A baba fogainak gondozása

szerző: Cs. K., fordító - WEBBeteg
lektorálta: Dr. Veress Dóra, általános orvos frissítve:

A babafogak fontosak, mert lehetővé teszik a csecsemő számára a megfelelő étrend fogyasztását, hozzájárulnak az arcformához és megjelenéshez, valamint a megfelelő állkapocs-növekedéshez, segítik a helyes beszéd kialakulását, és helyet biztosítanak a majdani felnőtt fogaknak.

A csecsemőkori fogszuvasodás fájdalomhoz, fertőzéshez, alultápláltsághoz vagy nem megfelelő súlygyarapodáshoz, és korai fogvesztéshez vezet, mely utóbbi befolyásolja a maradandó fogak fejlődését, egészségét. Emellett a csecsemőkori szájüregi problémák, mint a fogínyvérzés vagy fogszuvasodás növeli ezen problémák kockázatát a majdani maradandó fogaknál is. A megfelelő szájápolási szokások kialakításának korai kezdete növeli annak esélyét, hogy a gyermek azt majd kamasz- és felnőttkorában is folytassa.

Mikor kezdjük a fogápolást?

A legjobb, ha már a fogak megjelenése előtt is rendszeresen tisztítjuk a baba ínyét. Ennek menete a következő:

  1. Vegye a babát az ölébe úgy, hogy annak feje az Ön mellkasa közelében legyen!
  2. Óvatosan, de határozottan dörzsölje át egy tiszta, nedves gézdarabbal az alsó és felső ínyt is!
  3. Végezze ezt a műveletet naponta kétszer, reggeli, és az utolsó etetés után. Még jobb, ha minden étkezés után áttisztítja a baba fogínyét.

Mi a fogzás?

Fogzásnak azt a folyamatot nevezzük, mikor a tejfogak megjelennek. Ez általában 6-24 hónapos korban történik, és míg egyes gyerekeknél szinte eseménytelenül lezajlik, másoknál több kellemetlenséggel jár, ami nyűgössé, ingerlékennyé teheti a gyermeket.

Mikor milyen fogacskák megjelenésével számolhatunk?

4-6 hónap: 2 alsó középső metszőfog; 7-10 hónap: 2 felső középső metszőfog; 10-12 hónap: 2 felső oldalsó metszőfog; 12-14 hónap: 2 alsó oldalsó metszőfog; 14-16 hónap: 4 első tejőrlőfog; 20-30 hónap: 4 szemfog; 36 hónap: 4 második tejőrlőfog.

A fogzás tünetei a következők:

  • fokozott ingerlékenység
  • tárgyak vagy ujjak szájba vétele, rágása, harapása
  • fokozott nyálelválasztás
  • étvágytalanság, válogatás
  • duzzadt, érzékeny íny
  • kiütés vagy bőrpír az érintett íny közelében az arcon
  • nyugtalanság, nyűgösség
  • enyhe hasmenés
  • fülhúzgálás – ami a fogzás mellett fülgyulladás tünete is lehet, ezért forduljon orvoshoz!

Hogyan csökkenthető a fájdalom?

A fogzással járó fájdalom enyhítésére masszírozza a baba ínyét tiszta ujjal, vagy egy hideg kiskanál domború felével! Jó szolgálatot tehet a hűthető (de sosem fagyasztott!) rágóka, vagy a kifejezetten fogzás enyhítésére való fogíny kenőcsök, melyek zsibbasztják a fájó ínyt.

Ne adjon gyermekének a fájdalom enyhítésére kekszet, vagy hideg banánt! Ezek nem csak a fogszuvasodást segítik elő, de a gyermek könnyen meg is fulladhat tőlük! Emellett figyeljen a fájdalomcsillapító krémek, gélek összetevőire is, mert a leggyakrabban használt, fogzási fájdalomra való készítmények benzokaint tartalmaznak, mely egy ritka, de súlyos állapotot, methemoglobinemiát okozhat, mely nagymértékben csökkenti a vérárammal szállított oxigén mennyiségét.

Mi a teendő a foggal született gyermekek esetében?

Egyes csecsemők egy, vagy akár több foggal születnek (neonatális fog), de az is előfordulhat, hogy a fogak már az első hónapban megjelennek (újszülöttkori fog). Ezek általában extra fogak, vagy a neonatális fejlődés maradványai, melyek nem igényelnek kezelést. Ha azonban mégis tényleges fogakról van szó, meg kell tartani őket.

Az orvos azonban javasolhatja ezek eltávolítását, ha lazák, és fennáll annak veszélye, hogy a baba lenyeli őket. A korai fogak zavart jelenthetnek a szoptatásnál is, illetve irritálhatják a baba nyelvét.

Beszéljen orvosával arról, milyen kezelés a legjobb gyermeke számára!

WEBBeteg.hu logó Forrás: WEBBeteg
Cs. K., fordító; WebMD
Lektorálta: Dr. Veress Dóra, általános orvos

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Dr. Szendrey Gábor, fogszakorvos
WEBBeteg összeállítás - Bak Marianna, biológus szakfordító és Dr. Plósz János, belgyógyász, gasztroenterológus
WEBBeteg összeállítás - Bak Marianna, biológus szakfordító és Dr. Plósz János, belgyógyász, gasztroenterológus
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Vas Felícia Emese

Dr. Vas Felícia Emese

Csecsemő- és gyermekgyógyász

Orvoskereső

orvoskereső piktogram

Dr. Sófi Gyula

Gyermekpszichiáter

Budapest