezek lábak, így újságokat rendelt. Holnap már osztályon lesz, így nem kell a rémségekkel találkoznom többet. Nagyon esendőek vagyunk, s ez rossz. De mennyivel rosszabb ott és ilyen állapotban lenni, mint pánikbetegként élni az életet. Innét nézve ez nem is olyan súlyos állapot.