Amikor válnak a szülők - Veszteség a gyermekek életében
frissítve:
Téves az a feltételezés, hogy ha a gyermek kicsi, akkor nem érzékeli, és nem fájlalja a veszteségeit. Életkortól függően képes kifejezni és megfogalmazni bánatának okát. Egy rosszul működő kapcsolatban, házasságban, családban, ahol egyre több a bántás, a sértegetés, az ajtócsapkodás, a fájdalom és a harag, ott mindenki sérül.
Nehéz elhinni azt, hogy ha „szépen és okosan” válnak a szülők, akkor a gyermekeiknek abból semmi lelki bántódásuk nem származik. Ez önámítás, amit a felnőttek kreálnak, hogy mentesítsék magukat a felelősség alól. A válás, a rossz légkörű családi élet éppúgy megviseli a biztonságra és szeretetre vágyódó gyermekeket, kamaszokat, mint a szülőt.
Válás ajtócsapkodás nélkül
Elszakadni egymástól nem csak nyomasztó, és gyógyíthatatlan lelki sebeket hagyó vitákkal lehet. Nincs bevált recept. Ha azt látja és érzékeli a gyermek, hogy szülei képesek békés, az ő érdekében együttműködő kapcsolatban maradni, valamint újés tartalmas életet kialakítani– amiben neki, a gyermeknek is helye van –, előbb-utóbb reménnyel néz majd a jövő elé. Ha érzi, hogy anyának és apának is fontos maradt a válás után a törékeny lénye, a szeretete, könnyebben elfogadja, hogy nem lesznek többé együtt élő család.
Ez is érdekelheti A házasság vége - A pszichológus tanácsai válás esetére
Nem szabad kényszeríteni a gyermeket
Felmérések igazolják, hogy az életkor előre haladtával, egészen fiatal, felnőtt korig a gyermekek idegenkedve fogadják szüleik új élethelyzetét, párválasztását, s nem különben egy féltestvér érkezését. Ez sok türelemmel, odafigyeléssel kedvező fordulatot is vehet, de erőltetni, kikényszeríteni az elfogadást sosem szabad – tudtuk meg Kovács Boglárka gyermekpszichológustól.
Szóba került, hogy „okosan” is lehet válni. Miként értelmezhetjük ezt a gyermek lelkiállapotának-, életkorának változása szempontjából?
Legfontosabb, hogy a gyermek pontosan tudja, mi történik körülötte, és nem miatta válnak el a szülei, így ezért soha ne hibáztassa magát. Életkorának megfelelően beavathatják abba, hogy a felnőttek nem tudnak tovább együtt élni, ezért az egyik szülő elköltözik, s ő anyával vagy apával fog élni a jövőben, de senkitől nem kell végleg elköszönnie. Nem szabad a csemetét beavatni olyan apró részletekbe, mint az egymás iránti sérelmek taglalása, a másik fél bántása, sértegetése, hiszen mindezeket még nem értheti, s nem is kell értenie. Ne a gyerek legyen a lelki szemetesláda vagy a villámhárító.
Ezek ellenére gyakran magukat okolják a család széthullásáért, így a szorongásukat is egyre fokozzák, s gyakorta el is fojtják. Nyugodtan tudhatnak arról: noha válnak a szülők, és ez számukra is nehéz időszak, de arra törekszenek, hogy anya és apa is mindig elérhetőek legyenek számára. Tudnia kell, hogy gyökeresen nem változnak a kialakult szokásai, kedvenc időtöltései, nem kell rosszul éreznie magát az iskolában, a közösségében, s nem kell a szülei között választania, mert mindketten ugyanúgy szeretik.
A krízis miatt, a gyermek vigasztalására sok szülő ajándékokkal, addig nem ismert programokkal halmozza el csemetéjét, aki ebből semmit nem ért, de egy idő után elvárja a plusz „szolgáltatást”.
Tanácsos kerülni a kompenzálási kényszert, vagyis azt, hogy a válás és a gyermek érzelmi megrázkódtatása miatt tárgyiasuljon a szeretet, s megjelenjenek az ok nélküli ajándékozások, jutalmazások, egymásra licitálások. Egy ideig érdekes a gyermeknek a furcsa helyzet, talán ki is használja ezt, de hosszú távon megunja, ráadásul az értékrendje is torzulhat. A szeretet, a törődés, a biztonságérzet mindennél fontosabb számára, amit túlméretezett ajándékozások nélkül is boldogan fogad.
Az „okos” válást hosszan lehetne taglalni, de sajnos az esetek többségében mégis sérelmekkel, indulatokkal, hangos vitákkal válnak a szülők. Mire figyeljenek a felnőttek a csetepaté közepette, s utána, a gyermekük lelkének, személyiségének torzulásának elkerülése érdekében?
Ne csak arra figyeljenek, amit a szülő képes nyújtani, mondani, tenni a gyermeke érdekében, hanem arra is, hogy a csemete minderre hogyan reagál, és milyen mértékben figyelhetőek meg a már kialakult, esetleges lelki sérülések jelei. Kezdetben dühös lehet, csalódott, hazavárja a hiányzó szülőt, netán csap, vág, mindenbe beleköt, nem alszik el egyedül, sír, agresszív lesz vagy épp zárkózott. A kisebbeknél visszatérhet az éjszakai bevizelés, a körömrágás, a lelki eredetű has-, és fejfájás, az iskolásoknak rosszabb lehet a tanulmányi eredményük.
Magyarázatot azonban semmire nem tudnak, vagy nem is akarnak adni. Ha már kamasz, akkor esetleg magára zárja az ajtót, és zenét, tévét bömböltet naphosszat, cél nélkül, a telefonja vagy a laptopja felett pötyögteti a billentyűket, nem válaszol a kérdésekre, ingerlékeny vagy kissé deprimált lesz, netán követelőzik. Vannak, akik rossz társaságba kerülnek, droghoz, italhoz nyúlnak.
Többnyire azt a szülőt hibáztatják, akivel együtt élnek, és akire minden keserűségüket rázúdíthatják a megváltozott élethelyzetben. Ezek lehetnek természetes viselkedésbeli változások, hangulatingadozások, hiszen olyan ez, mint a gyászmunka. Engedni kell, hogy a gyermek megélje a veszteségét, a csalódottságát, a fájdalmát. Ne magyarázkodjunk, s ne terheljük a felnőttek problémáival, ne akarjuk a másik szülő ellen fordítani. Ha bármire kíváncsi, arra őszintén válaszoljunk. Ha súlyosbodik a magatartás-, viselkedés-, hangulatzavar, mindenképpen kérjünk segítséget szakembertől, pszichológustól, mert a feldolgozatlan traumafelnőttkorában is végigkísérheti a gyermeket.
Mi az, amivel a szülő tudja segíteni a nehéz életszakaszban lévő gyermekét még mielőtt szakemberhez fordulna?
A fent elsoroltak mellett alapvető szempont, hogy kiegyensúlyozott légkört nyújtsunk a gyermeknek, és az idegességünket, kétségeinket ne terheljük rá. Ha a gyermek a saját környezetében marad, akkor lehetőleg ne kezdjünk nagy változtatásokat kialakítani a lakásban. Nem szerencsés, ha válás után távol költözik a gyerek nélkül maradt szülőtől, az anya vagy az apa, s főként nem egy új, számára ismeretlen jövendőbelivel. Tudnia kell, hogy nem miatta történt a válás, ő semmiről nem tehet. Ne füllentsünk soha, semmiről, mert ha kiderül az igazság, hatalmas csalódás érheti, aminek beláthatatlan következményei lehetnek. Mindig csak olyat ígérjünk, amit be tudunk tartani.
| Bírósági ítélkezési szokások |
| A korábbi évek bírósági ítélkezési szokása szerint legtöbbször az anyánál helyezték el a gyermeket, s testvéreket csak ritkán választottak külön. Napjainkra az apák is részt kívánnak venni csemetéjük nevelésében, azaz igényt tartanak arra, hogy ők tölthessék be a gyám szerepét. Igen változó képet mutat, hogy mikor, mi alapján hoznak döntést a szakemberek a gyermek elhelyezési perekben. |
A nők többnyire tudatosan, jól végiggondolva határoznak úgy, hogy egymaguk nevelik gyermeküket akkor is, ha az apa csekély gyerektartást fizet, vagy kevésbé vesz részt a közös gyermekkel való törődésben. Ugyanez mára, az apák egy részéről is elmondható – osztotta meg gondolatát Dr. Pénzes Ildikó szakpszichológus, s hozzátette:
Az érzelmi kötődés szinte mindennek az alapja. Annál is inkább, mert a gyermek hozzájárul életünk kiteljesedéséhez. Ha mégsem az anyának ítéli a bíróság a gyermeket, a legtöbb nő arra panaszkodik ilyen esetekben a terápiákon, hogy azt a legkedvesebb embert vették el tőle, aki miatt értelmet nyert az élete, s aki már az áldott állapot idején együtt rezdült vele a méhében. Az édesanya már akkor mélyen kötődik a babájához, amikor még meg sem született. Teljesen érthető, ha a válás után céltalannak látja az életét a gyermeke nélkül, de épp azért vagyunk mi, segítő szakemberek, hogy a válságon átsegítsük a lelkileg összeomlott nőt, vagy épp az apát. Sokat segíthet a család is ezekben a helyzetekben mind a gyermekeknek, mind a szülőknek azzal, ha nem hagyják magukra őket, és elfogadóan, befogadóan fordulnak feléjük.
| Az egyszülős családban nevelkedő gyermekek |
| Az egyszülős családban nevelkedő gyermekekből is válhat egészséges lelkű felnőtt, hiszen a családok nem légüres térben élnek – meséli saját sorsát példaként hozva S. Kata, aki két házasságából három gyermeknek adott életet, s hat esztendeje egyedül neveli a 18 éves, gimnazista ikerfiait, valamint 12 éves kislányát. A mindennapjainkban jelen vannak a családtagok, a nagyszülők, a barátaink, az iskolában pedig néhány empatikus pedagógus. Szerencsém van, mert a kislányomnak férfi az osztályfőnöke, aki magyart és történelmet is tanít. Nem apapótló, de mégis egy értékes „férfimodell” amíg a gyerek az iskolában van. A fiaim már a barátnős időszakukat élik, aminek azért örülök, mert nem sérült a párkapcsolat kialakításának az igénye, a készsége, s nem kerültek rossz társaságba. A barátnőik kedves leányzók, akik már nyaralni is voltak velünk, és a kislányomat is szeretik. Nekem mindez nagyon fontos. |
Nem élsz párkapcsolatban, egyedül cipeled a terheket: a lakásfenntartást, a napi teendőket otthon és a munkahelyeden, a gyerekek életének, napjainak egyengetését, szépítését, a nevelésüket. Honnan az energia?
Amíg egészséges vagyok, erőm engedi, ez nem is történhet másként. A párkapcsolatokban viszont valamiért nincs szerencsém. Ezért persze magamat okoltam sokáig, de rájöttem, hogy ennél sokkal többről van szó. Hasonlóan élt édesanyám is, csak ő négy gyereket nevelt fel egyedül, negyven éves korától. Talán a minta, amit láttam, ahogy apámnak szolgalelkűen engedett, sok mindent eltűrt, kiszolgálta őt, elnézte a félrelépéseit és még szerette is. Mindig azt mondta, a családnak egyben kell maradnia mindenáron. Azt hiszem társfüggő volt, és én is az lettem, s ugyan úgy tűrtem, mint ő. Bármi áron együtt akartam tudni a szeretteimet az első és a második házasságomban is, mint anyukám. Végül engem hagytak el, a gyerekeimmel mi maradtunk egyedül. Furcsa örökség ez a sorstól.
Ma már nagyon nehezen szánom rá magam arra, hogy nyissak egy új kapcsolat felé. Mintha félnék a férfiaktól, törpül az önbecsülésem. Csak remélem, hogy a kislányom nem ezt az utat fogja járni. Mi megszenvedtük a testvéreimmel apánk hiányát, kicsapongását, oktalan szigorát és az anyánk szolgalelkűségét, idegkimerüléseit is. A hatalmas szíve, jósága, szeretete azonban áldás az életünkben. Sosem ment újra férjhez. Miattunk. A családra figyelt, s persze a hivatására sok túlórával.
Ez is érdekelheti A gyermekkori agresszió és ami mögötte van
Azt mondtad, hogy mindkét volt párod megnősült. Hogyan hatott ez a gyerekekre, megviselte-e őket az újabb változás?
Jól is hathatott volna rájuk, ha nem rögtön a válás után mutatják be a gyerekeknek az arajelölteket, akik nyilván már korábban az életükbe léptek, mint azt én tudtam. Vagyis, egyik gyerekem sem fogadta tárt karokkal az édesapjuk korai, új családalapítását, s azt sem, hogy pechemre mindkét hölgy rettenetesen féltékeny a mai napig a három gyermekemre. Ezt ki is fejezik. Azt pedig minden nőnek tudnia kellene, hogy jó esetben a gyermek helyét sosem sajátíthatják ki az új párjuknak, az édesapának a szívében. Akinek mégis sikerül, szerintem jobb is, hogy kiszállt a házasságból. Na és egy nő, mivel akarja megtartani a férjurát? Ha mással nem sikerül, és még életkora szerint vállalhat babát, minél előbb szül egy-két közös gyereket. Az exeim esetében is ez történt, ami szintén háttérbe szorította a gyerekeim édesapjukhoz való ragaszkodását. Úgy érezték, és érzik most is, hogy őket kevéssé szeretik, s kevesebb figyelem, idő jut rájuk. Ez amúgy igaz is, így nem is alakult ki szoros féltestvéri kapcsolat az „új” gyerekek között. Ezzel együtt köszönjük, mi így is jól vagyunk.
| Az apa-, és anyakomplexusok gyűjtőfogalmak, a személyiségről mutatnak általános képet |
| Az eredetileg pozitív anyakomplexusban cseperedő fiúgyermek: épp az apa modell hiánya miatt felnőtt korában gyakorta menekül, megfutamodik, az „anyaistennőt” keresi a nőkben. Nehezen találnak párt maguknak, akit viszont elfogadnak, magukhoz láncolják, mintahogyan az édesanyjuk tette velük. Az anyával nevelkedő fiúk vagy sosem kaptak elismerést az apjuktól, vagy csak kritizálásban volt részük, míg a családfő odébb nem állt. Ez mélyen beleívódik, s megtörheti a felnőtt férfi önbecsülését. Az eredetileg pozitív anyakomplexusban nevelkedő lánygyermek: az apakép esetükben is űrt hagy az életükben, így a férfit, akit képesek megszeretni, vak szerelemmel, gondoskodással veszik körül, de a mély kötődést nem ismerik. Jelszavuk: „Élni, és élni hagyni, élvezni az életet, és élvezni hagyni a másikat!” Ősbizalommal fordulnak az élet felé, de gyakorta ideákat kergetnek, és csalódnak. Bizakodásukból, majd visszatérő kudarcaikból közöny, unottság uralkodik el rajtuk. Legjellemzőbb kétségük a veszteségtől, a magánytól és az elmúlástól való félelem. Az eredetileg negatív anyakomplexusban nevelkedőkre jellemző: az ősbizalom hiánya, az önértékelési zavar, és a „Bocsánat, hogy élek és létezek!” életfelfogás. Rossz vagyok, és rossz a világ is, vallják lelki sérüléseik következtében. Idegenek közé ritkán merészkednek, többnyire futókalandokba szaladnak, melyek tovább növelik önértékelési zavarukat. Az eredetileg pozitív apakomplexusban nevelkedő fiúk: többnyire azt élik meg, hogy az apa tettei mindennél értékesebbek, akkor is, ha együtt él a feleségével, s akkor is, ha fiú gyermekét egyedül neveli. Jelszava: „Nem szabad elhagynod a nézeteimet, értékeimet, eszméimet, mert akkor nem lehetek többé büszke rád!” Az apa is csodálni akarja a saját képére nevelt fiát, s ha ez csorbát szenved, csalódást érez, amit később a felnőtté vált férfi nehezen él meg az apja árnyékában. Ha csalódnak egymásban, hamar eltávolodnak a másiktól. Az így nevelkedő fiúgyermek nem tanul meg mással rivalizálni, a vesztes szerepét vállalja. Az apja véleménye a mérce. A nőkhöz való viszonya sem lesz felhőtlen, amivel nincsenek tisztában, de nem is tudják, miként kell egy párkapcsolatot életben tartani. Az eredetileg pozitív apakomplexusban nevelkedő lányok: esetükben meghatározó, hogy az apa miként viszonyult a saját édesanyjához, s vele milyen volt a kapcsolata. Az apa gyakorta elvárja, hogy leánya felnézzen rá, csodálja őt, amit párkapcsolatába továbbvisz a felnőtté váló nő. Önértékelése így a férfiak megítélésétől, elfogadásától függ, önbecsülése alacsony. Roppant komoly és nehéz elvárásoknak kell megfelelnie az apja mellett, így nem csoda, ha kudarc éri, mindig önmagát vádolja, mert az apja is ezt tette vele. Erről nem beszélnek egymással. Az ilyen lányok, nők intelligensek, segítőkészek, tekintélytisztelőek, és nem szívesen futamodnak meg céljaik elől, mert az a gyengeség jele. Tisztában vannak azzal, hogy gyakori szorongásuk összefüggésben áll a feltétel nélküli tekin-télytisztelettel, amit az apjuk mellett tanultak meg. Többségük későn képes párkapcsolatot kialakítani, gyermeket szülni, mivel az anyai mintát alig vagy egyáltalán nem láthatták. Akik viszont kellő törődést, szeretetet, bíztatást kaptak akár az anyától, vagy az apától a csonkacsaládban, meghatározza, hogy mit várnak majd az emberektől, az élettől, és ez szabja meg az érdeklődési körüket, érzelmi intelligenciájukat is. Az eredetileg negatív apakomplexus: a gyermek saját útjának járása, varázsa tilos. Az apák határozzák meg az utat, s annak irányát. Nincs jelen a védelmező anya, akitől támogatást remélhet a gyermek. Ezek az apák előre biztosítják gyermekeiket, hogy nekik úgysem sikerülhet semmi. A fiú/lány tehát nem tud az apjával „mi” viszonyba kerülni, mivel megszégyenítésben, lekicsinylésben él mellette. (Forrás: Verena Kast) |
Forrás: WEBBeteg
Balogh Mária, újságíró
Szakértő: Dr. Kovács Boglárka, gyermekpszichológus
