Mozgásfejlődés kisgyermekkorban

Dr. Szimuly Bernadett
szerző: Dr. Szimuly Bernadett, általános orvos - WEBBeteg
frissítve:

A gyermekvállalás hatalmas felelősséget és rengeteg plusz feladatot jelent a kezdő és gyakorlott szülőkre egyaránt. A gyermek megszületésétől kezdve rohamos fejlődésen megy keresztül, hiszen millió dolgot kell, hogy elsajátítson, már az első hónapokban is.

A magzat mozgásai már a 6. terhességi héttől megfigyelhetők, ezek kezdetben spontán jellegűek, a reaktív formák később jelennek meg. Szopómozgás már 9 hetes magzat esetében is megfigyelhető, 14 hetesen pedig a magzat már nyelni is képes. A méhen belüli életben azonban teljesen más mozgásformák figyelhetők meg, mint a megszületést követően, hiszen a magzatvízben lebegve a babára kisebb gravitációs erő hat.

A különböző mozgásformák kialakulása szorosan összefügg a baba fejlődésének egyéb területeivel, valamint azzal, ahogyan felfedezi az őt körülvevő környezetet. Fontos megjegyezni, hogy az egyes gyerekek fejlődésének üteme nagyon eltérő lehet, vannak megfontoltabb babák és igazi örökmozgók. Nem szabad az egyes mozgások megjelenését siettetni, mivel ennek akár káros következményei is lehetnek. Megkülönböztetünk nagymozgásokat és finommozgásokat.

Az újszülötteknél még a flexor tónus dominál, vagyis a hajlító izmok fokozottabb működése figyelhető meg: Háton fekve a könyök, csípők és a térd is hajlított, ujjait ökölbe szorítja. Számos veleszületett reflex is megfigyelhető (pl. a szopóreflex, fogóreflex). A későbbi hónapokban az idegrendszer érésével párhuzamosan a flexor tónus csökkenése és a reflexek kihunyása teszi lehetővé a különböző mozgások megjelenését.

Az egész testtel való mozgások elsajátításának kezdeti lépései

Két hónapos korban a csecsemő tartása már jóval lazább. Hason fekve fejét képes emelni, egyik oldalról a másikra fordítani. Egy hónappal később amellett, hogy ebben a helyzetben fejét képes még magasabbra emelni, már az alkarjára támaszkodik, mellkasát kiemeli. Képes az oldalára fordulni. Lábaival rugdos, kezeivel csapkod örömében.

A következő mérföldkő, amikor képessé válik rá, hogy átforduljon a hasára, ez valamikor 4 hónapos és féléves kor között következik be, néhány hét múlva pedig vissza tud fordulni a hátára, vagyis képes lesz gurulva helyet változtatni.

Körülbelül 7 hónaposan a babák elkezdenek kúszni, ezt esetenként megelőzi a négykézláb előre-hátra hintázás. Nagy jelentőségű esemény ez, hiszen kúszva már viszonylag nagy távolságokat képesek önállóan megtenni. Fontos, hogy megfelelő nagyságú és biztonságos teret biztosítsunk ehhez.

Az első bizonytalan lépések...

A kúszás megjelenése után hamarosan megtanulnak a gyerekek önállóan felülni (ezáltal mindkét kezük szabaddá válik és elkezdenek manipulálni), majd valamilyen tárgyba kapaszkodva felállni (8-10 hónapos kor körül). Ezután tárgyak, bútorok mentén kapaszkodva, oldalazva lépegetnek. Az önálló járás általában egyéves kor környékén vagy valamivel ezt követően jelenik meg. A kétéves gyerek már ügyesen fut, képes lépcsőn mellélépve közlekedni. Háromévesen pedig már váltott lábbal jár lépcsőn, labdába rúgva játszik, pótkerekes biciklit pedállal hajt.Az újszülött ujjait ökölbe szorítja, önállóan nem képes fogni, azonban a tenyerébe adott tárgyat erősen megmarkolja (fogóreflex). A korábban említett flexor tónus csökkenése eredményeként 2 hónaposan már lazábban tartja az ujjait, így képes lesz fogni (kezdetben csak a kezébe adott vagy véletlenül odatévedt tárgyat).

Háromhónapos kor környékén felfedezi a kezét (nézegeti, szájába veszi) és elkezd a tárgyak után nyúlni (ekkor még meglehetősen pontatlanul). Egy-két hónap múlva már pontosabb, a megfogott tárgyakat (vagy az időközben felfedezett lábfejét) többnyire automatikusan a szájához viszi.

A finommotorikus mozgásformák alapjai kezdenek megalapozódni

7-8 hónaposan magához húzza, egymáshoz ütögeti a tárgyakat. Képes egy kézzel is tárgyak után nyúlni, azokat egyik kezéből a másikba venni. Egyévesen ügyesen fog (már az ujjaival is, nem csak tenyérrel), szereti a tárgyakat ide-oda pakolgatni. A kétéves gyerek firkál, kockákból tornyot épít. Háromévesen már köröket, egyszerűbb figurákat rajzol, ügyesen lapozgat könyvet.

Kétéves kora környékén esetleg már az egyik kezét gyakrabban és ügyesebben használja, a jobb-és balkezesség kérdése azonban csak nagyjából négyéves korra dől el véglegesen, egyik oldal dominanciáját sem szabad erőltetni. Négyévesen emberalakot is rajzol, ollóval ügyesen vág. Ötévesen pedig már képes egyedül, evőeszközökkel enni, egyedül öltözködni, betűket lemásolni is.

Dr. Szimuly Bernadett, általános orvosForrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Szimuly Bernadett, általános orvos

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

Neurológiai Központ - dr. Gács Gyula, neurológus
Játékliget - Licsár Szilvia pedagógus
WEBBeteg - Dr. Lesznyák Judit, csecsemő- és gyermekgyógyász
WEBBeteg - Dr. Felszeghy Enikő, gyermekgyógyász, endokrinológus

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Vas Felícia Emese

Dr. Vas Felícia Emese

Csecsemő- és gyermekgyógyász

Orvoskereső

orvoskereső piktogram

Dr. Sófi Gyula

Gyermekpszichiáter

Budapest