20. hét – Segítők, jelzőtáblák a lilaködben, nagyobb has, kevesebb para

Bár eddigi bejegyzéseim, főleg a bizonytalanságaimról és félelmeimről szóltak, a terhesség természetesen nem 24 órás para. Sőt. Ahogy telnek a hetek a lila-köd egyre sűrűbb és már nem is csodálkozom azon, hogy az egykor egy helyben megülni képtelen énem, órákat tud maga elé bambulni, bámulva egyre láthatóbb hasát, és képzeletben arcot rajzol a bent pogózónak, aki persze már most leg-gyerek. Mindeközben megtaláltam azokat a kapaszkodókat amik, akik segítenek ebben a rengetegben.

Hozom a papírformát, a második trimeszter valóban nagyon jó időszak, már nem émelygek, de még nem bálnásodom, energikus és mozgékony vagyok, jól alszom, lett már hasam is, a gyerek egyre többet mozog. Tudjuk a nemét, a nevét és bátor következtetéseket vonunk le a mozgolódási szokásai alapján a jelleméről. Azt tuti, hogy nagyon szép és nagyon okos – ehhez persze még mozognia sem kell, ez alap, ebből indulunk ki. Pacifista – tehát ő hozza el a világbékét – mert, amikor háborús filmet néztünk, akkor a lövöldözős és robbantós jelneteknél hatalmas rugdosásba kezdett, vagyis ellenzi a háborút. (Persze ha úgy nézzük, lehet, hogy csak beindult rá, akkor meg forradalmár lesz nyilván.) Elvittük élete első punk és jazz koncertjére, az előbbinél mozdulatlanul hallgatta végig a produkciót, majd a taxiban vad pogózásba kezdett, az utóbbin pedig ritmusra dobolt – tehát szereti a zenét, sőt érti, sőt ő a következő Mozart, Johnny Rotten és Manu Katche egyben. Amikor kissé ittas barátaink egyszerre gügyögnek a hasamhoz, kis „röhögés”-szerű mozgást érzek bent – mert már most fejlett a humorérzéke.  Most már az Apja is érzi a rúgásait, számára is kézzelfoghatóbb, elképzelhetőbb lett, így egyre többet  beszélünk hozzá és róla. Miután megkaptuk a kromoszóma vizsgálat eredményét, hátra mertünk dőlni és lilaködbe burkolózva, álmodozunk. Szóval nyugodt napok, kevesebb para, nagyobb has.

Mindebben az is segít, hogy félidőre megtaláltam azokat a segítőket, mankókat és jelző táblákat, amelyek segítségével kevésbé elveszettnek érzem magam. A rendszer adta hivatalos személyekből továbbra sem dől az információ, csak annyit mondanak, amit feltétlenül szükségesnek találnak és mivel a gyerek egyelőre papírforma szerint növekszik, én pedig feltűnően problémamentes vagyok, viszonylag hamar letudjuk a kötelező köröket. Az orvosom nem viszi túlzásba az ultarhangon kívüli vizsgálatokat, három hetenterá nk néz, a gyerek szépen fejlődik, a méhszájam zárt, megdicséri ezt a „remek fiúcskát”, ha van, egyéb kötelező vizsgálat elküld oda. Túl vagyok az AFP-n, aminek az eredménye jó lett, de ez nem igen érdekelt, hiszen közben zajlott a méhlepény-biposzia, amiből meg biztosra kiderült, hogy a gyerekkel kromoszóma szinten minden oké. Szóval a hivatalos rendszerben korrekt, barátságos ellátást kapok minimális kommunikációval. Van azonban egy rakás egyéb csatorna, amiből meríthetek, tájékozódhatok, ahol megnyugtatnak, ha kell, észhez térítenek. Ez nem az internet, nem a magazinok, hanem barátok, könyvek és a dúlám. Ez utóbbi szót sokan nem hallották még, ráadásul, valahogy a dúlám sem szereti, mert ebben a „szakmában” is vannak olyanok, akik lejáratják a többieket, úgyhogy sokkal inkább női segítőtársként tudnám őt jellemezni. Juditot régebb óta ismerem, ő volt korábban a kozmetikusom, és imádtam, ahogy csak természetes anyagokkal, aromaterápiával dolgozik, de mindezt úgy, hogy nem ezt tartja az egyetlen megoldásnak, ez az ő útja, ő ezt ismeri, szereti, de elfogadja a mások lehetőségeit. És nekem ez kell, nem hiszek a nyugati-orvoslás mindenhatóságában, de igenis elfogadom a jelentőségét, használom az előnyeit és vívmányait. De azt is gondolom, hogy nem mindegy, mennyi kemikáliát viszek be szervezetemben és ameddig lehet, jobb a természetes megoldásokat alkalmazni – fitoterápia, aromaterápia – vagy ezeket kombinálni, kiegészítőként használni, a gyógyszerek mellett. Pluralista vagyok, hiszem, hogy több út van, és utálom, ha valaki erőszakosan az általa egy, és igaznak vélt útra akar rákényszeríteni.  Szóval itt van Judit az illóolajaival, a jó szagokkal, meg a nyugalmával. Tudtam, hogy kismamákat kísér és segít, a terhesség és a szülés alatt is. Adta magát, hogy megkeressem, amikor megtudtam, hogy jön a gyerek. Háromhetente elmegyek hozzá, jókat beszélgetünk, megmasszíroz. Beszélgetünk arról, hogy mi van, hogyan élek meg dolgokat, mi lesz – úgy tűnik, csak dumálgatunk, de segít, megnyugtat, megerősít. Nincs hülye kérdés, vagy „ugyan már, mit kell ezen ennyit parázni” lerázás. Ha valamit nem tud, megmondja, nem hülyézi le az orvost, nem helyettem vagy előttem jár, hanem a kezemet fogva velem. Kapok illóolaj keveréket méh lazítónak, esti „altatónak” és hatnak. Jó dolog esténként, jó szagú dolgokkal bekenni a hasam, ellazulni, tetszik ez, és úgy érzem, jót tesz nekem.

Arra volt szükségem, hogy olyan segítőket találjak,akik elfogadják a kérdéseimet, félelmeimet, botlásaimat. Ilyenek a barátaim is, ott sem kezelnek szaranyának, azért mert terhességet mondok és nem áldott állapotot, mert vannak kétségeim, mert beszélni merek a nehezebb pillanatokról. Nekem nem hiteles egy olyan terhességről szóló könyv, amit férfi írt, ezért olyat választottam, amit egy szülésznő – aki maga is három gyereket szült – írt. Egy olyan bába, aki végigkíséri az orvos mellett a terhességet, aki illóolajakat, gyógyteákat ajánl és ebben több évtizedes tapasztalata van. Lemeri írni, hogy hallgassunk a testünkre, a megérzéseinkre, inkább rohanjunk be feleslegesen az ügyeletre, mint remegve várjuk otthon, hogy mi is történik, vagy elnyomva félelmünket, nem vesszük észre, hogy valóban baj van.

Még a legkonzervatívabb orvos is elfogadja, hogy ebben a gyerek-anya kapcsolatban van valami misztérium, amit nem lehet kimutatni, amikor a józan, két lábon álló, realista orvosom mondja, hogy vannak helyzetek, amit meg kell beszélni a gyerekkel és bizony ez is működhet. Ezért fontos, hogy jól legyek, hogy ebben a 9 hónapban nem szólhat arról az identitásom, hogy ki nem vagyok. Ez arról szól, ki vagyok én, hogyan járom az utamat, hogy vagyok jól, és ezáltal lesz jól a gyerek is és persze, ki tud ebben segíteni, támogatni. A világ többi része meg a lilaködön kívül van, nem is nagyon számít.