Klárikám

Blog: Egy visszeres nő története - Szerző: WEBBeteg

Azon a spanyolországi utazáson ismerkedtünk meg egy házaspárral, akikkel azóta is tartjuk a kapcsolatot. Azóta van már 3 felnőtt gyerekük. Klárikámék az évek alatt a világban mindefelé jártak már. Pénzük is volt rá, idejük is, és valahogy kellően lazák az élethez. Nahát ő az, akinek olyan szépek voltak mindig is lábai, amit annyira irigyeltem. Fiatal korában sem kellett soha takargatnia. Most sincs rajta mit, csak hát ennyi idősen egyikünk sem jár már miniszoknyában. Amíg én már gyógyszert szedek, mert olyan gyakran fáj a lábam, és úszni járok, addig egy olyan ember, mint ő ezt nem tudja átérezni. A legtöbben azt hiszik, hogy csak hisztizek, amikor a visszereimről írok, pedig évek óta ez komoly problémát okoz, és a mindennapjaimat megnehezíti.