A fülben lévő mitesszerek gyulladást is okozhatnak

Dermatica
megjelent:

Talán észre sem veszi, de ha mégis, akkor ne kísérletezzen házilagos eltávolítással, mert több bajt okoz, mint gondolja!

A pattanásos, zsíros, acnés bőr kezelése

Az acne, mely zsíros bőrön pattanások kialakulását jelenti nagyon gyakori betegség, mely inkább fiziológiás állapotnak tekinthető. A serdülők kb. 85 százalékát érinti. Serdülőkorban gyakrabban érintettek a fiúk, míg felnőttkorban női dominanciát figyeltek meg. A pattanásos, zsíros, acnés bőr kezelése

A serdülőkor velejárója a pattanások, mitesszerek megjelenése. A túlzott faggyúműködés az arc mellett a mellkason, háton és a fülben is okozhat bőrtüneteket. Mitesszer akkor jelentkezik, ha a bőr pórusaiban felgyülemlett faggyú teteje a levegővel érintkezve oxidálódik, így fekete színű bevonat képződik rajta – mondja Peterman Krisztina, a Dermatica gyógykozmetikusa.

Az egyéb testrészeken megjelenő mitesszerek jól láthatóak, szem előtt vannak, de a fülben lévő mitesszerekről alig veszünk tudomást, vagy pedig nem megfelelően próbáljuk eltávolítani. Sajnos ez a terület a kozmetikában végzett kezelések során is gyakran kimarad, nem része az arc tisztításának, holott esztétikailag és egészségügyileg is fontos a fülkagylóban jelentkező bőrhibákat is kezelni.

A bőrproblémák kezelését jobb szakemberre bízni, de az éppen csak serdülni kezdő, a testének rohamos változásait is nehezen követő fiatalok ezt olykor kellemetlennek érezik. Peterman Krisztina tapasztalatai szerint, ilyenkor a gondos anyukák végzik el a házi „kezeléseket”. Az ezen a területen keletkező mitesszerek eltávolítása azonban meglehetősen bonyolult, hiszen a fülben lévő kanyarulatokhoz nehéz hozzáférni. Előkerülnek tehát a hajcsatok és egyebek, amik fertőtlenítőt sosem láttak, de annál többször estek már le a földre. A hadművelet - aki átélte tudja, hogy igazi harcról van szó - fájdalmas is, mert a fülkagyló nagyon érzékeny. Ha megszúrják, könnyen vérzik, mert a fülek érhálózata igen gazdag.

A küzdelmes beavatkozástól gyulladt, vagy az elhanyagolt mitesszeres füleknek nem csak esztétikai vonzata van. Gyulladásuk komoly gennyes gócot eredményezhet, ami akár sebészeti kezelést is igényelhet. A problémás bőr kezelésében jártas szakember által, minimális fájdalommal megszüntethető probléma így akár könnyen orvosi esetté is válhat – figyelmeztet a Dermatica kozmetikusa. A mitesszerek eltávolítása speciális, erre a célra szolgáló, megfelelően fertőtlenített eszközök segítségével, akár helyi fájdalomcsillapítás mellett is végezhető. Külön, vagy arckezeléssel egyben, a bőrt felpuhítva, a megfelelő utógondozással az apró, de kellemetlen szövődményeket is okozó bőrprobléma kezelhető.

(www.dermatica.hu)

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Dr. Kádár Eszter
Oxygen Medical - Dr. Vincze Ildikó, bőrgyógyász-kozmetológus
WEBBeteg - Dr. Lengyel Csongor, fül-orr-gégész, fej-nyaksebész
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Dr. Piros Zsuzsanna, fül-orr-gégész

Segítség