Nekem nem parancsol senki!

De hát amíg otthon laktam, bizony parancsoltak. Hiába voltam dolgozó nő, otthon csak a kis hülye maradtam, akit megpofoztak, ha 10 perccel később ment haza az előírtnál. Kész csoda, hogy egyszer aztán került mellém is egy fiú, akiért képes voltam bevállalni az otthoni botrányokat. Mert azok aztán voltak. Voltam én szerelmes addig is, de eszembe sem jutott volna a szüleim elé állítani bármelyik fiút. Egyik sem felelt volna meg úgysem. Igazából talán én sem feleltem meg.  De ezért az egyért kibírtam a cirkuszokat, a piszkálódást, mindent. Apám vehemensen utálta, de bármelyiket utálta volna. Tudatosan választottam olyant, aki mindenben szöges ellentéte az én édes jó apámnak. Tudatosan akartam magamnak jót, és tudat alatt talán a szüleimnek szerettem volna egy jó nagyot beinteni. Mert ők már ott tartottak, hogy dolgozom egy-két évet, aztán apám néz nekem egy rendes szakit, férjhez megyek, és otthon maradok, mint az anyám.

Így aztán a robosztus, mindent erőből megoldó, alkoholista, nagyhangú, parancsolgató, parasztgyerekből bányásszá lett apám teljes kiborulására hozzámentem egy vékonyka, halk szavú, antialkoholista, kicsit tétova disc jockay-hoz. Aki mellett kibekkeltem a katonaságot, a főiskolát, egy-két nőügyet is, majd juszt is hozzámentem. Aki nem emelt kifogást, ha nem főztem, aki hagyta, hogy miniszoknyát hordjak combközépig érő csizmával.

Aki nem emelt kezet a gyerekre, legfeljebb szidásként azt mondta neki: kisfiam, a jó istenke áldjon meg... Aki hagyta, hogy férjes asszony létemre megmaradjanak a barátnőim!!!  És aki nem volt hajlandó a gyerek születése után egész éjjel az apámmal inni, mint más rendes vő. És aki nem hajlandó pusztán az elvárás kedvéért apukának és anyukának szólítani őket. Aki a sör meg a pálinka helyett a cukrászsüteményt szerette, akinek a gyerek egy-egy szólásától könnybe lábadt a szeme, és nem akadt ki, hogy vasárnap a húsleves- pörkölt-nokedli szentháromsága helyett párolt zöldborsót tálaltam sült virslivel. Úgyhogy az én férjem az apám számára egy férfiatlan jelenség volt, majd megpukkadt miatta.

Én meg úgy, ahogy volt, imádtam. És imádtam azt is, hogy nem kell hazudni, nem kérdezik, hol voltál, mikor jössz haza, hiszen együtt ?csavarogtunk? és együtt mentünk éjjel kettőkor, és reggel hétkor együtt rohantunk dolgozni. Senki nem nyaggatott, mért nem alszol már, miért keltél fel, hová mész, mért ez a ruha van rajtad,ki telefonált, mit írt az Ildikó?

Elkezdtem berendezni az én egészen másmilyen életem.