Péntek 13

Igaz, hogy péntek 13 tegnap volt, de frappáns címnek hangzik. Reggel arra gondoltam, na, vajon ma kiderül: boszorkány vagyok, vagy nem vagyok az? Erre este, vagyis inkább éjjel a tévében láttam ám a Bűvölet című filmet. Olyan buta gondolataim támadtak, mint egy gyereknek, aki még hisz a mesékben. Ha én is boszorkány lehetnék, vagy ismernék egyet, és kérhetnék tőle... jellemző, hogy a jó tündér eszembe se jutott ezügyben.

Nem tudom, mi a túró van velem. Minden, de minden rossz, minden fáj, minden idegesít. Csak bennem lehet a hiba.

Nagyon furcsa, nyomasztó álmom volt, ez is még tegnap éjjel. Volt egy harmadik gyerekem. Olyan picike volt, hogy szinte az egyik kezemben elfért. A csomagocskából szinte csak a szeme kandikált ki. Kékszemű volt, éber tekintetű, kicsit véreres volt a szeme fehérje. Nem sírt a baba, ide-oda tekintgetett. Én meg vittem, mutogattam mindenkinek: hiszen ez egy csoda. Aztán jött az ijedtség. Hiszen én már idős vagyok ehhez, hogyan fogom táplálni? A melleimen nem éreztem semmit, ami jelét adta volna, hogy van vagy lesz tejem. Céklát (!!!) főztem héjában, azt hámoztam a mosogató felett, és kétségbe voltam esve. Mi a fenét csinálok, hát egy újszülöttet nem lehet főtt céklával etetni! Mi lesz, ha éhen hal a gyerek? Akkor főztem krumplit. De hát az sem jó, tej kellene, de a dobozos sem megfelelő, mit tegyek?

Aztán felébredtem.

A hajamat a napokban ismét leborotváltam. Ismét nem szólt hozzá senki semmit.