Küzdeni kell..

Megint jön a szédülés, megint nem bírok jól lenni. Annyira bizonytalan minden körülöttem, hogy néha azon gondolkodom, most ájulok el. Ebben a pár napban nem kellett vidékre mennem, egész felüdülés volt, azonban rengeteg tárgyaláson vagyok túl. Nagyon fárasztó és nagyon pihennék már. Ismét felébredek éjjel arra, hogy rossz a közérzetem szorongok. Nem pihenem ki magam, így pedig kipurcanok. Jó hír viszont, hogy nem fogytam semmit, sőt! igaz, az a sőt kb fél kilónak szól, na de az is valami. Azért nem kell nagyon soványnak elképzelni, a 172 cm mellé 59,5 kg társul. Vannak nálam jóval soványabbak, csak nekem ez nem jön be, s kissé költséges mutatvány ha az ember ruházkodni akar ismét. Ma már elég kedvező áron lehet ruhához jutni, csak sok a kosztümöm, az pedig nagyon húzós mutatvány lenne csere tekintetében.

Gyermekecske jobban van, így kapott apró ajándékot ennek örömére. Nagyon szeretem őket, jó tartozni valakihez. Apácska kicsit hoppá, ugyanis kezdi határozottan a tudomásomra hozni, hogy a munka az egyetem, a gyerekek már sok neki is, de legfőképp az életvitelünk olyanná vált, mint egy váltott műszak, ennyi erővel külön is élhetnénk. Igaza van! Emiatt is szorongok, mi legyen? A szüleim is dolgoztak, a mi gyerekeink sem érzelmi, sem anyagi hátrányban nem szenvednek. Igaz, az idő kevesebb, nem játszom a baba házban mindennap, de foglalkozom velük. Utálom, ha a lelkemre akarnak hatni, okolnak dolgokért, ám a hátrányokból eredő előnyöket pedig élvezik, sőt elvárják.

Ma megint nem fogok éjjel aludni az biztos, de utálom a pánikrohamot és utálom a szorongást, a szédülést így pihennem kell.

Nos, veszek be valami homeopátiás altatót próbaképp és nem gondolok semmire.