Európában megduplázódhat a parlagfűre allergiások száma

MTI
megjelent:

Szimulációk szerint a század közepére, azaz már akár 20 év múlva több mint megduplázódhat (33 millióról 77 millióra) Európában a parlagfűre érzékeny emberek száma. A különösen érintett területek között szerepel Magyarország is - írta a Másfélfok - Éghajlatváltozás közérthetően című szakportál.

Kis Anna meteorológus a klímaváltozás parlagfű- és pollenszezonra gyakorolt hatásait vizsgáló cikkében kiemelte: az allergiás megbetegedésekért elsősorban nem a klímaváltozás tehető felelőssé, de tovább ronthat a helyzeten, több pollent és hosszabb allergiaszezont eredményezve.

A meteorológus felidézte, hogy idén enyhe tél volt, így már január 13-án megkezdődött a pollenszezon Magyarországon. A mogyoró mellett az éger, a ciprus- és tiszafafélék, valamint a kőris virágpora is jelen volt a levegőben az év első hónapjában. Emellett a vegetációs időszak hossza is ki fog tolódni a magasabb hőmérsékleti értékek miatt.

Mint írta, a Nemzeti Népegészségügyi Központ 20 évre vonatkozóan vizsgálta az égert és a pollenszezon korábbra tolódását állapították meg: 2000-2010 között átlagosan a 46. napon indult, 2010. után pedig már a 25. napon.

Kis Anna rámutatott továbbá, hogy a magasabb szén-dioxid-koncentráció pedig nem csak közvetlenül (a melegedés által) fejti ki hatását: a növény fotoszintézise fokozódik, több virágot hozhat, ami több pollent tud kibocsátani. Emellett az éghajlatváltozás az invazív fajok megjelenését is elősegíti, amely az allergia szempontjából szintén nem kedvező, hiszen ezek olyankor is bocsáthatnak ki pollent, amikor az őshonos fajok amúgy nem szoktak.

A klímaváltozás a beltéri penészre is hatással lehet

A gyakoribb heves esőzések, viharok, árvizek miatt nedvesebbek, nyirkosabbak lehetnek az épületek. A penész pedig asztmát okozhat, vagy súlyosbíthatja a meglévőt.

"Szimulációk szerint 2041-2060-ra Európában 33 millióról 77 millió emberre növekszik a parlagfűre érzékenyek száma. Az egészségügyi kockázatok mellett ez további anyagi nehézségeket is jelenthet az allergiásoknak" - hangsúlyozta Kis Anna, hozzátéve, hogy az USA-ban 2008-2013 között az évi gyógyszerköltsége egy asztmás betegnek 3200 dollár volt, ami a jelenlegi árfolyamon több mint 1,1 millió forint.

A meteorológus felhívta a figyelmet arra, hogy a védekezés szempontjából hasznos lehet a polleninformációk, előrejelzések nyomon követése, a maszk viselés, a közlekedési útvonalunk megváltoztatása csökkentve az allergéneknek való kitettséget. Mint írta, ebben az időszakban a benti programok előtérbe helyezése és a szellőztetés minimalizálása vagy időzítése (esőzés után vagy este, mert akkor alacsonyabb a pollenkoncentráció) is segíthet az allergiás betegségben szenvedőknek.

"Mindezeken túl természetesen a szén-dioxid-koncentráció csökkentése a cél: a klímaváltozás mérséklésével csökkenthető volna a pollenallergia-szezon durva súlyosbodása" - hangsúlyozta cikkében az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa.

Tovább A leggyakoribb kérdések a parlagfű-allergiával kapcsolatban

(MTI)

Cikkajánló

Allergia vagy nátha? - Az allergia tünetei

Dr. Brugós László, tüdőgyógyász és Dr. Horváth Balázs, általános orvos
Allergia
Az allergiás eredetű nátha a fejlett országokban igen gyakori, nagyjából az asztmások számának 2-3-szorosa. Cikkünkből megtudhatja, melyek az allergia tünetei, hogyan dönthető el, hogy egy meghűlést kell-e kikezelnünk, vagy allergológussal érdemes kivizsgáltatni magunkat.
Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

Budai Allergiaközpont - Dr. Magyar Donát aerobiológus, Király Tamás gépészmérnök
WEBBeteg, Budai Allergiaközpont - Dr. Horváth Balázs, Dr. Augugusztinovicz Mónika
Budai Allergiaközpont - Dr. Balogh Katalin, allergológus, fül-orr-gégész
WEBBeteg - Dr. Csáki Csilla, allergológus, klinikai immunológus

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Hangonyi Csilla

Dr. Hangonyi Csilla

Tüdőgyógyász, allergológus

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Somogyi Éva

Dr. Somogyi Éva

Allergológus, Immunológus, Gyermekgyógyász, Gyermekpulmonológus

Budapest