Vérömleny - Mi állhat a hematóma kialakulásának hátterében?

frissítve:
Vérömleny, más néven hematóma (haematoma) akkor keletkezik, ha a sérült érből vér lép ki a szövetek közé. Jelentheti a bőrfelszínen jelentkező lilás véraláfutást kisebb-nagyobb ütések nyomán, a nagyobb sérülések után a lágyszövetek mélyebb rétegeiben kialakuló vérömlenyeket, de haematoma kialakulhat a koponyaüregben és belső szervekben is.
A téma cikkei |
2/1 Vérömleny 2/2 Vérömleny kezelése |
A hematóma megjelenése
Vérömleny a bőrben, véraláfutás
Enyhébb, felületes sérülésnél a bőrben jön létre a vérömleny, amit véraláfutásnak (suffusio) is nevezünk. Színe lila, kék, majd zöldes-sárgás. Általában a kisebb erek, hajszálerek sérüléséből ered a bőrfelszínen vagy a köröm alatt, a véredényekből kilépő vér általában a bőr rétegei mentén terjed. Sokszor kisebb ütéseket nem is veszünk szinte észre, és a kis erőbehatás következtében csak másnapra jön létre kék folt, duzzanat. Előfordulhat vérvételt követően is.
A vérömlenyek, véraláfutások jellegzetes színe a vörösvértestekben található vastartalmú haemoglobinból ered. A haemoglobin lebomlása során keletkező vegyületek adják a véraláfutások változó színét, a lila-kék foltok idővel zöldessé majd sárgássá válnak. A foltok színének erőssége nem utal a sérülés súlyosságára, sőt minél inkább a bőrfelszín közelében alakul ki a vérgyülem, annál jobban látható.
A vérömlenyek gyógyulásuk során felszívódhatnak, ennek ideje függ a sérülés helyétől és erősségétől, sokszor akár 8-10 hétig is tarthat. A gyógyuláshoz hozzájárul a sérülés idején alkalmazott jegelés és borogatás, valamint a heparintartalmú vagy gyógynövényes krémek használata.
Vérömleny a lágyszövetekben, ízületekben
Erőteljesebb, mélyebb sérülésnél, zúzódásoknál általában az izomszövetben vagy az ízületekben jön létre a vérömleny. Kialakulása ilyenkor gyors, sok esetben erőteljesebb duzzanattal és fájdalommal jár, ugyanakkor minél mélyebb sérülésről van szó, annál kevésbé látható a hematóma. Nagyméretű, mélyen fekvő vérömlenyeknél gyakrabban szükséges az orvosi beavatkozás, amit tehát nem elsősorban az elváltozás színe, hanem az azzal járó fájdalom és duzzanat jelezhet.
Erőteljes panaszok esetén mindenképp orvoshoz kell fordulni, az időben megkezdett kezelés jelentősen lerövidítheti a gyógyulást. A mélyebben fekvő szövetekben kialakuló vérömlenyek nyomást fejtenek ki a környező szövetekre, lassítva a gyógyulást, bizonyos esetekben azonban akár szövetelhalással járó súlyos állapot (kompartment szindróma) is kialakulhat kezelés nélkül.
Részletesen A vérömlenyek kezelése
Belső szervi vérömlenyek
Hematómák kialakulhatnak belső szervekben is. A koponyasérülések során létrejövő epidurális és subdurális haematoma (előbbinél a koponya és a keményagyhártya, utóbbinál az agyhártyák közötti bevérzésről van szó) életveszélyes, ezért sok esetben ennek műtéti eltávolítása szükséges. Vér kerülhet a mellüregbe is súlyos sérülések során. A terhesség során kialakult subchorion haematoma vetélést is okozhat, ezért a várandós nő orvosi felügyeletet, és szükség esetén kezelést igényel. Megemlítenő a szemen jelentkező kötőhártya-bevérzés.
Mit jelez a vérömlenyek gyakori előfordulása?
Az alkalmanként előforduló, ismert ütés vagy sérülés eredményeként megjelenő elszíneződések, foltok nem adnak okot aggodalomra. A véraláfutások rendszeres, észrevehető sérülés nélkül is bekövetkező megjelenése esetén érdemes kivizsgálni az okokat.
Gyakran előforduló, enyhe hatásra létrejövő súlyos hematóma leggyakrabban vérzékenységre utalhat.
- Ennek oka lehet valamilyen veleszületett véralvadási zavar, leggyakrabban a véralvadási faktorok hiányával összefüggő kórképek.
- Még kisebb sérülések esetén is a szokásosnál súlyosabb vérzésekkel kell számolni véralvadásgátló gyógyszert szedő betegeknél. Ide tartoznak a K-vitamin-antagonista véralvadásgátlók (kumarin), vagy a véralvadásgátló hatással is rendelkező aspirin (acetilszalicilsav) és más vérrögképződést gátló készítmények is.
- Az enyhe behatásra, könnyen kialakuló vérömlenyek olykor súlyos betegségek kísérőtünetei is lehetnek. Ilyen a leukémia, az aplasztikus anémia és a myelodiszpláziás szindróma. Ritka betegség az Achenbach-szindróma, amikor a köröm alatt külső behatás nélkül is rendszeresen kialakulnak fájdalmas vérömlenyek.
Forrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Árki Ildikó, háziorvos