7. hét - „Megkérnénk a kismamát, hogy ne lógjon ki a sorból”

Ott hagytam abba, hogy szívhang, öröm és boldogság – és valóban így is volt. A doki kedvesen mosolygott, gratulált, majd papírokat – háziorvoshoz, védőnőhöz – adott a kezembe és bekerültem az ellátás sűrű rendszerébe. Kezdeném ott, hogy nekem eddig nem volt állandó nőgyógyászom. Igazából soha semmi bajom nem volt, fogamzásgátlót egyszer szedtem egy évig, de annak is több mint tíz éve. Mivel rossz tapasztalataim sem voltak soha, azt gondoltam, hogy a kétévenkénti rákszűréshez nem kell nekem saját orvos, jó lesz a rendelőintézet is – és ez így működött is. Így talált rám a terhesség a rendelőintézetben, „saját” doki nélkül. A terv szerint ezen nem is akartam változtatni, mert alapvetően nem értek egyet a borítékkal történő orvos választás-fogadással és azzal, ahogy ez Magyarországon működik.  Nem tetszik, ahogy „okosba” keveredik a magán és állami ellátás. Nem hiszem, hogy 40-150 ezer forintért arra lehet kényszeríteni orvosokat, hogy 24 órában ugrásra készen álljon és akkor is legyen ott a szülésemnél, ha előtte 36 órát dolgozott. Ráadásul több olyan eset is történt a környezetemben, hogy hiába a kismama a sztárdoki magánrendelőjébe járt gondozásra alkalmanként 15 ezres tarifáért. Persze az orvos előre közölte, hogy neki 150-200 ezret szoktak adni a szülésért.  A kismama előre megbeszélte vele, hogy minél természetesebb módon, minél kevesebb beavatkozással szeretne szülni – az orvos persze helyeslően bólogatott. Aztán a lehetőt legtöbb szülésmegindító és gyorsító módszert bevetette – anélkül, hogy ezt korrektül közölte volna a kismamával –, majd persze komplikáció-komplikáció hátán, végül műtő és sürgősségi császár. És ez azért, mert az orvos látta, hogy a szülés várhatóan a szabadnapján indul be, ráadásul első szülésnél azért ez 12-16 órán keresztül is eltarthat, akkor már 48 órája volt a kórházban, jogosan akart pihenni is. Szerencsére mindenki egészségesen jött ki a történetből csak éppen háborítatlan szülés helyett pánik, kapkodás és szerintem az orvos sem érezte jól magát a végén. És ez egy ördögi kör, a hálapénzzel ugyanis bizalmat és figyelmet vásárolok, de mivel mindenki fizet, az orvos kapacitása is véges, ugyanott tartunk mint boríték nélkül, csak családok sokszor erejük felett fizetnek, az orvosokon meg nagyobb a nyomás. Én ezt nem akartam, ráadásul nekem eddig sosem kellett hálapénzt adnom, teljesen jól összerakták a lábam egy baleset után, kivették a vakbelem – mindkét alkalommal az ügyeletes kórház, ügyeletes orvosához kerültem. Korrektek voltak, szépen dolgoztak, rendbe jöttem. Ezen tapasztalatokkal és filozófiával vágtam neki az előttem álló hónapoknak. Ráadásul az orvos, aki közölte, hogy van szívhang és akkor minden oké, egyáltalán nem ajánlotta fel szolgálatait, hogy ha gondolom, szívesen elvállalja a terhesgondozásom és várna a magánrendelőjében. Egy szóval sem célzott erre – egyszerűen csak adott egy rakás beutalót, illetve egy az illetékes kórház terhesgondozójának részletes protokollját, hogy melyik héten, milyen vizsgálatokat kell elvégezni, melyikre, mikor, milyen telefonszámon kell bejelentkezni. Hozzátette, persze választhatok másik kórházat, de abban ő nem tud segíteni. Nekem ez tetszett. Világos volt és egyszerű – nocsak, mégiscsak működik ez a dolog anélkül, hogy megkerülném a rendszert. Az mondjuk furcsa volt, hogy egyéb információt nem kaptam, hogy mire vigyázzak, mit egyek és mit ne, mikor kell haladéktalanul bemenni az ügyeletre, de – gondoltam – ezeket majd a háziorvosom mondja el. El is mentem hozzá, ő is nagyon kedvesen gratulált. Megkérdezte el akarok-e menni táppénzre – én ugye a korom miatt kapásból veszélyeztetett terhesnek számítok –, majd adott ő is néhány beutalót vérvételre, EKG-ra, majd mondta, hogy amíg a leleltek elkészülnek, menjek el a védőnőhöz és majd, ha lesz már kiskönyvem, akkor a leletekkel menjek vissza hozzá. És viszontlátásra, egyéb információ életmódról, akármiről nulla. Sebaj – gondoltam – nyilván majd a védőnő. Néhány nap múlva, még mindig a kezdők izgalmával ott ültem a védőnőnél, aki szintén kedves volt, de ott már tudtam, hogy az információért meg kell küzdeni, ráadásul ez az egész terhesgondozási rendszer az összes írott és íratlan szabályával eléggé rugalmatlan. Védőnéni a kezembe adott egy rakás újságot, kiadványt, kuponokat, közölte, hogy 6-8 kilót, na, jó, max. tizenkettőt hízhatok. (Itt jegyzem meg, hogy 19-es testtömegindexxel kezdtem el a terhességet, vagyis még egy 15 kilós hízás is simán beleférhet.) Ezen kívül papírkitöltés volt, van-e választott orvosa? Nincs! Hogyhogy? Elmondtam, hogy mi bajom ezzel és egyet is értett. Majd megkérdeztem, hogy akkor életmód, mit lehet enni, mit nem, mégis milyen vitamint szedjek? Mire Ő: Hát ezt mind a kezelőorvossal kell megbeszélni! De hát az előbb mondtam, hogy az nincs és legközelebb 5 hét múlva lát majd egy orvos a 12. heti ultrahangon, addig mégiscsak jó lenne tudni, mit lehet, mit nem.  Hát, egyen, amit akar, de azért vigyázzon a kilókkal. „Egy hónap múlva találkozzunk, addig is vigyázzon magára, ne felejtse el, hogy ez már másállapot és nem szeretném ha bármi baj lenne, mert nálam már nagyon régen volt vetélés.” Tehát szakorvos, háziorvos, védőnő, mindenki kedves és gratulál, de a papírozáson és a kötelező szövegen kívül nincs információ. Na, már most, mivel ezzel foglalkozom, elég jól tájékozott vagyok, nagyjából tudom, hogy mik a tiltott ételek, hogy elsősorban a fertőzésveszélyre kell vigyázni. De amikor már konkrétan rólam és a gyerekemről van szó, akkor nem csak a nagyjára, hanem a kicsijére is kíváncsi az ember. Hogy akkor itt a nyár mehetek-e strandra, hideg vízbe, meleg vízbe, Balatonba, tengerbe, fürdőkádba? Kell-e többet innom vagy nem? És akkor tényleg mi alapján válasszak terhesvitamint? És ezen kívül kell-e mást szednem – folsavat, magnéziumot? Mit csináljak, ha kijön a migrénem –amihez igen közel vagyok – simán csak szenvedjek, vagy bevehetek valamilyen gyógyszert? És a szex? stb. stb. Ezernyi kérdés bennem és legalább ennyi a büszke apában is, aki nyilván jobban aggódik, mint én. Mit csinál ilyenkor az ember, hát autentikus forrásokhoz nyúl: internet és ismerősök.  A neten persze van minden, például orvos-válaszol rovat is. Ahol viszonylag kevés a konkrétum és sok a „beszélje meg az orvosával” válasz. A józan gondolkodású ismerősök is óvatosan válaszolnak, hiszen ők is csak azt tudják elmondani – mivel egyikük sem orvos –, hogy velük hogyan volt. Na, szóval hogy is van ez? Az orvos nem ad információt csak úgy, de persze meredeken utálja, ha a paciens az interneten meg az ismerőseitől tájékozódik. Nem szeretik a hálapénzes, magán-állami mixes rendszert, ahol elvileg akkor is ott kell lennie a szülésnél, ha előtte 36 órát ügyelt, mert a kismama vett 100 ezerért egy adag figyelmet. Ez a rendszer nem jó senkinek, de ha nem vagy benne, akkor egyenként kell minden infó morzsáért megküzdeni. És persze hol a felelősség? Kihez fordulhatok, ha baj van? Honnan tudhatom, hogy baj van? Én vigyázok magamra és a gyerekre a saját tudásom szerint, van fogalmam az egészséges életmódról és a saját testem működéséről is, de akkor is: ki vigyázz ránk? Ki vigyázz arra, aki nem tudja mi az a helyes táplálkozás, aki nem tudja megvenni a vitaminokat, akinek nincs internete, telefonja, könyvei és főleg pénze? Ki vigyázz arra, aki ezért vagy azért, kilóg a sorból?