A helyzet változatlan

Most megüt a guta! Végre ideültem és erőt vett rajtam az írási kényszer. Írtam egy csomót, és egyszer csak kidobott a rendszer. Hogy fogom ezt megint összehozni?

No. Hát mióta utoljára írtam, sanos semmi nem változott. A fejem pocsékul néz ki, változatlanul tépem a hajam. Abbahagytam a gyógyszert, hogy kíméljük a májamat, meg hátha fogyok is egy kicsit. A májammal nem tudom mi van  - azon kívül. hogy néha rosszmájú vagyok  -, de a kedélyem nagyon rossz. Belesüppedtem a depresszióba.  Sötét gondolatokkal van tele a fejem, reménytelennek látom a világot. És önmagamat. Annyi könyvet elolvastam, annyi módszert megismertem,és nem vagyok képes rá, hogy leálljak. Tök fölöslegesen járok a pszichológushoz is, szegénynek egy csepp sikerélménye nincs velem. Csodálom, hogy még nem hajtott el a búsba, hogy ne raboljam a drága idejét.

Elolvasom a könyvet, itt-ott meglátom benne magamat. Bólintok rá, hogy tényleg ezt csinálom, tényleg ilyen vagyok. Aztán kitépek még egy hajszálat.

Lefekszem, meghallgatom a meditációt. Behunyom a szemem, ellazítom magam. Néha még a könnyeim is szivárognak. Aztá felkelek, teszek-veszek, majd kitépek még egy szál hajat.

Elmegyek edzésre. Kihajtom a lelkemet, kapkodom a levegőt, csurog rólam a verejték. Majd haza jövök, kimosom a parókámat, lezuhanyozom és pihenésképpen tépkedem a hajamat.

Beszedtem a gyógyszert. A homeopátiás szert. A multivitamint. A táplálék kiegészítőt.  Aztán elrágtam egy két hajszálvéget is.

Elmentem a pszichiáterhez. A pszichológushoz. A bőrgyógyászhoz. A hajgyógyászhoz. A természetgyógyászhoz. Aztán tovább tépkedtem a hajamat.

Mit lehet itt még csinálni?