Dühkitörés: figyelmeztető jelek a szülőknek

szerző: Cs. K., fordító - WEBBeteg
lektorálta: Dr. Jóna Angelika, gyermekorvos frissítve:

A gyermek dühkitörései mindig kellemetlenek a szülők számára. Van azonban öt olyan figyelmeztető jel, mely arra utal, hogy gyermeke dühkitörései mögött pszichológiai problémák húzódnak meg - állítják a Washington Egyetem kutatói.

Andy C. Belden és kollégái 279, 3 és 6 év közötti gyermek édesanyjával készítettek részletes interjút, ugyanakkor megvizsgálták a gyerekeket is, hogy nincs-e valamiféle pszichiátriai rendellenességük. Azt tapasztalták, hogy azoknak a gyerekeknek a dühkitörései, akik betegek, különböznek az egészségesek dühkitöréseitől.

Öt különféle hiszti-rohamot különböztettek meg, melyek különböző diagnózisokhoz kapcsolódnak. Belden felhívja rá a figyelmet, hogy normális gyerek esetében csak időnként találkozunk ezekkel a hiszti fajtákkal, ám a problémás gyerekeknél szinte minden alkalommal:

  • Agresszió a nevelő, tárgyak, esetleg mindkettő iránt. Noha a gyerekeknél nem ritka, hogy esetleg meg akarják ütni az édesanyjukat, mert az nem vesz nekik fagylaltot, ha ez az elmúlt 10-20 hiszti jóval több, mint felénél jelentkezett, az arra utal, hogy gyermekének destruktív személyiségzavara van.

  • Önbántalmazás. A depressziós gyerekek, illetve azok, akiknél a depresszió a destruktív személyiségzavarral keveredik, sokkal nagyobb valószínűséggel harapják vagy karmolják magukat, esetleg verik a fejüket a falba vagy rugdosnak kemény dolgokat azzal a céllal, hogy megsértsék a lábukat, mint a többiek.

  • Gyakori dühkitörések. Azok a gyerekek, akiknek havi 10-20 dühkitörése van otthon, vagy napi ötnél több házon kívül, azt jelzi, hogy a gyermeknek komoly problémái vannak.

  • Elhúzódó kitörések. Egy öt perces hiszti egész örökkévalóságnak tűnik a szülő számára. Egy olyan gyerek azonban, akinek a hisztije több mint 25 percig tart, komoly gondokkal küzd. Egészséges gyereknél is előfordulhat, hogy egy dühkitörése akár egy órán át is elhúzódik, de a következő már csak 30 másodpercig tart. Az érzelmileg sérült gyerekeknél az esetek 90 százalékában több mint 25 perces dührohamokkal kell számolni.

  • Képtelenség a hiszti utáni megnyugvásra. A beteg gyerekek képtelenek egyedül megnyugodni, mindig külső segítségre van szükségük ahhoz, hogy lehiggadjanak.

Belden és munkatársainak kutatása mindenképpen óriási előrelépést jelent, hiszen mindenki tud a gyerekek hisztijéről, ám senki nem vizsgálta még ezeket. A hiszti során a gyerekben kétféle intenzív érzés kavarog: egyrészt extrém harag, másrészt pedig extrém szomorúság és csalódottság. A dührohammal járó verekedés, rugdosódás, kiabálás mind a haraggal függ össze, míg a sírás, nyafogás, a maguk földhöz-vágása mind a szomorúsághoz kapcsolódik.

Mit tehet a szülő?

Két lehetőség közül választhat. Az egyik, hogy a gyermeket egy, a családi hátteret is részletesen elemző, neuropszichológiai vizsgálatnak vetik alá. A másik lehetőség, hogy pszichológushoz viszi a gyereket, aki az érzelmi kitörésekre fókuszál, a családi háttér figyelembevétele mellett.

Ha gyermeke hisztizik, ne érezze magát egyedülinek ezzel a problémával! Tízből hét 18 és 24 hónap közötti gyermeknél előfordul, illetve a 3 és 5 év közöttiek háromnegyedénél.

Tovább Túlérzékeny gyermekek: tippek szülőknek a dührohamok megelőzésére

WEBBeteg logó Forrás: WEBBeteg
Cs. K., fordító; WebMD
Lektorálta: Dr. Jóna Angelika, gyermekorvos

Cikkajánló

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

Gyógyszertárak ünnepi nyitvatartása
Gyógyszertárak ünnepi nyitvatartása

Ügyeleti rend.

Vadaskert Gyermekpszichiátria - Dr. Madarassy-Szücs Anna, gyermekpszichiáter
WEBBeteg - Dr. Veress Dóra, pszichiáter
WEBBeteg - Cs. K., fordító
WEBBeteg - Dr. Dinya Zoltán, pszichiáter
WEBBeteg - Dr. Dinya Zoltán, pszichiáter
WEBBeteg - Dr. Dinya Zoltán, pszichiáter

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Vas Felícia Emese

Dr. Vas Felícia Emese

Csecsemő- és gyermekgyógyász

Orvoskereső

orvoskereső piktogram

Dr. Sófi Gyula

Gyermekpszichiáter

Budapest