Jó az autók légkondicionálója az allergia ellen

Független Hírügynökség
megjelent:

Német tudósok szerint az autók légkondicionáló berendezése a kórokozók, gombaspórák és a szennyező részecskék több mint 80 százalékát képes kiszűrni a külső levegőből.

A hannoveri orvosegyetem kutatócsapata 3 gépkocsit tesztelt. Az egyik egy 1998-as Volkswagen Passat volt, amely már 110 ezer kilométert tett meg, a másik egy 2003-as VW Polo, mindössze 10 ezer kilométerrel, a harmadik pedig egy 1997-es SEAT Alhambra, amelynek 175 ezer kilométer volt az órájában.A kutatók szerint a levegő mikrobiológiai minősége óriási mértékben, 80,5 - 88,7 százalékkal javult, amikor a légkondik be voltak kapcsolva.

A tudósok hangsúlyozzák, hogy a tesztet olyan kocsikon végezték, amelyeknek a légkondicionálója megfelelően karban volt tartva, és a légszűrők rendszeresen cserélve.

A kutatók szerint a gépkocsi-tulajdonsoknak azonnal meg kell vizsgáltatniuk a légkondit, mihelyt furcsa szagot éreznek.

A német vizsgálatról egy helsinkiben folyó mikrobiológiai kongresszuson számoltak be.

(FH)

Cikkajánló

Pollenszezon
Pollenszezon

A megváltozott időjárás miatt korábban indult.

Monitor előtti munka
Monitor előtti munka

Hogyan óvhatjuk szemünk egészségét?

Budai Allergiaközpont - Dr. Magyar Donát aerobiológus, Király Tamás gépészmérnök
WEBBeteg, Budai Allergiaközpont - Dr. Horváth Balázs, Dr. Augugusztinovicz Mónika
WEBBeteg - Cs. K., fordító
Budai Allergiaközpont - Dr. Potecz Györgyi, tüdőgyógyász
WEBBeteg - Dr. Borsi-Lieber Katalin

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Hangonyi Csilla

Dr. Hangonyi Csilla

Tüdőgyógyász, allergológus

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Somogyi Éva

Dr. Somogyi Éva

Allergológus, Immunológus, Gyermekgyógyász, Gyermekpulmonológus

Budapest