A szülővé válás pszichológiája
frissítve:
Sokan nem is gondolnák, de a szülővé válás folyamata már egész kiskorban elkezdődik. Azzal, hogy a kislányok az anyukájuk, a fiúk az apukájuk szerepkörébe bújik - még ha csak a játék kedvéért is - már a szülővé válás útjára léptek. Szülőnek lenni nem könnyű dolog, de annál szebb és boldogabb érzés, mikor gyermekeink a szeretetünket viszonozzák, nincs.
| Életkorok pszichológiája |
A kisgyermek már 3-4 éves korban szerepjátékokat kezd játszani. Beleéli magát a legközvetlenebb ismerősei, mindenekelőtt szülei, szerettei helyzetébe, szerepeibe. Azonosulván velük, ő is szeretne olyan lenni, mint ők. A kislány babázni kezd, és ebbe beleviszi mindazokat a szavakat, gesztusokat, mozdulatokat, amelyeket lát, hall, megtapasztal. Természetesen, a jót és a rosszat is.
Szülővé válik, „játszásiból”, de akkor, amikor azt játssza, hogy ő az anya, vagy az apa, akkor, arra az időre azzá is válik. Valójában hosszú éveknek kell még eltelnie ahhoz, hogy ez be is következzék. Az, hogy a valós, felnőtt keretek közt milyen szülő lesz valaki, sok, és komplex tényezőtől függ.
| Babamasszázs: jó a mamának, jó a babának |
| Az apukákat és az anyukákat az elkényeztetéstől, a gyermek „elrontásától” való félelmük gyakran visszatartja attól, hogy megfelelően szeressék, szeretgessék gyermekeiket. Pedig a csecsemőjüket ösztönösen gondozó, ápoló anyák érzik, tudják, hogy a gyakori ölelgetés, simogatás a baba testi-lelki fejlődését szolgálja. Ennek egyik formája a babamasszázs. |
A hozott, gyermekkori élmények képezik a meghatározó alapot. Ha valakinek jó és szép volt a gyerekkora, szerették és elfogadták, azonosulási mintái nyomán könnyebben tesz szert ezekre a tulajdonságokra és érzésekre és örömmel adja tovább ezeket párjának, gyerekeinek, környezetének.
Ellenkező esetben mindez nem természetes. Akit nem szerettek, akit nem fogadtak el olyannak, amilyen, annak a szeretet, az elfogadás nem ismert fogalmak és érzések. Vágyként, hiányként, fantáziaként vannak jelen, sokszor mindennél égetőbb igényként keresik, de nem tudják beazonosítani, mi az, amire vágynak, hiszen csak a hiányát ismerik. Ez nem azt jelenti, hogy nem lehet belőle jó szülő! Ellenkezőleg!
Ám ő a hozott hiány felől tudja megközelíteni mindenkori párját és a gyermekét. Elsősorban ezt várja, sőt, követel, hogy adják, pótolják, szüntessék meg az ő hiányait.
Jó párválasztással megtapasztalja, milyen az, amikor szerethet és szeretik, és így már ő is képessé válhat szeretetet adni a születendő babának, társának. Ám ha nem jár szerencsével, akkor nagy baj van, mert a baba „csak” a létét tudja adni, amikor megszületik.
A jó kapcsolat kialakítása
Gyereket nem magunknak szülünk |
| Arra mindenki viszonylag hamar rájön, hogy hiába a sok szakirodalom, könyvből nem lehet gyereket nevelni. Minél több előfeltevéssel indulunk, annál nagyobb csalódások érnek. A nevelés alapelvei |
Örömforrássá a sorozatos együttes élmények hatására tud válni. Erre pedig az újdonsült szülőknek nyitottaknak kell lenniük. A jó párkapcsolat illetve a hiteles és reális önismereten alapuló énkép feltétlenül szükséges ahhoz, hogy jó szülővé váljunk sőt, annak is látszunk.
Harlow klasszikus majomkísérletei igazolták, hogy az a kismajom, akit olyan mű-hideg-fémanyán neveltek, amire tejesüveget szereltek, hogy abból táplálkozzék, nem tudott az anyja ölébe bújni, puha, meleg szőrében megkapaszkodni, karjaiban oltalmat és biztonságot találni. Az később, ha gyermeknek adott életet, nem tudta ezeket az igényeket kielégíteni. Szomorú, depressziós ábrázattal, kötelességből táplálta kicsinyeit.
Nagyon fontos, hogy a szülővé válás nem egyenlő pusztán a gyereknemzéssel és a gyerekszüléssel. Nem automatikusan következik be! Kicsit átváltoztatva az ismert mondást, nem elég szülőnek lenni, annak is kell látszani!
-
Ha elakadunk, ne féljünk tanácsot kérni szakemberektől!
-
Ne akarjuk gépiesen majmolni a játszótéri szülőket, se a saját szüleinket.
-
Ne azért tegyük, amit teszünk, hogy a látszatnak megfeleljünk.
-
Ne ideált akarjunk teremteni, hanem valódi, szabad és őszinte érzéseket.
A szülővé váláshoz nem petesejt és hímivarsejt kell csupán, hanem a vágy és a képesség arra, hogy a megszületett (vagy örökbe fogadott) gyermeket szeretni és elfogadni is tudják, mégpedig olyannak, amilyen. Mindenekelőtt meg kell ismernem őt. Tudni kell válaszolni a következő kérdésekre: ki ő? Milyen ő? Ismerem a gesztusait? A képességeit? Őt szeretem-e vagy benne önmagamat dicsőítem, önmagamat imádom, mert képes voltam őt létre és világra hozni?
Tisztában vagyok-e azzal, hogy ő, vagyis a gyermekem (és/vagy a párom) nem az én tulajdonom? Tudatában vagyok-e annak, hogy ő nem tárgy és nem automata, aki arra született, hogy elvárásaimnak, vágyaimnak engedelmeskedjen és megfeleljen?
A kölcsönös szereteten alapuló kapcsolat lényege
Ha szeret, és ha szeretem, úgyis ezt teszi, hiszen egy egészségesen fejlődő gyermeknek nincs más vágya, mint az, hogy örömöt szerezzen azoknak, akik szeretik, és ezt őfelé gondoskodásukkal, gesztusaikkal folyamatosan közvetítik. Ezektől a személyektől könnyedén elfogadja az intő szót, a korlátozásokat, a fegyelmezést és a megállj-t parancsoló nemet is.
A „szülőség” legyen öröm! Ez sokszor nehéz feladat, gond és bánat is övezheti, de igyekezzünk ebben a szerepkörben a lehető legjobb alakítást nyújtani életünk színpadán. Mégpedig úgy, hogy ne egyedül mi, hanem a szeretteink is így gondolják!
Ha gyermekünk alacsony és kövér, ne azon sopánkodjunk, hogy mért nem magas és szőke, hanem gondolkodjunk el azon, hogy mért nem tudjuk őt szeretni és elfogadni úgy és olyannak, amilyen. Talán mi is erre vágyunk, kimondva, kimondatlanul, egész életünkben?
Ha lehetne, csak olyan kapcsolatból szabadna boldog gyerekeket nemzeni, ahol a szülők rendelkeznek a fenti képességekkel, de mindannyian tudjuk, hogy ez nem így van.
Forrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Kazimir Ágnes, pszichológus
