Találtak egy asztmára hajlamosító gént

Független Hírügynökség
megjelent:

Egy olyan gént fedeztek föl amerikai kutatók, amelynek egyik variációja hajlamosít az asztmára és a légutak más hiperérzékenységére, másik változata pedig véd az asztmától.

A felfedezésről a New England Journal of Medicine című orvosi hetilap április 17-i számában jelenik majd meg beszámoló.

A CHI3L1 jelű gén hatására magasabb a vérben az asztma meglétére utaló YKL-40 biomarker. Ugyanennek a génnek egy kicsit eltérő változata pedig csökkenti az YKL-40 jelzővegyület vérszintjét.

Az asztmáért felelős gént ugyan egy dél-dakotai elzárt közösségben fedezték fel, de utóbb megtalálták két genetikailag eltérő amerikai és egy németországi populációban is. A gén és az asztmát jelző anyag összefüggését ott is ki tudták mutatni.

Amerikai orvosok szerint a gén felfedezése jelentős szerepet játszhat az asztma diagnosztizálásában, kezelésében és megelőzésében. Az asztma a légutak krónikus gyulladása, amely miatt különféle ingerlő tényezők hatására köhögési és fulladási rohamok lépnek fel. A betegség pontos okát nem ismerik, eddig is gyanították, hogy hajlama öröklődhet, a nyugati társadalmakban rohamosan terjed.

(FH)

Cikkajánló

Az asztma és tünetei

Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
Asztma
Az asztma a légutak - elsősorban a hörgők - krónikus gyulladásos megbetegedése. A hörgők simaizomgörcse, nyálkahártya-duzzanata okozza a légutak szűkületét és a nagymennyiségű váladékképződés tovább akadályozza a levegő áramlását.
Az aurás migrén
Az aurás migrén

Ön is tehet állapotának javításáért.

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Dr. Lajtos Melinda, tüdőgyógyász
Budai Allergiaközpont - Dr. Magyar Donát aerobiológus, Király Tamás gépészmérnök

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Hangonyi Csilla

Dr. Hangonyi Csilla

Tüdőgyógyász, allergológus

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Somogyi Éva

Dr. Somogyi Éva

Allergológus, Immunológus, Gyermekgyógyász, Gyermekpulmonológus

Budapest