Immunterápia: A gyógyulás ígérete allergiásoknak

szerző: Fazekas Erzsébet, újságíró - WEBBeteg
megjelent:

Az allergiás betegek nagy része - panaszai enyhítését remélve, olykor marékszámra, tüneti gyógyszereket szed. Egyéni szempontjaikat figyelembe véve, érthető, hogy bíznak a gyors megoldást kínáló szerekben, ám társadalmilag, az egészségügy adott finanszírozási helyzetében, nem fogadható el, mert mindez milliárdokat emészt föl.

A csaknem másfél milliónyi parlagfű allergiás mellett ugyanis az allergiának a nem évszakhoz kötött (az úgynevezett perenniális) formájában szenvedő további 8-900 ezer páciens egyaránt nagy gyógyszerfogyasztó lehet, miközben létezik egy másik, költséghatékonyabb gyógyulási módszer is, utal az immunterápiára dr. Csáki Csilla allergológus-immunológus szakorvos. Az allergia ellátásában a szakemberek és egyes érintettek számára is ma már jól ismert az a rendkívül ígéretes és a hagyományos kezelésnél – bizonyos megszorításokkal – alig drágább módszer, amit érdemes volna elméletileg közkinccsé, a gyakorlati ellátásban pedig sokak számára elérhetővé tenni. Ugyanakkor az immunterápiát ma még csak néhány száz hazai páciens próbálta ki, miközben bevezetésére az őszi-téli időszak jó alkalmat teremthetne.

Mind a virágpor-, mind a parlagfű allergiások kivizsgálására, a próbák elvégzésére ugyanis ez a megfelelő évszak, mert ilyenkor nem kell az orvosnak attól tartania, hogy a páciense heves allergiás tünetekkel válaszol a reagensekre. Ekkor lehet ugyanis előkészíteni az innovatív kezelési módszereket, az immunterápiát csak szezonon kívüli időszakban lehet elkezdeni.

Az allergia hagyományos gyógyszeres ellátása, ami antihisztaminokkal és szteroidokkal zajlik, valójában nem más, mint tüneti kezelés. Tehát nem szünteti meg az allergia hátterében zajló gyulladásos folyamatok okát, így a kezelés abbahagyásával a tünetek mindig kiújulnak – utal a szomorú valóra Csáki doktornő. Ezzel szemben az immunterápia az allergia alapmechanizmusát befolyásolja, arra hat és valódi gyógyulást eredményezhet. Megtanítja az immunrendszernek, hogy másként reagáljon egy adott allergiát okozó anyagra (allergénre). Elfogadást, toleranciát alakít ki, magyarázza szakterülete – nem is annyira új, mint hinnénk – újdonságát az immunológus. Az eljárás, a módszer lényege, hogy az allergén növekvő töménységű, folyamatos adagolásával az immunrendszert mintegy hozzászoktatják a problematikus allergénhez (ez a folyamat az érzékenység csökkentése, orvosi szóval a deszenzitizálás).

Immunterápia - Kevesen ismerik a lehetőséget

Az immunterápia hatékonyságát széles körben igazolták a klinikai vizsgálatok mind a rovarcsípés-allergia, mind a légúti (pollen, poratka) allergia esetén, használata azonban hazánkban, például Nyugat-Európa országaival szemben, alig terjedt el. A páciensek túlnyomó többsége még nem hallott erről a kezelési lehetőségről, bár a sajtóban olykor megjelennek róla általánosságok. Aki viszont hallott róla, elérhetetlen, drága eljárásnak hiszi. Holott mára jelentősen csökkent a kezdeti magas kezelési költség – egészen konkrétan, a parlagfű allergia esetében az immunterápiának a korábbi árakhoz mért relatív olcsóságát úgy kell értelmezni, hogy a 8 ezer forint/hó áll szemben az átlagos antihisztamin, plusz szteroidos orrspray 5 ezer forintos költségével. Igaz, ehhez azt is érdemes hozzátenni, hogy a betegek egy része, allergiaszezonban, ezekből többszörös adagot használ.

A lassú hazai térhódítás magyarázataként a háttérben álló egyik lehetséges ok talán az, hogy az immunterápiát kisebb európai (olasz, spanyol) cégek képviselik, amelyek nem tudnak vagy akarnak milliókat költeni reklámra, média-megjelenésre. E cégek csekély lobbi-erejére utal az is, hogy közel egy évtizede eredmény nélkül próbálnak TB támogatást elnyerni készítményeikhez. Talán félreértés is hátráltatja a korszerű eljárás szélesebb körben való elterjedését: mivel az újabb immunterápiás készítmények szájban oldódó tabletták vagy nyelv alá fújt szerek (spray-k), kizárólag az adott allergén kivonatát tartalmazzák, semmi egyéb kémiai hatóanyag nincs bennük. Ezért sokan összetévesztik a természetgyógyászati módszerekkel, a homeopátiás kezeléssel. Kuruzslásnak vélik, holott a látszólag hasonló, szájban oldódó alkalmazáson kívül egyáltalán semmi köze a homeopátiához.

Az allergológus, dr. Csáki Csilla tehát azon borong a WEBBetegnek nyilatkozva, hogy miközben csaknem másfél millióan szenvednek parlagfű-allergiától és szednek olykor marékszámra tüneti gyógyszereket, eközben nagyon kevesen élnek a korszerű kezelés adta lehetőséggel, és élvezik az allergiaellátás igen ígéretes módszerének: az immunterápiának az előnyeit. Ami azért is fájdalmas az orvos számára, mert az idei szezonban, mint fogalmaz, volt szerencséje néhány saját betegénél megtapasztalni, hogy a súlyos, más módszerrel kezelhetetlennek bizonyult parlagfű-allergiás mennyire pozitívan reagált a kezelésre, ami érthető módon, nem csak a beteget, de orvosát is az immunterápiai eljárás lelkes hívévé tette.

WEBBeteg logóSzerző: WEBBeteg - Fazekas Erzsébet, újságíró

Cikkajánló

Allergia vagy nátha? - Az allergia tünetei

Dr. Brugós László, tüdőgyógyász és Dr. Horváth Balázs, általános orvos
Allergia
Az allergiás eredetű nátha a fejlett országokban igen gyakori, nagyjából az asztmások számának 2-3-szorosa. Cikkünkből megtudhatja, melyek az allergia tünetei, hogyan dönthető el, hogy egy meghűlést kell-e kikezelnünk, vagy allergológussal érdemes kivizsgáltatni magunkat.
Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

Budai Allergiaközpont - Dr. Balogh Katalin, allergológus, fül-orr-gégész
Budai Allergiaközpont - Dr. Balogh Katalin, allergológus, fül-orr-gégész
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
Budai Allergiaközpont - Dr. Balogh Katalin, allergológus, fül-orr-gégész
WEBBeteg - Dr. Csáki Csilla, allergológus, klinikai immunológus
WEBBeteg - Dr. Horváth Balázs, általános orvos

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Hangonyi Csilla

Dr. Hangonyi Csilla

Tüdőgyógyász, allergológus

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Somogyi Éva

Dr. Somogyi Éva

Allergológus, Immunológus, Gyermekgyógyász, Gyermekpulmonológus

Budapest