Az iskolakezdés minden gyermek számára más élményt jelent

Hamarosan kezdetét veszi az új tanév, amit sok diák kedvtelenül vesz tudomásul, míg mások, elsősorban a leendő általános iskolások, izgalommal, ugyanakkor érdeklődéssel várják az óvoda után.

A középiskolát kezdők s nem különben az első egyetemi évükbe lépő fiatalok számára is új korszak kezdődik, ami a szülőknek éppúgy új fejezet az addigi, közös életet tekintve, s az ifjak önállóságának erősítésében.

Nagyon fontos, hogy a szülők, a nagyszülők ne riogassák a kisiskolásokat a tanévkezdéssel, a pedagógusok személyével és a nem létező, okafogyott rémtörténetekkel. A diákok napjukból mintegy nyolc órát vagy annál sokkal többet az adott oktatási intézményben töltenek. Nem mindegy, milyen lelki, egészségi és fizikai állapotban állnak a kihívások elé.

Az óvodás gyermekek iskolaérettségéről elsősorban az óvónők döntenek, amit a szülőkkel egyeztetnek, és tájékoztatják őket a szakvéleményükről. Tankötelesnek az a gyermek tekinthető, aki az adott év augusztus 31-ig betölti a hatodik életévét. Nem kötelező hat évesen, sőt, a szakemberek, a pedagógusok szerint szerencsésebb hétéves korban kezdeni az általános iskolát. Abban az esetben, ha bármi akadályba ütközik az iskolakezdés, a gyermek képességei, vagy részképességei, szociális, magatartási és érzelmi alkalmazkodóképessége nem felel meg az iskolaérettség követelményének, az óvónők javaslatára vagy a szülő kérésére a szükséges alkalmassági vizsgálatot a gyermek lakóhelyéhez tartozó pedagógiai szakszolgálat munkatársai végzik el.

Jó tudni, hogy a 6-13 éves gyermekeknek 9-11 óra alvásra van szükségük, és elengedhetetlen, hogy lehetőleg azonos időben térjenek nyugovóra, aminek este kilenckor legkésőbb meg kellene történnie. A korai, első tanítási óra kezdése miatt a legtöbb iskolás 6–6.30 óra között ébred reggelente. Ez az egész napi aktivitásukra, tanulmányi munkájukra, figyelmükre, koncentrációs képességükre is nagy hatással van. Az álmos, fáradt diákok rosszul teljesítenek, ingerültek, kimerültek, zavarják a társaik tanulását is – magyarázta Szabó Melinda tanítónő. A pedagógus felhívta a figyelmet arra is, hogy a békés, nyugodt alvás érdekében a gyermek szobájában ne tartsunk működő számítástechnikai eszközöket, mert annak sugárzása rosszul hat a pihentető alvásra, a szervezet nyugalmi állapotára. A laptop, a számítógép, a táblagép, a bekapcsolt üzemmódban hagyott wifi, a mobiltelefon s minden elektromos „sugárzás” nyugtalanná teszi a gyermeket.

- Érdemes meggyőződni arról, hogy nem mobiltelefonozik vagy filmezik az ágyban fekvő gyerek. Minden hasonló inger az alvásminőségét rontja – sorolta a tanítónő, s hozzátette: - Semmiképpen ne a csemete szobájában állítsuk be a mobiltelefon ébresztőóráját, s ne ígérjük azt, hogy ha időben lefekszik, reggel máris játszhat a táblagépen valamelyik kedvenc játékával. Nem idejemúlt szokás, ha esti mesét olvasunk a kisiskolásoknak, majd a jól olvasók, a felső tagozatos és gimnazista gyerekek néhány oldalt olvassanak kedvenc könyvükből lámpaoltásig. Nehéz ezt manapság megvalósítani, de példamutatással sikerülhet.

- A gyermekek, ha bizalmat szavaznak a pedagógusnak, esetenként szívesen mesélnek otthoni sérelmeikről vagy örömeikről. Milyen főbb tanulságokat lehet a több évtizedes tapasztalatból közreadni?

- A szülők többnyire később fekszenek le, s a kinti beszélgetés, a szóváltás, a veszekedés, a hangos televízió hangja, szintén nyugtalanná teheti a fáradt, álmos iskolást. Rosszabb a helyzet, ha rendszeressé válnak ezek a hatások és a gyermek eleve szorong, fél attól, hogy kezdetét veszi az esti szócsata és nem tud elaludni vagy felriad, rosszat álmodik. Az iskolában másnap pontosan megállapítható, hogy kik azok, akik békésen kipihenték magukat, s kik azok, akik későn feküdtek le, keveset aludtak vagy családi viszályból érkeztek korán reggel az ügyeletbe vagy rögtön a tanterembe.

Fontosnak tartom azt is a diákok lelki épsége, az iskolai közeg elfogadása miatt, hogy ne riogassuk őket elalvás előtt a másnapi iskolakezdés rémségeivel, beleértve a „mumusként” feltüntetett pedagógusokat. A gyermek szorongása minden elfojtott félelem hatására napról napra egyre nagyobbra nő, és testi panaszokat produkálhatnak, csakhogy ne kelljen iskolába menniük. Nem is tudatosul a gondolataikban a valódi ok, csak az otthon hallott rémtörténetek sora, és ez gyakorta elég ahhoz, hogy a teljesítmény, az aktivitás, a jó közérzet elvesszen az iskolában. Megviseli a csemetét, ha az anya vagy az apa, esetleg a nevelőszülő kicsinyli le a gyermek teljesítményét, képességeit vagy túl magas elvárást állítanak fel a nem feltétlenül kiváló képességű gyermek számára.

- Egy felmérés szerint a szülők alig beszélgetnek, foglalkoznak 60 percnél többet gyermekükkel az iskola után. Szerencsére kivételek is vannak.

- Biztassuk, adjunk hitet, erőt, bátorságot a gyermekünknek, és a lelki, idegrendszeri teherbíró képességének megfelelően, mindig őszintén, de empatikusan beszéljük meg vele az iskolai eseményeket, sérelmeket, örömöket, a kapott érdemjegyek értékelését, a hiányosságokat, s a jutalmazásokat az órai vagy közösségi munkáért. A dicséretnek százszor nagyobb a motiváló ereje, mint a félelemkeltésnek vagy a durva számonkérésnek, büntetésnek. Túlzásokba sem szabad esni, amikor a szülők örökös ajándékozással jutalmazzák csemetéjüket – zárta gondolatát Szabó Melinda tanítónő.

Kíváncsiak voltunk arra, hogy a gyermekek szorongása, elfojtott érzései, zárkózottsága, vagy épp agresszív viselkedése miből fakad, s mi a szülő feladata. Kiss Kornélia gyermekpszichológus válaszolt a kérdésünkre.

- Mindig komolyan kell tekinteni a panaszokra, azzal együtt, hogy minden szülő jól ismeri a saját gyermekét, és meg tudja különböztetni a valódi problémát a füllentéstől vagy a megfutamodástól. A fejfájás, a hasfájás, a hányinger tipikus reggeli panasz, ami gyakorta szól valamelyik tanárnak, akitől tartanak, aki szigorúbb vagy egy osztálytársnak, akit nem szeretnek, egy-egy dolgozatírásnak, számonkérésnek. Ha a szorongás jeleit – körömrágást, sírást, bepisilést, émelygést, szédülést, riadt tekintet, hányást, hányingert, székelési, emésztési, evési, alvási zavart, vagy ezeknek akár csak egyikét is – rendre megtapasztaljuk, teremtsünk nyugodt alkalmakat ahhoz, hogy otthon beszélgessünk a sérelmekről, félelmekről. Mindig konkrétan beszéljünk, kérdezzünk, és hasonló választ várjunk a gyermekünktől. Ha az osztálytársak egyike vagy egy szigorúbb, kevésbé türelmes és kevésbé igazságos pedagógus a szorongás oka, ne késlekedjünk. Keressük meg az iskolában a fogadóóráján.

- Vagyis a tisztánlátáshoz hallgattasson meg a másik fél is, és lehetőleg ne egyből az intézményvezetőhöz szaladjunk panaszra. Ez utóbbi bizonyára kicsinyes és rossz minta lenne a gyermek számára.

- Igen, ez lenne a helyes folyamat. Sok szülő viszont kikerüli a tanárokat, és az igazgatónak panaszkodik, anélkül, hogy meggyőződött volna arról, miként vélekedik a pedagógus. Becsületesebb, ha tisztázzuk az érintett tanárral a helyzetet. Bátran, konkrétan, de udvariasan beszéljünk gyermekünk aggodalmáról, szorongásáról. Hallgassuk meg a pedagógust is, semmiképpen ne vádaskodjunk. S ha nem változik a gyermek lelkiállapota, és biztosak vagyunk abban, hogy nem az otthoni viták, esetleg a szeretethiány érzése okozza a félelmet, a szorongást, töltsünk még több minőségi időt a gyermekkel. Ne riadjunk vissza az iskolaváltástól sem, ha a gyermekünk számára az a legmegnyugtatóbb. Ez nem jelentheti azt, hogy a legkisebb kudarc vagy kihívás miatt a megfutamodást kell választani. Azt bizony el kell fogadni, hogy a tanító néni már nem az óvó néni, és az iskolában más elvárások, szabályok szerint kell viselkedni, tanulni.

- Miből adódnak az iskolás tanulók szorongásai, félelmei, kedvetlenségük a tanulási időben, az oktatási intézményben?

- Nem minden diák szereti, ha kötöttségek közt kell eltöltenie az iskolai időt, s azt sem, ha számot kell adni a tudásáról, főként, ha nem is készült rendesen. Vannak hangadók is, akik otthonról rossz mintát visznek, és kompenzálásként diáktársaikon vagy a tanárokon vezetik le a feszültségüket. Léteznek valós okkal, hátérrel megélt félelmek, szorongások. Az a gyermek, aki gyomorfájással megy az iskolába, rendszerint már az óvodában is kereste a kötöttségek alól való kibújókat, s ha az eredménytelen volt, előállt a hasfájása. A pszichoszomatikus reakció, azaz a testi tünetek kialakítása leginkább hárítási módszer, „énvédő” technika, amit még akkor szokott meg a kisded, amikor beszélni sem tudott. Az emésztési, székelési panaszok és a hányinger olyan zavar, amit az erős szülő-gyermek kapcsolat során bekövetkező, szükségszerű leválás, önállósodás okoz az életkortól függően. Gyakorta a szülő – főként, ha egyedülálló – tartja fenn a függőségi viszonyt, nem tudja elengedni a gyermekét, akiben ez bizonytalanságot, majd szorongást vált ki, mert meg akar felelni az édesanyjának. Amikor pedig kikerül a számára biztonságos otthoni környezetből, ráadásul 5-9 órákra, szorongás lesz úrrá rajta. Olyan érzése támad az iskolában, mintha eltévedt volna az erdőben vagy az utcán.

- Mikor érdemes felkeresni az iskolapszichológust vagy magán szakembert?

- A kezdeti időszakban legyünk türelmesek, figyeljük a kisgyermek vagy a kamasz, az ifjú szorongásának okát, érdeklődjünk, kezdeményezzünk beszélgetést, de úgy, hogy ne vegye tolakodásnak a gyermek. Ezért szükséges a türelem. Elhúzódó viselkedésváltozásnál, a megszokottnál zárkózottabb reakciók esetén, vagy ha túlzottan domináns, esetleg agresszív, hiperaktív lesz a diák, szintén kompenzálni akar valamit, amiről nem tud beszélni. Átmeneti szorongás, zárkózottság, kirívó viselkedés esetén elsősorban derítsünk fényt az okokra. Fél évnél tovább azonban semmiképpen ne várjunk a szakember megkeresésével.

- A túlterheltség, a hatalmas iskolai elvárások, a pedagógusok által – gyakorta önhibájukon kívül – diktált gyors haladási tempó, mind félelemmel, teljesítménykényszerrel, szorongással töltheti el a gyermekeket.

- A diákok képessége, terhelhetősége különbözik. Az iskolában is hatalmas az elvárás, a megtanulandó tananyag, amire egyre kevesebb idő jut, az ismétlésekre főként. A szülők ezért a lemaradást elkerülve, a rossz jegyeket korrigálandóan inkább magántanárokhoz viszik a gyermekeiket. Ez nem baj, de előfordulhat, hogy a csemete ezt fáradtan már nehezen viseli tartós figyelemmel. Így a magánórák időpontját jól kell megválasztani, és az iskolai tananyagot érdemes rendszeresen megtanulni. A felgyűlt, de meg nem tanult ismeretek is szorongást válthatnak ki, tartva a számonkéréstől, és az osztályzat eredményétől. Fontos, hogy azt a tanulási módot, amit a gyermek számára választ a szülő, megértse, elfogadja, tudja, hogy az ő érdekében történik minden. Nem fordulhat elő, hogy a szülőt fegyelmezi, leinti a gyereke, hogy a saját akaratát érvényesítse. Ez zsaroláshoz, vitákhoz, véget nem érő játszmákhoz vezet, miközben a tanulással nem halad rendesen, vagyis kibújik a kötelessége alól. Ezt el kell kerülni, mert később a munka is teher és kényszer lesz a már felnőtté vált gyermekünk számára. Legyünk határozottak gyermekünk érdekében, de a szeretetünket mindig érezze, soha ne akarjon világgá menni.

Forrás: WEBBeteg
Balogh Mária, újságíró
Szakértők: Szabó Melinda, tanítónő és Kiss Kornélia, gyermekpszichológus