Elkényeztetett-e a gyermekem?

Az idősebb generáció gyakran hangoztatja, hogy a mai szülők mennyire elkényeztetik a gyerekeket, "bezzeg az ő idejükben ez nem így volt". De mit jelent az, hogy elkényeztetni? El lehet-e kényeztetni egy gyereket? És ha igen, ki lehet ezt még utólag javítani?

Generációs különbségek a gyermeknevelésben

A mai szülők (az X és Y generáció tagjai) egészen más elveket vallanak a gyereknevelésről, mint ami korábban az ő gyerekkorukban volt jellemző. Napjainkban a gyerekeket sokkal inkább partnernek tekintjük. A szülő és a gyerek közötti kapcsolat már nem egy hierarchikus alá-fölé rendelt viszony, ahol egyértelmű és megkérdőjelezhetetlen, hogy felül a szülő áll. Mást gondolunk az ideális gyerekkorról és mások vagyunk a szülői szerepünkben is. A tekintélyelvű nevelés helyett ma sokkal inkább gyerekközpontú a nevelés, ahol a maximális cél boldog és elégedett gyerekeket nevelni. Erre korábban nem feltétlenül volt lehetőség, és alapvetően a szülői minta sem ilyen volt.

Éppen ezért sokkal nehezebb definiálni azt, hogy mikor tekintünk egy gyereket elkényeztetettnek. Steigervald Krisztián több előadásában és könyvében is hoz erre példákat. Ha régen egy gyerek otthon felejtette a szendvicsét akkor ő látta ennek kárát, amiből tanulnia kellett, hogy legközelebb ne maradjon otthon. Manapság, ha a gyerekünk véletlen otthon felejti a tízórait, a mai szülők egy igen jelentős része biztosan kétségbe esik és jó eséllyel utána viszi az iskolába, nehogy a gyerek éhen haljon a nap során. Így a szülő az, akinek ebből tanulnia kell, és nem a gyerek. Ez nagyon szépen szemlélteti azt, hogy a szülők hozzáállása is jelentősen megváltozott az elmúlt évtizedek során, nem csak a gyerekek lettek „elkényeztetettebbek”.

Egy csecsemőt nem lehet elkényeztetni

Ma már nem igazán aktuális az a nézet, hogy egy kisbabát hagyni kell sírni vagy szigorúan 3 óránként kell etetni. Sokkal inkább hiszünk a válaszkész nevelésben és az igény szerinti szoptatásban, amikor a gyermek szükségleteit helyezzük előtérbe, nem pedig valami külső elvárásnak próbálunk megfelelni.

Egy kisbaba egészen egyszerűen még nem elég érett ahhoz, hogy manipuláljon minket, így ő csak azt érzi, hogy egészen egyszerűen pl. éhes, ami amúgy minden ember alapvető szükséglete. Egy kisbaba azonban még nem képes arra, hogy ezt késleltesse, így ahogy diszkomfort érzete támad, sírni kezd. A szülő úgy tud számára biztonságot teremteni, hogy ezt a szükségletét kielégíti, azaz enni kap. Ennek köszönhetően kialakul benne a biztonságérzet és a bizalom a szülő felé.

Látható, hogy a válaszkész nevelés ebben az esetben nem egyenlő az elkényeztetéssel, éppen ezért teljesen normális, hogy az első hónapok kizárólag a baba szükségleteinek a kielégítéséről szólnak.

Mi a helyzet a totyogókkal?

A totyogó, kétéves korú gyerekek aztán ismét hatalmas kihívás elé állítják a szülőket. Ebben az életkorban - amit dackorszakként is emlegetnek - rengeteg változás történik, mert a gyerek egyre jobban önállósodik, de az idegrendszere még éretlen. Az akaratát már erőteljesen kifejezi, de a szükségleteit még nem feltétlen tudja megfogalmazni. Gyakran halljuk a gyerektől, hogy „nem” és a különböző dühkitörések és hisztik sem ritkák.

Az, hogy a gyerek ebben a korban így viselkedik, teljesen normális, a fejlődés része, és nem arról van szó, hogy mi elkényeztetjük. Sokszor azért viselkednek így, mert valamilyen szükségletük nem elégült ki, pl. éhesek, álmosak vagy túlingerlődtek, de mivel az agyuk érzelemszabályozásáért felelős része még nem eléggé fejlett, ezt nem képesek felénk kommunikálni.

Szülőként a mi feladatunk megérteni, hogy az éppen földhöz verő gyerek viselkedésének vajon mi lehet a hátterében. Bár ezeket a helyzeteket egy dackorszakos gyereknél teljesen elkerülni nem lehet, ám megtanulhatunk rá jobb válaszokat adni és ügyesebben reagálni.

A határok meghúzása alapvetően biztonságot ad a gyereknek is. Nehéz azonban megtalálni az egyensúlyt abban, hogy mikor engedjünk és mikor van szükség arra, hogy szigorú szabályokat húzzunk. Amikor a gyerek kezéből kivesszük a gyógyszert, amit a fiókból vett ki, akkor ő nagy valószínűséggel ordítani és toporzékolni fog, de megtesszük, mert veszélyes lehet rá, ha esetleg mondjuk megeszi. Nyilvánvalóan a háttérben az áll, hogy látta, amikor reggel bevettünk egy fejfájás csillapítót, mert fájt a fejünk, és mint követendő minta, ő is ezt szerette volna. Miért ne lenne neki jó az, amitől mi is azt reméljük, hogy jobb lesz... Az ezt követő hisztériás rohamot nem minden esetben könnyű lereagálni, de a határszabás mégis elengedhetetlen.

Nehezebb dolgunk van akkor, amikor az a kérdés, hogy bemenjünk-e a boltba jégkrémet venni, amit egyébként nem terveztünk. A gyerek fejében ilyenkor annyi van, hogy tegnap is ettünk jégkrémet, amit ma is szeretne megismételni, ám a nemleges választ és azt, hogy a jégkrém iránti szükséglete azonnal nem elégül ki, képtelen elviselni. A szülő reakció a leggyakrabban ilyenkor:

a, Ellenáll, nem vesz jégkrémet. A gyerek jó eséllyel hazáig ordítani fog.
b, Bemegy, megveszi a jégkrémet. Az aktuális helyzetben béke lesz, de hosszú távon egyre nehezebb lesz a helyzetet kezelni, mert a gyerek valószínűleg holnap is be akar menni.
c, Egyezkedik: „Rendben, veszünk jégkrémet, de cserébe vacsorázni is fogsz.” vagy „Ma nem veszünk, de holnap, ha süt a nap, akkor igen.”

Szülőként ezek közül valószínűleg már mindegyik előfordult velünk, és nyilván vannak egyéb lehetőségek is, amikor sikerül elterelnünk a figyelmét, kizökkenteni.

Az életkor előrehaladtával a gyerekek azért előbb-utóbb megérnek, és az úgynevezett hisztik és dührohamok is ritkulnak. Aztán néhány kellemes évet követően beköszönt a kamaszkor.

Helyzetek és tanácsok

Nézzünk meg néhány olyan lehetséges és tipikus élethelyzetet, amikor a gyermek könnyen „elkényeztetetté” válhat.

Étkezés

Az evés sok családban kritikus pont, ami gyakran lehet feszültségforrás. Tipikus jelenség, hogy vacsoránál a szülő által felkínált alternatívák nem nyerik el a gyerek tetszését. Így sok szülő külön a gyerek igényei szerint főz akár többfélét is egy este alatt.

Szakemberek szerint, ha 1-1 étkezés kimarad, attól a gyerek nem fog éhen halni, így nem érdemes újat főzni, inkább újra és újra kínáljuk fel neki az adott ételt. Fontos a következetesség, így minél korábban kezdjük el bevezetni már a hozzátáplálás idején az életébe ezeket a szokásokat és nem „étteremként működni”, annál jobb.

Ugyanakkor fontos, hogy figyeljünk a gyerekünkre, mert a válogatós gyerek és a rossz evés egyéb problémákra is utalhat, például a szenzoros integrációs zavarra. Ebben az esetben a gyerek az étel textúrájára vagy bizonyos ízekre nagyon érzékeny. Olyan is előfordulhat, hogy csak bizonyos ízű vagy állagú ételeket képes megenni. Ma már erre nagyon jó foglalkozások vannak, érdemes felkeresni evésterápiával foglalkozó szakembert és utánajárni, hogy mi lehet a háttérben.

Elhalmozás

Nehéz ellenállni a csillogó szemű gyerekünknek, amikor egy új - egyébként teljesen felesleges - kisautót szeretne, különösen akkor, ha ez anyagilag nem okoz nekünk problémát. Sokszor ennek a hátterében olyan okok állnak, hogy szeretnénk megadni a gyerekünknek azt, amit mi gyerekként nem kaptunk meg, vagy szeretnénk kompenzálni azt, hogy kevesebb időt tudunk vele tölteni (válás vagy éppen a sok munka miatt).

Nem árt ezért néha egy kis szülői önismeretet tartani, mert így kiderülhet, hogy lehet, mi jobban vágyunk valamire, mint maga a gyerek, aki egyébként pár perc múlva már lehet el is felejtette, hogy nem kapott meg valamit.

Helikopter szülők

Egy másik nagyon jellemző kép, amikor a bölcsőde, óvoda, előtt síró gyereket kénytelen a szülő ott hagyni, pedig nagyon nem akarja. Természetesen többféle oka lehet annak, ha egy gyerek sír, mert nem akar intézménybe menni, egyedül aludni vagy éppen a nagyszülőknél tölteni a hétvégét. Lehet csak rossz napja van, kialvatlan, vagy előző nap valaki elvette a játékát.

Nem ritka azonban, hogy valójában a szülő miatt nehéz elszakadnia, mert ő az, aki valamilyen belső szorongás vagy trauma miatt képtelen leválni. Az úgynevezett helikopter szülő túlságosan óvja és félti a gyermekét, aki emiatt képtelen önállósodni. Éppen ezért az elkényeztetett kifejezés helyett szerencsésebb lehet itt a "túlféltett" kifejezés.

Mit tegyünk?

Láthatjuk, hogy az elkényeztetett gyerek fogalmát nagyon nehéz definiálni, mert rengeteg dologgal lehet összefüggésben, amiben a gyermek életkora is meghatározó. Szülőként az egyik legfontosabb, amit magunkért és a gyerekért tehetünk, hogy önismeretet tartunk és megpróbáljuk megérteni a gyerek viselkedésének hátterében húzódó okokat. Ez sokszor nehéz és rögös út, de mindenképpen megéri. Fontos a következetesség és saját, családunkra szabott szabályok felállítása, mert ez minden tagnak biztonságot és kapaszkodókat adhat.

Ne aggódjunk, mert soha nem késő. Ha úgy érezzük, hogy időközben már valamit máshogy csinálnánk, pl. kevesebb képernyőidőt engedélyeznénk vagy nem vennénk mindig csokit a boltban, akkor nem késő új szabályokat kialakítani. Akkor sem, ha ez nem feltétlenül lesz népszerű a gyerekek körében.

Ezenkívül jól jöhet még néhány meditációs gyakorlat, némi humor és persze sok-sok szeretet, hogy a nehéz pillanatokat könnyebben átvészelhessük.

Kapcsolódó Mennyire legyen engedékeny a szülő?

Forrás: WEBBeteg
Szerzőnk: Lőrincz-Erdélyi Krisztina, pszichológus