Ez is paróka?

Kizökkentem egy kicsit a tempóból, a napokban nagyon elfoglalt voltam, ha meg géphez jutottam, nem voltam egyedül, és hát nem kötök mindent mindenkinek az orrára. Még a családomnak sem. 

Köszönöm a hozzászólásokat és a biztatásokat, nagyon jól esnek, és gondolkozom rajtuk.

Az utolsó bejegyzésemben elérkeztem életem egyok legpocsékabb mélypontjához, amit a harmadik paróka megvásárlása követett.  A helyet, ahol vettem, a bőrgyógyászaton (fal betegség, fal doki, fal kezelés, tudjátok) ajánlotta egy kedves asszisztensnő. Két helyen is szerencsétlenkedtem, de az ő javaslata győzött. A szépségszalonban valami banya helyett egy bájos, segítőkész fiatal hölgy fogadott, tapintatos volt, baráti, rugalmas, türelmes. Erősítésnek vittem magammal a barátnőmet (mint minden ruhavásárláshoz), mert az ő véleményében abszolút megbízom. Jött velünk a férje is, aki a gorombaságig őszinte szokott lenni mindenkivel, tehát bíztam benne, hogy jól fogok választani. Mert igen, itt már volt miből választani! katalógusból, de akkor is. Amit meg fel lehetett próbálni... az első példánnyal a fejemen kisétáltam az ajtó mögül, Zsu finoman, alig észrevehetően megrázta a fejét, a férje pedig azt mondta, nem túl halkan: bammeg, ezt  azonnal vedd le, ronda. A másodiknak nagyobb sikere volt. Még nálam is. Olyannak láttam benne magamat, amilyen mindig szerettem volna lenni. Sima volt, fényes, sötétbarna és klasszikus bubi. Imádtam és jól is állt. MINDENKI szerint! A munkatársaim rám csodálkoztak, még a fiúk is körbenézték előlről - hátulról az új frizurámat, hogyhogy változtattam és ez a fazon kinek az ötlete volt? Zavarban is voltam, magamban röhögtem is, de azért jól is esett. A más tollával ékeskedni tipikus esete. Ebből a típusból aztán több darabot is elhasználtam. Azt hiszem, négyet vagy ötöt. Amikor az első már kezdett elhasználódni, elmentem a bőrgyógyra másikat íratni, a doktornő megkérdezte, hogy minek az nekem. (Na majd a vizsgálatok is megérnek ám egy misét!) Amikor megmondtam neki a - hamis - okot, és hogy jelenleg is paróka van rajta, rám bámult, és azt mondta: "Ez is paróka?! Nem is gondoltam volna!" Az egyik kolléganőm megkérdezte, mennyit fizettem a fodrásznál. Mondtam: húszezret. Kirakta a szemét: hát hova jársz te fodrászhoz?! Aztán neki is megmondtam, hogy parókát hordok, hát nem tudtad? Úgy látszik, a dolgaimban járatosak ezek szerint nem is voltak annyira pletykásak, mint gondoltam. Mert ha valaki rákérdezett, nem tagadtam le. Minek is?

Azaz: egyszer letagadtam. Az orvosnál.  Mekkora marha voltam!