Önkéntesként Afrikában

Szerző: ildiko

A BLOG LEÍRÁSA

A blog egy afrikai önkéntességre vállalkozó magyar pár munkáját, mindennapjait írja le. A naplót Ungvári Ildikó írta Malawiból, a bejegyzéseket időrendben, fél év távlatából közöljük.

Látogatás: 64469 alkalommal

A blogban írottak nem képezik a WEBBeteg orvosi tartalmának részét, azok igazság-, és valóságtartalmáért portálunk felelősséget nem vállal.

Adomány az árváknak

2009.08.10.

December 10-11

 

Emberek, komposztáljatok!

2009.08.08.

December 9

 

Majdnem találka a magyar kolbásszal

2009.08.03.

December 6-8

Szombat reggel részt vettem a patrolom heti meetingjén, gondolva hogy majd biztos okosabb leszek utána, de természetesen most is az volt az érzésem hogy nálunk ezeket a meetingeket fél óra alatt lerendeznénk, itt meg tök üres fejjel távoztam 3 és fél óra után. De nem gond, ezek az idők tökéletesen megfelelnek a terveim szövögetéséhez, illetve nekem sem árt ha jobban megismerem a 6 kis kulcsemberemet, és persze a vezetőség jelenlétében ők is összekapják kicsit magukat. És mi több, bearanyozva a reggelemet még arra is megkértek, hogy a szokásos meeting-nyitó és záró imát ma mondjam én?J

Bevásárlókörút-egy falat Európa

2009.07.29.

December 5

 

Hamuban és nyárson

2009.07.19.

December 4

 

Reggie reggelire

2009.07.19.

December 2

 

A leghosszabb hétvége (2)

2009.07.12.

November 30 - Reggel 4-kor a szokásos muszlim ének megváltásként érkezett, és fél 5 után, mikor teljesen világos is lett, hazarohantam valami ehetőt előállítani. Mivel a piac is csak 7-kor kezdődik, és elutazásunkat tervezve már csak szűkösen vásároltam az elmúlt napokban, komoly kihívást okozott hogy mi is lenne az ami tápláló és ehető is lenne. Végül is 2 óra alatt sikerült egy kisebb lagzira elegendő ennivalót összehozni, és 8-ra, remegő lábakkal, bízva benne hogy még mindig minden rendben van, vissza is értem. Ekkorra Viktor már megkapta a reggeli infúzióját, illetve reggelit is, ami nagyjából csak híg zabkása volt. De láza változatlanul nem volt és határozottan jobban, kvázi panaszmentesen érezte magát.

A betegtársak és azoknak a hozzátartozóik minden mozdulatunkat érdeklődve figyelték. Nézték mit eszünk, mit csinálunk, hogyan járunk, éjjel-nappal ránk szegezték a tekintetüket. Sokszor önmagában fehérnek lenni is nagyon-nagyon fárasztó tud lenni Afrikában. Az ember csak szeretne eltűnni kicsit, elveszni a tömegben.