FSH (folliculusstimuláló hormon)

szerző: Dr. Borsi-Lieber Katalin - WEBBeteg
aktualizálta: Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus frissítve:

A folliculusstimuláló hormon az agyban található agyalapi mirigyben (hipofízis) termelődik. Az FSH és a szintén itt termelődő luteinizáló hormon (LH) együttesen vesz részt a női ciklus szabályozásában. A két hormont együttesen gonadotropinoknak nevezzük.

Az FHS szerepe és szabályozása a szervezetben

Az FSH és LH termelődésének szabályozása egy magasabb agyi szabályozó központ (hipotalamusz) és az általa termelt GnRH hormon, valamint a petefészek hormontermelése által valósul meg.

Az FSH mindkét nemben jelen van és az ivarsejtek érési folyamatáért felelős.

Férfiakban serkentőleg hat a spermiumok érési folyamatára és segíti a férfi nemi hormonokat megkötő fehérjék termelését (androgénkötő fehérjék).

Nőkben a petefészekhormon kiválasztását az FSH és LH együttesen szabályozza. A női ciklusban három nagy szakaszt különítünk el: follikuláris fázis, ovuláció, luteális fázis.

Az úgynevezett follikuláris fázis során több, fejlődésnek indult tüszőből választódik ki és érik meg egyetlen (nagyon ritkán több), amelyet domináns tüszőnek nevezünk, valamint felkészül a méhnyálkahártya (endometrium) arra, hogy ha a petesejt esetlegesen megtermékenyül, akkor beágyazódhasson bele.

Az FSH a tüsző (follikulus) érését és a petefészekhormon (ösztrogén, inhibin) elválasztását serkenti. A petefészekben fokozódó hormontermelés visszahat az agyalapi mirigy FSH- és LH-elválasztására, aminek következtében csökkeni fog a szekréciójuk.

A ciklus közepén a domináns tüszőben igen nagy mennyiségben termelődik az ösztrogén, aminek következtében megnő az agyalapi mirigy LH-elválasztása és ennek hatására általában a 14. ciklusnapon bekövetkezik az ovuláció, azaz megtörténik a petesejt tüszőből való kilökődése.

Ezt követi a luteális fázis, amelyben a petesejt kilökődésének helyén kialakul a sárgatest, ami a ciklus második felében progeszteront választ ki. Ennek serkentésében az FSH, szintén fontos szerepet tölt be.

Az FSH normálértéke nemenként és életszakaszonként

Férfiakban: 1.5 – 12 IU/L – férfiakban a serdülőkor után az FSH viszonylag állandó szintet mutat

Nőkben az FSH szintje ciklusfüggő:

  • Termékeny korban:
    • korai follikuláris fázisban: 2.5 – 12 IU/L
    • follikuláris fázisban: 3.5 – 14 IU/L
    • ovuláció szakaszában: 4.5 – 25 IU/L
    • luteális fázisban: 1.7 – 8 IU/L
  • A változókort követően (posztmenopauza), mikor a petefészkek működése megszűnik, szintje megnő: 26 – 135 IU/L

Csecsemőkben a születés után az FHS értéke emelkedést mutat, majd lecsökken.

Gyermekekben – lányokban és fiúkban egyaránt – alacsony tartományban van: 0.1 – 10 IU/L

Mikor kerül sor az FSH-szint mérésére?

Leggyakrabban meddőségi kivizsgálás részeként kérik e hormonszint meghatározását:

  • Férfiakban az alacsony spermiumszám okának felderítéséhez szokták vizsgálni.
  • Nőkben leginkább a menstruációs ciklus 2-4. napján nézik az FSH szintjét.

A meddőségi kivizsgáláson kívül az FSH-szint mérését az alábbi esetekben is elvégzik:

  • szabálytalan női ciklus okának kivizsgálása során,
  • az agyalapi mirigy betegségeinek felderítésében, valamint
  • ha felmerül a petefészkek vagy herék kóros elváltozása.

Mi okozhat emelkedett FSH-szintet?

Nőkben emelkedett FSH-szinttel találkozhatunk az alábbi esetekben:

  • menopauzában
  • policisztás ovárium szindrómában
  • a petefészkek (ovariumok) fejlődési rendellenessége esetén
  • a petefészkek külső tényező (pl. kemoterápia, sugárterápia) hatására bekövetkezett károsodása esetén
  • bizonyos gyógyszerek szedése miatt
  • az ovariumok daganatos megbetegedése következtében
  • a mellékvesét érintő úgynevezett kongenitális adrenális hiperpláziaban
  • a mellékvesék és a pajzsmirigy együttes megbetegedésében, a Schmidt-szindrómában

Férfiakban az FSH-szint emelkedésének okai lehetnek az alábbiak:

  • a herék fejlődési rendellenessége
  • a heréket károsító baleset
  • kemoterápiás vagy sugárterápiás kezelés következtében a hereszövet károsítása
  • a here rosszindulatú daganatos megbetegedése

Mi okozhat emelkedett FSH-szintet gyerekeknél?

Gyermekek esetében a serdülőkor előtt mért magas FSH-értékek korai pubertást jeleznek, mely kialakulhat jóindulatú elváltozások következtében, de komolyabb betegség is állhat a háttérben, tehát mindenképpen kivizsgálást igényel!

Mi okozhat a normálisnál alacsonyabb FSH-szintet?

Mi okozhat alacsony FSH-szintet nőknél?

Alacsony FSH-szint nőkben összefügghet fogamzásgátló tabletta szedésével, valamint az agyalapi mirigy vagy a hipotalamusz működési zavarának következménye is lehet.

Mi okozhat alacsony FSH-szintet férfiaknál?

Férfiakban alacsony FSH-szint az agyalapi mirigy vagy a hipotalamusz működési zavarának következtében alakulhat ki.

Mi lehet az alacsony FSH-szint oka gyerekeknél?

Ha a pubertás elhúzódik, alacsony FSH-értékek mellett, ennek oka a táplálkozási betegségektől a hormonális zavarokon és genetikai rendellenességeken keresztül egészen a daganatos betegségekig terjedhet. Tehát feltétlenül kivizsgálást tesz szükségessé!

Laborvizsgálatoknál előforduló gyakori kifejezések

AP, ALP (alkalikus foszfatáz) | Bi (bilirubin)| Bazofil granulocita | CK, CK-MB (kreatin-kináz, kreatin-kináz-MB)| cTnI (kardiális Troponin I) | CRP (C-reaktív fehérje) | Eozinofil granulocita | FVS (fehérvérsejt) | GOT, GPT | Glükóz (vércukor) | Hgb (hemoglobin) | Htc (hematokrit) | Húgysav | Kalcium | Kreatinin | Káliumion | Kloridion | Limfocita | Monocita | Neutrofil granulocita | THR (trombocita) | Urea (karbamid) | Vvt (vörösvértest) | We (vörösvértest-süllyedés) | GGT - Gamma-gt | Koleszterin | Nátrium | FSH – A folliculus-stimuláló hormon | GOT - glutamát-oxálacetát transzamináz | GPT - glutamát-piruvát-transzamináz | MPV | RDW | Retikulocitaszám | Triglicerid | TSH – Thyreoidea stimuláló hormon

WEBBeteg logó

Forrás: WEBBeteg
Szerző: Dr. Borsi-Lieber Katalin
Aktualizálta: Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Dr. Fáklya Mónika, gyermekgyógyász, endokrinológus
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus

Segítség

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Bodnár Zsuzsanna

Dr. Bodnár Zsuzsanna

Ultrahang vizsgálat

Budapest