Ismerjük fel a szeparációs szorongás jeleit!

A korábban nyugodt, másokkal is kiválóan eljátszó baba hirtelen sírni kezd, ha az édesanyja kilép a látóteréből? Nem hajlandó kimozdulni az anyja öléből, és hevesen reagál a jól ismert arcok (pl. nagymama vagy szomszéd) megjelenésére is? A jelenség körülbelül 8 hónapos kora környékén jelentkezik?

Mindez annak a jele, hogy a gyermek normál ütemben fejlődik, ugyanis ebben az életkorban jelentkezik az úgynevezett szeparációs szorongás a kicsiknél.

Aggodalomra nincs okunk, hiszen a szeparációs szorongás természetes velejárója a kognitív funkciók fejlődésének. Azt tudjuk, hogy már az újszülött is felismeri az anya hangját, és már az első hónapok során képes kötődési viselkedést mutatni elsődleges gondozójával (aki általában az anya), továbbá lassan azt is felismeri, hogy ők két különálló személy.

Azonban az 5. és 15. hónap közötti időszakban, jellemzően a 8. hónap környékén lesz képes annak megértésére, hogy az, ami nincs a látóterében, attól még létezik (ez az úgynevezett tárgyállandóság). Közben pedig megéli a mozgásfejlődése hatására, hogy nem csak az anya képes eltávolodni tőle, hanem ő is az anyától - ami bár izgalmasnak ígérkezik, azért meg is rémíti őt.

Egy múló állapot, amit tudnunk kell kezelni

Fontos annak szem előtt tartása, hogy ez nem egy állandó dolog, hamar átesnek rajta a gyerekek. Ehhez azonban az szükséges, hogy megtapasztalják azt a biztonságot, hogy az anyukájuk mindig elbúcsúzik (nem csak eltűnik), és vissza is tér hozzájuk. Nem érdemes ebben az időszakban kezdeményezni például a külön szobában altatást vagy a bölcsődébe szoktatást, de ha korábban is hagytuk 2-3 órára a nagymamára a kicsit, akkor ezt nem kell megszüntetni és nem kell éjszakára magunk mellé venni az ágyba, hogy megnyugodjon.

Fontos, hogy a megszokott dolgok ne változzanak, így gyermekünk megtapasztalhatja, hogy kötődésének tárgyát nem veszíti el azáltal, hogy egy ideig nem látja. A szeparációs szorongás jeleinek észlelésekor a szülőknek törekedni kell az egyensúly megteremtésére: ha szülőként túlzott reakciót mutatunk, akkor könnyen benne tarthatjuk a gyermeket ebben az állapotban, azonban nem szabad figyelmen kívül sem hagynunk, mert az pedig nem teremti meg a gyermek számára a biztonságérzetet.

Mit tehetünk a szeparációs szorongás megjelenésekor?

• ne erőltessük az elválást, de tartsuk fenn a korábban megszokott életritmust

• hagyjunk neki időt idegen helyen és emberekkel, hogy bátorságot gyűjtsön a felfedezésükre, megismerésükre

• legyünk türelmesek, ez az időszak is elmúlik, és ha átvészeltük, akkor jó eséllyel magabiztosabb gyermekünk lesz

A szeparációs szorongás későbbi életkorban, kissé más formában is megjelenhet, például az intézménybe szoktatásnál. Ilyenkor is az elválás okoz nehézséget, de ekkor inkább az anyához való túlzott ragaszkodás állhat a háttérben. Fontos, hogy a gyermek korábban megtapasztalja, hogy az anya mindig visszatér, illetve, hogy az édesanyja nem szorong ilyen helyzetekben. Az elválásnál jelentkező, a szülőnek szóló pár perces „hiszti” természetes reakció: a gyermek így képes az édesanyja értésére adni a szeretetét. Ha könnyen megnyugtatható a gondozók által, felveszi a kapcsolatot a kortársaival és egész nap jól érzi magát, akkor ez a reggeli elválást kísérő sírás is hamar abba fog maradni, amennyiben az édesanya képes nyugodt maradni és bizalommal rábízni a gondozóra a gyermeket. Ha a reakció nagyon hosszú távon fennmarad, szélsőséges mértékű vagy egyéb helyzetekben is jelentkezik, akkor érdemes lehet felkeresni egy gyermekpszichológust, aki segíthet a megfelelő szülői magatartás kialakításában, hogy megkönnyítsék a gyermeknek az elválás megélését.

Forrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Máténé Áfra Viktória, klinikai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus