A téli születésű babák egészségesebbek?

Orvostkeresek Egészségmagazin
megjelent:

A várandósság utolsó három hónapja kulcsfontosságú lehet a születendő gyermek egészsége szempontjából. A magas pollenkoncentráció ebben az időszakban növelheti az asztma kockázatát.

Öröklődés és környezet

Az allergiára való hajlam öröklődik, egy szülő esetén 30, míg két allergiás szülő esetén már közel 80 százalék az esélye annak, hogy a gyermeknél is valamilyen formában jelentkezik a betegség – magyarázza dr. Hidvégi Edit gyermektüdőgyógyász, a Budai Allergiaközpont orvosa.

Azt, hogy az öröklött hajlamból valóban kialakul-e allergia, több tényező is befolyásolja. A környezetnek különösen fontos szerepe van ebből a szempontból. Ezért javasoljuk például, hogy allergiára hajlamos kisgyermekeknél fordítsunk külön figyelmet a hozzátáplálásra, hogy a gyermek környezetében igyekezzünk minimalizálni a lakáson belüli allergének: penészgomba és poratka számát.

Korábbi kutatások alapján született az az ajánlás, mely szerint allergiás családban a gyermek születésének időpontját nem célszerű a magas pollenkoncentrációval járó hónapokra időzíteni. Svéd kutatók eredményei pedig most a terhesség utolsó három hónapjának fontosságára hívják fel a figyelmet.

Az utolsó trimeszter

A várandósság utolsó harmada különösen jelentős a tüdő fejlődésének szempontjából. Erre az időszakra tehető a léghólyagocskák kialakulása, a tüdő egyre nagyobb felületének létrejötte. A 28. hét körül kezdődik azon felületaktív anyagok termelése, amelyek megakadályozzák a magzat tüdőben található léghólyagok összetapadását, ezáltal lehetővé téve a születés utáni megfelelő légzést. Az ebben a kritikus időszakban átélt kedvezőtlen külső tényezők mind károsan befolyásolják a légzőszerv megfelelő fejlődését.

Gyermekkori asztma és pollenek

Az asztma a légutak gyulladásával járó, krónikus betegség. Kialakulásának kockázatát növeli: a családi halmozódás, a passzív dohányzás, a koraszülöttség, a korai légzőrendszeri fertőzések is, a gyermekkori asztma létrejöttét illetően azonban a vezető rizikófaktor az allergiára való hajlam.

A svéd Umea University kutatói 110,000 várandósság alakulását követték nyomon a gyermekek megszületését követő első év végéig. Megfigyeléseik alapján az utolsó trimeszter idején magas pollenkoncentrációban fejlődő gyermekek az első évben gyakrabban szorultak kórházi kezelésre, asztmatikus tünetek miatt.

A kutatók feltételezik, hogy az öröklődés mellett az összefüggés oka a magas pollenkoncentráció, mely befolyásolja a gyermek és immunrendszerének fejlődését is.Lehetségesnek tartják, hogy az allergiás, asztmás édesanyánál ebben az időszakban kialakult súlyosabb légzőszervi panaszok miatt bekövetkező koraszülések is szerepet játszanak az asztma kialakulásában. A koraszülés ugyanis, ahogyan már korábban is említettük önmagában is a légúti betegségek rizikófaktora a születendő gyermeknél.

Tudnivalók az asztmáról

(Orvostkeresek Egészségmagazin)

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Dr. Kőműves Anikó, szakgyógyszerész, orvos- és egészségtudományi szakfordító
WEBBeteg - Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász
Budai Allergiaközpont - Dr. Augugusztinovicz Mónika, fül-orr-gégész, allergológus
Kardioközpont - Dr. Vaskó Péter, kardiológus
WEBBeteg - Dr. Czinkóczky Béla, szájsebész, fogszakorvos
Budai Endokrinközpont - Dr. Koppány Viktória, endokrinológus

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Hangonyi Csilla

Dr. Hangonyi Csilla

Tüdőgyógyász, allergológus

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Somogyi Éva

Dr. Somogyi Éva

Allergológus, Immunológus, Gyermekgyógyász, Gyermekpulmonológus

Budapest