Anyatej, a természetes védelem

Debreceni Egyetem
megjelent:

Az anyatejes táplálás fontosságára hívja fel a figyelmet az augusztus 1-jei világnap és augusztus első hetében a szoptatás világhete is. Az anyatej ugyanis hosszú távon is kihat a gyermekek egészséges fejlődésére.

Szoptatás szoborHazánkban az anyukák 30-40 százaléka táplálja a nemzetközi ajánlásoknak megfelelően hat hónapos koráig csak anyatejjel kisbabáját. Ez a ’90-es évekhez képest lényeges javulást mutat, de ha összehasonlítjuk például a kormányprogram révén támogatott Guatemala adataival, ahol az egyévesek 81, a kétévesek 47 százaléka szopik, akkor van még min javítanunk.

-Az anya és gyermeke közötti érzelmi kötődés kialakulásában is fontos szerepet játszik a szoptatás: lényeges a szülés utáni első, közvetlen bőrkontaktus, ami segíti az anya és csecsemője közötti egymásra hangolódást. Az első hat hét, melyet nem véletlenül nevezünk gyermekágyas időszaknak, megtanítja az édesanyát a baba testbeszédének értelmezésére. A szoptatás megnyugtatja a csecsemőt, így az kevesebbet sír. Mindemellett az édesanya egészségét is óvja: véd a csontritkulás ellen, javítja az anyagcserét, csökkenti az emlőrák és a petefészekrák gyakoriságát. Minél tovább szoptat az anyuka, annál erősebb ez a védő hatás – sorolja az anyatej pozitív hatásait Kovács Judit, a Debreceni Egyetem Gyermekgyógyászati Intézet klinikai főorvosa.

Anya csecsemővel- Az evolúció során az anyatej összetétele úgy változott, hogy minden szükséges tápanyagot tartalmazzon a csecsemő testi és szellemi képességeinek fejlődéséhez. Az emlő a vérből állítja elő az anyatejet, melynek fő alkotórészei a fehérje, a víz és a cukor, és emellett minden benne van, amire egy kisbabának szüksége van. Ezért ajánlják a szakmai szervezetek – köztük a WHO és Unicef is – kizárólag az anyatejes táplálást a csecsemők 6 hónapos koráig, és a szoptatás folytatását akár két éves koron túl is az anyatejet kiegészítve a megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékokkal – mondja a neonatológus.

Az anyatej immunerősítő, javítja az értelmi képességeket, a szoptatás pedig természetes fogszabályzó. Az anyatejes babák ellenállóbbak az allergiák és az autóimmun betegségek – például a Crohn-betegség, az egyes típusú cukorbetegség, asztma, ekcéma – ellen, ritkábban híznak el serdülőkorban, és kevésbé hajlamosak a magas vérnyomásra továbbá az érelmeszesedésre. Ezek az anyatejes táplálás életre szóló hatásai.

A szoptatás rövid távon is jótékony: a szülés utáni 1-2 órában termelődő előtej például „filmszerű” bevonatot képez a beleken, ami védi a tápcsatornát a fertőzések ellen, és elősegíti a gyermek immunrendszerének fejlődését is. Az anyatejben található érlelő anyag előkészíti a gyomrot és a béltraktust annak későbbi funkciójára, az emésztésre, és a szüléssel járó stressz ellen is védelmet nyújt.

Életmentő anyatej - Miért jó a csecsemőnek, ha féléves koráig szopik?

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) augusztus első hetét a szoptatás világhetévé nyilvánította. Az 1990. augusztus 1-jén elfogadott nyilatkozat felszólítja a kormányokat: biztosítsák az édesanyáknak, hogy csecsemőiket hathónapos korukig kizárólag szoptathassák, majd 1991. február 15-én megalakult a Szoptatást Támogató Szervezetek Világszövetsége (WABA). A WHO 1993-ban nyilvánította augusztus 1-jét az anyatej világnapjává. Életmentő anyatej - Miért jó a csecsemőnek, ha féléves koráig szopik?

(Debreceni Egyetem)

Cikkajánló

Az aurás migrén
Az aurás migrén

Ön is tehet állapotának javításáért.

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

WEBBeteg - Huszár Zsoltné dr., szakgyógyszerész
Budai Allergiaközpont - Dr. Hidvégi Edit, gasztroenterológus
WEBBeteg - Dr. Fáklya Mónika, gyermekgyógyász, endokrinológus
WEBBeteg - Dr. Szimuly Bernadett, általános orvos
WEBBeteg - Dr. Lesznyák Judit, csecsemő- és gyermekgyógyász
WEBBeteg - Dr. Szimuly Bernadett, általános orvos

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Vas Felícia Emese

Dr. Vas Felícia Emese

Csecsemő- és gyermekgyógyász

Orvoskereső

orvoskereső piktogram

Dr. Sófi Gyula

Gyermekpszichiáter

Budapest