Adomány az árváknak

December 10-11

 

A reggeli 5-ös zenés ébresztő kifejezetten rosszul esett, de összeszedtem magam mert Priscillával terveztünk árváknak adományt szétosztani. Ő Brazíliából kapott pólókat, sapkákat illetve itt fundraisingelt noteszeket, és ezeket kapja meg néhány lurkó az egyik field árvái közül. Reggel összefutottam Sillével, aki már a második projektjét tölti önkéntesként, (először Indiában volt) tanárként, és most elméletileg kiránduló és országnéző héten kellene lennie az osztályával, de valaki megbetegedett és ővele visszajött egy éjszakára. Ő mesélte hogy abban a faluban, melynek az iskolájában alszanak, azt tapasztalták hogy senki nem főz, nincs sehol, még egyetlen füstjel se, ami jelezné hogy készül a nsima. Mikor megtudakolták hogy miért van ez, azt a választ kapták hogy nincs mit megfőzni?Így gondolom marad a mangó egyetlen táplálékként?Szörnyen bűnösnek tudom magam érezni ezekben a percekben, az ételért amit megeszek, a ?luxuskenőcsökért? amiket magamra kenek, a képekért a falunkon és nem utolsósorban a bugyuta panaszaimért...

 

10-kor találkoztunk Pilirani-val, a patrolom másik field officerével, s mivel Viktor is úgy döntött hogy ma velünk tart, 4-en indultunk útnak. Először elvittük az adományokat Pirillani házába, majd az ő területén is megnéztük az épülő komposztláda helyét és magukat az építőket, majd egy kis piacos kör után (tényleg kis kör, miután majdnem mindenkinél csak mangót és paradicsomot lehet kapni a kisebb piacokon) visszamentünk az ő házába szortírozni az ajándékokat, osztani-szorozni hogy hogyan tudunk minimum 140 gyerkőcnek kedveskedni.

Nemcsak pólók és sapkák rejtőztek a zsákokban, hanem az egyik women club (nő-klub) tagjai varrtak hátizsákokat, meg ceruzatartókat, Priscilla szerzett némi fogkefét, fogkrémet illetve maga Pilirani is fund-raisingelt pár doboz szappant. Szóval a házban a gyékényszőnyegen letelepedve átrámoltuk a zsákokat és nagy nehezen megszültük hogyan adhatunk minél több lurkónak valamit.

 

A field officer házát nagyjából egy üres téglaépületnek kell elképzelni, viszont előtte szépen gondozott kert van, és bár a vendégeket csak a kertben szokták fogadni, de most mivel épp ránkszakadt az ég, bent terítettük le a szőnyeget. Persze a tetőn lévő lyukak miatt a lábunknál így is ütemesen csepegett be a víz.. A családja éppen távol volt valahol így őket csak a falon lógó bájos, leginkább esküvői fotókiállításból szemlélhettük meg. Munkánk végeztével elfogyasztottuk a piacon beszerzett mangókat, és titokban hagytunk is párat Pirillani asztalán, mivel valószínűleg ő is, mint ahogyan a malawi emberek nagy része ebben az időben, minden vagyonát a közelgő karácsonyra koncentrálja, most meg és főleg aztán, januártól, mindenki valóban éhezni fog.

Érdekes egyébként hogy a field officerek viszonylag jól keresnek, havi 14 ezer kwachát, mégsem igazán tudnak megélni vagy előrelépni belőle. Persze ez nem sok pénz, de itteni viszonylatban talán elég is lehetne. A régiek azt mondják azért nem elég mert nem tudnak előre tervezni, beosztani, megtakarítani. De hát ennyi pénz mellett, mikor folyamatos nélkülözésben vagy, valahogy érthető hogy elköltöd azt amid van, mikor van, nem?

 

Aztán 2-re elmentünk az iskolába ahol a találka volt kihirdetve, ahol egy koszos helyiség és több kíváncsi tekintet fogadott bennünket. A szokásos protokoll körök, (ima, bemutatkozások, köszönetek, színdarab előadása) után el is kezdtük átadni az ajándékokat, amit általában nagy örömmel és hálával fogadtak a gyerekek. Jó volt látni több mint 100 izgatott arcot a teremben, koszos kis ruhás lurkókat, bár tényleg látszott rajtuk az alultápláltság, ha nem is a testükön, a nézésükön mindenképp észrevehető volt. Sokszor csak kifejezéstelenül ültek, vagy épp aludtak a nagyobbak ölében, sőt volt egy kisfiú aki le is csúszott az asztal alá álmában?

Ezek a gyerekek amúgy nem árvaházban élnek, hanem egy malawi íratlan törvény szerint a legközelebbi hozzátartozónak, ha az nincs, a szomszédnak kell gondját viselnie az árván maradt gyereknek, s így valahol akár 5-6 gyerek is kerül ?kéretlenül? egy háztartásba. És mivel az embereknek magukat is nehéz eltartani, ennek következményeként ezek a gyerekek az új otthonukban sokszor nem kapnak semmit se, se enni, se élni?

 

Csütörtök reggel Viktor elment átvenni néhány óvodáról minden információt egy angliai krapektól, Robintól, aki már évek óta jár ide vissza, itt tölt néhány hónapot és pénzeli ezeket az iskolákat. Az ő hozzáállása merőben más a DAPP, azaz a mi rendszerünktől, ugyanis mi, DI-ok azt tartjuk a legnagyobb és az egyetlen hosszú távú segítségnek, ha mi csak kezdő löketet adunk egy-egy dolognak, de a megvalósítás, a működtetés a közösség dolga. Így, ha már nem leszünk itt sem lesznek bajban, és nemcsak csücsülnek a mennyei mannát várva. Ő viszont pénzeli ezeket az óvodákat, fizeti a tanárokat, a kaját. Majd elválik ki gondolta jobban. Ő most megy el, és Viktorra szeretné bízni a pártfogoltjai ellenőrzését, szóval ma ott voltak szemrevételezni a terepet. Én a tegnap elszenvedett, nem csekély napszúrásnak hála reggel eléggé szédelegtem, úgyhogy mára kényszerpihenőt kellett beiktatnom L