A gyerek fogainak egészségéért az anya felelős?

Orvostkeresek Egészségmagazin
megjelent:

Sok szülő hajlamos azt gondolni, hogy tejfogak ápolása nem fontos, hiszen azokat úgyis elveszti a gyerek. Sőt, a fogorvosi kezeléseket sem veszik túl komolyan, holott gyermekkorban lehet megalapozni a felnőttkori szájhigiéniát.

Dr. Ameri Sahar, fogszabályozó szakorvos a szülői felelősségről és a korai kezelések jelentőségéről beszélt.

A családi minta döntő

A British Dental Health Foundation kutatásai szerint az anyák megfelelő hozzáállása a kulcsa a gyermekek szájhigiéniájának. Következtetéseik szerint minél tudatosabb egy édesanya a gyermek kiskorában, annál többször jut el a kicsi fogorvosi ellenőrzésre, kap preventív kezeléseket és annál jobb lesz felnőttként is a szájhigiéniája. Az ilyen gyerekeknél később kisebb a fogszuvasodás és az ínybetegségek, végső soron a fogak elvesztésének rizikója.

Az első években ugyanis szinte minden eldől, ami a gyerek szokásait, egészségtudatosságát illeti, hiszen semmi sem hat rá olyan erősen, mint a korai családi minta. A szakemberek ugyanakkor arra is felhívják a figyelmet, hogy a gyermek szájhigiéniájának megalapozása már a várandósság alatt elkezdődik. Az anya megfelelő táplálkozása ugyanis kiemelt jelentőségű a magzat fogainak fejlődése szempontjából. Ráadásul mivel a várandósság alatti hormonális változások miatt gyakoribbá válhat a fogínyvérzés, a gyakoribb fogászati ellenőrzésekkel is megelőzhető számos későbbi probléma.

A gyerek fogápolása

Mindennapos az olyan látvány, hogy egy kicsi szájából vagy az ujja vagy a cumi lóg, esetleg egész nap a cumisüveg. A szakorvos szemével ezek egy bizonyos életkoron túl már ártalmasak, ha a kicsi fogacskák fejlődését tekintjük. Egyáltalán nem törvényszerű, hogy a tejfogak elromoljanak, hiszen valóban kiesnek, de nem mindegy, milyen állapotban. Mi árthat a gyerek fogainak?

Három egyszerű szabály

A 224 tizenéves és édesanyjuk kikérdezésével zajló brit kutatás eredményei szinte megdöbbentően egyszerűek voltak. Mindössze három sarkalatos szabály betartásával jelentősen javulhat a szájhigiénia:

1. Napi kétszeri fluoridos fogkrémmel történő fogmosás.
2. Kevesebb cukros étel és ital fogyasztása.
3. Legalább évenkénti fogorvosi ellenőrzés.

Ha tehát az édesanyáknak és természetesen az család más tagjainak is gondjuk lenne rá, hogy csupán az alapvető „fogvédő” szabályokat betartsák, a jövő generációinak egészen biztosan jobb állapotban lennének a fogai. Ehhez a jövőbeli optimális állapothoz járulhat hozzá az idejében elkezdett fogszabályozás is.

Mikor kell a fogakat szabályozni?

Gyerekkorban még nőnek az állcsontok, ezért már azzal is befolyásolható a csontok és a fogak állapota, ha a gyerek szopja az ujját. Ennek leglátványosabb következményei a kifelé álló fogak. Vannak olyanok is, akik a nyelvük helyzetén változtatnak nyeléskor, ez az úgynevezett „nyelvlökés”.

Mindezek a puha, növekvő állcsontokra és a növekvő kis fogakra kóros erőket fejtenek ki, amelyek ezért rossz formákba rendeződnek. Így alakul ki például a pókharapás – ismereti dr. Ameri Sahar, az Oxygen Medical fogszabályozó szakorvosa.

A fogváltás, az állcsont-fejlődés időszakában komoly rendellenességeket lehet megelőzni a fogszabályozással, amelyeket később esetleg csak műtéttel lehetne helyrehozni.

A vegyes fogazat időszakában is észlelheti a fogorvos, hogy egy majdan kibújó szemfognak nem lesz helye. Ilyenkor adhat egy állítható, kivehető készüléket (az ún. kivezetőt), amely úgy feszegeti az állcsontot és a fogakat, hogy helyet csináljanak a jövő fognak. Amikor már megkeményedtek a csontok és a maradó fogak vannak kint, és szükség van rá, gyakori az állandóan viselt fogszabályzó.

Fogszabályozás: nem csak hiúság

Fogazatunk fontos szerepet játszik életünkben. Befolyásolja arcunk harmóniáját, beszédünk és artikulációnk módját, mimikánkat és egyéni kisugárzásunkat is. Az ép fogazat kialakulását, főként két tényező veszélyezteti. Az egyik a fogszuvasodás, amely elpusztítja a fogakat, a másik azoknak az okoknak az együttese, amelyek a fogívek és az arcszerkezet normális kifejlődését veszélyeztetik.
Fogszabályozás: nem csak hiúság

(Oxygen Medical)

Cikkajánló

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Vas Felícia Emese

Dr. Vas Felícia Emese

Csecsemő- és gyermekgyógyász

Orvoskereső

orvoskereső piktogram

Dr. Sófi Gyula

Gyermekpszichiáter

Budapest