Angyal szállt közénk

A második gyereket nem terveztük. A férjem meg pláne nem tervezte! Sőt, azzal gyanúsított, hogy szándékosan rendeztem így. A vészcsengő még mindig nem szólalt meg a fejemben. Szerencsére olyan későn derült ki a dolog, hogy nem kellett döntenem: a gyerek marad. Férjuram két hétig nem szólt hozzám. Teljesen összetörtem, rengeteget sírtam, mert még a gyerek nevét is egyedül választottam. Azt mondta, ezt én akartam, akkor döntsem el a többit is magam.

Amikor megszületett, két hét alatt kiderült, hogy angyal szállt közénk. Tüneményes kisfiú volt, háromhetes korától végigaludta az éjszakákat, reggelente vigyorogva ébredt, alig volt beteg. Ahogy nőtt, maga volt a mosolygós nyugalom, barátságos, nyílt, érdeklődő, szép, kedves, értelmes... alig vagyok elfogult, ugye?  :-)  Nem bántam már semmit, gondoltam, mindenki le van ejtve...

Szerencsére abban az évben édesanyám is elfoglalt volt, tehát a babával első naptól magamra voltam hagyva. Sajnos az apuka is többnyire magamra hagyott... Két gyerek mellett nem figyeltem eléggé. Viszont pár nap alatt világossá vált számomra, hogy nem is vagyok én olyan csapnivaló, kétbalkezes liba. A gyerekem szopott, egyszer sem ejtettem le, nem fulladt a fürdővízbe, nem ette meg a kosz. Remek, nem?  És főztem, mostam, takarítottam is. Nyár volt, a babakocsit tologatva még biciklizni is én tanítottam meg a nagyobbikat. Sok-sok kilót is sikerült leadnom, és igen, egy idő után nem téptem a hajamat sem!

Ez volt az a bizonyos másfél év...