Az egyedülálló szülőket segítenünk kell a koronavírus-járvány idején is

Az egyszülős családokat érintő kérdésekkel, életvitelük javításával, megsegítésével nemcsak a veszélyhelyzettől mentes hétköznapokban foglalkoznak méltatlanul keveset hazánkban, hanem sajnos a veszélyhelyzet idején is kevesebb figyelmet kaptak. Méltatlan, hogy az egyszülős jelenség a lekezelő csonka család kifejezéssel megnevezve, negatív felhanggal jelenik meg a köztudatban.

Az egyedülálló szülők sajnos sem erkölcsi, sem anyagi támogatást nem kapnak az őket megillető mértékben. A koronavírus-világjárvány idején, ami köztudottan nem ért még véget Magyarországon sem, sok szülő vagy elveszítette a munkahelyét, vagy csökkentették a bérét, de az óvintézkedések miatt bölcsődés, óvódás, iskolás gyermekeivel otthon kellett maradnia, mivel az oktatási és nevelési intézmények is zárva voltak több mint két hónapig a járvány továbbterjedésének megelőzése miatt. Az általános és középiskolákra, valamint az egyetemekre ez hosszabb távon érvényes.

Nagy Annával, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány kuratóriumi elnökével beszélgettünk a jelenlegi koronavírus-járvány apropóján, ami még inkább megnehezíti az egyedülálló anyák és apák életét gyermekeikkel együtt. Az Egyszülős Központ 15 éve kezdte áldásos tevékenységét.

- Az Egyszülős Központ alapítása a nevedhez, az áldozatos munkádhoz, tapasztalataidhoz kapcsolódik hazánkban. Az elmúlt évek egyik legfontosabb hiánypótló kezdeményezése ez, aminek a központja és székhelye Budapesten van. Ehhez hasonló hely és kezdeményezés közel s távol sincs Magyarországon kívül. Korábban már beszélgettünk a tevékenységetekről, most mégis elevenítsük fel, hogy miként született az Egyszülős Központ életre hívásának ötlete?

- Ahogyan a legtöbb civil szervezet, a mi alapítványunk is személyes indíttatásból jött létre. Ennek közvetlen előzménye az volt, hogy amikor egyedül maradtam a kisfiammal – aki egyébként épp most érettségizett –, hirtelen úgy éreztem, hogy kihúzták a talajt a lábam alól – kezdi válaszát Nagy Anna. – Nekem szerencsém volt, mert nem kellett albérletben élnünk, volt hol laknunk, volt biztos megélhetésünk, és szerető, támogató család vett körül bennünket. Ennek ellenére sok olyan problémával szembesültem, amiről úgy éreztem, hogy egyedül nem tudtam akkor a választ. Keresgélni kezdtem, hogy hol lehet segítséget, közösséget találni, de sehol nem volt ilyen. Úgy gondoltam, sőt, tudtam is, hogy sokan vannak hozzám hasonló, elveszett helyzetben, amiben jó lenne fogódzót találni – így született az alapítvány. Igaz, akkor még nem tudtam, hogy ennyire sokan vagyunk. Mindez 2005-ben történt. Az időközben eltelt évek alatt nagyon sok családdal találkoztunk, sokféle élethelyzetet láttunk, de amikor megkaptuk a lehetőséget arra, hogy állami támogatással létrehozzunk egy egyszülős központot, a kutatással, a tájékozódással kezdtük. Szerettük volna a szülőket megkérdezni, hogy nekik mire lenne leginkább szükségük egy ilyen támogató központban. Azt vallom én is, hogy az egyedülálló anyák és apák, akik lelkiismeretesen, erejükön felül gondoskodnak gyermekeikről, az év minden napján érezzék magukat valódi hősnek! Mindannyian azok, reggeltől estig, hétvégén, hétköznap és minden egyes ünnepnapon.

- A koronavírus-járvány úgy robbant be a világ, így hazánk polgárainak is az életébe év elején, mint a legdurvább és legváratlanabb arculcsapás. Volt-e időtök felkészülni, és a szabálykövetés mellett, segíteni az egyszülős családokat?

- Nagyon hirtelen jött a járvány, és azonnal kellett reagálnunk, hiszen a családoknak sem volt idejük a felkészülésre, ahol segítség kellett, ott nem volt idő a hosszas tervezésre. Kicsit olyanok voltunk, mint a versenyautó, amelyik száguld a versenyen és közben szerelik a kerekeit. A veszélyhelyzet kihirdetésének másnapján már összeállítottuk azokat a szolgáltatásokat, amiket az eddigi személyes térből áttettünk az online térbe, és ebben a szakértőink is nagy segítségünkre voltak – tanárok, jogászok, pszichológusok, coach-ok és még sok más szakember tanulta meg hirtelen, hogy hogyan kell digitálisan működni, segíteni. Illetve voltak olyan szolgáltatásaink, amelyeket éppen a karantén, a veszélyhelyzet miatt indítottunk el.

- Mi a jelenlegi tapasztalat: az egyedülálló szülők átlagosan mennyi pénzből gazdálkodnak, s mennyire képesek „sérülések nélkül” átvészelni ezeket a kritikus hónapokat? Milyen jó tanáccsal szolgálnál részükre?

- Az egyszülős családok mintegy fele szegény. Amikor egy hónapról hónapra, akár albérletben élő családot ér el egy ilyen kritikus veszélyhelyzet, ott nem lehet sérülések nélkül megúszni ezeket a heteket-hónapokat. Ezért is lett ennyire hangsúlyos nálunk az elmúlt időszakban, hogy élelmiszercsomagokat juttassunk el azokhoz a családokhoz, akiknek a napi ételt sem mindig egyszerű megvenniük. Kérni nehéz. Különösen akkor, ha az ember nem szokott. De vannak helyzetek, amikor muszáj, és ez a mostani helyzet olyan. Nem feltétlenül pénzre gondolok – néha meg kell tanulnunk segítséget kérni, mert nem megy egyedül. Az alapítványunktól kérni pedig talán könnyebb, hiszen a mi tevékenységünk pont arról szól, hogy segítsünk az egyszülős családoknak, felnőtteknek és gyermekeknek.

- Miként tartottátok a kapcsolatot a családokkal, a szülőkkel, és milyen igények, kérések, kérdések merültek fel a pánikszerű helyzetben? Mire volt a legnagyobb szükségük a gyermeküket vagy gyermekeiket egyedül nevelő anyáknak, apáknak?

- Megkétszereződött a hozzánk fordulók száma, és jellemzően másféle segítséget kértek, mint korábban. A korábbi szolgáltatásaink közül továbbra is a jogi segítség az egyik legnépszerűbb, emellett elérhető online formában coaching, segítő beszélgetés, valamint lelki segítségnyújtás is. Sokan fordulnak most hozzánk azzal, hogy állást keresnek – eddig is fontos szolgáltatásunk volt az állásközvetítés, most még inkább az lett. A mentálisan is nehéz helyzetre válaszul új szolgáltatásként indítottuk el az egyéni és csoportos stresszoldást. Gyorsan kellett alkalmazkodnunk a gyerekek segítését illetően is, hogy minél könnyebb legyen mind az egyedülálló szülőknek, mind a gyerekeknek megbirkózni a digitális oktatással.

A legtöbben azonban élelmiszert, adományt, a gyereknek laptopot keresnek most is. Az elmúlt hetekben több mint 5,5 tonna tartós élelmiszert juttattunk el a családokhoz és ez folyamatosan napi szinten működik. A csomagokat jelentkezés alapján osztjuk szét, figyelembe véve azt, hogy a jelentkezőnek hány gyermeke van, van-e jelenleg munkahelye, albérletben vagy saját lakásban lakik, és rendelkezik-e bármilyen bevételi forrással. Felajánlásokból pedig eddig tíz családnál tudtuk megoldani az otthoni tanulást úgy, hogy a család laptopot kapott, és reményeink szerint hamarosan ennél sokkal többen juthatnak technikai eszközökhöz.

- Voltak-e, vannak-e olyan szülők, akik beteg gyermekükkel maradtak egyedül a kijárási korlátozás idején, s vajon hogyan boldogultak anyagilag és lelkileg a megszokott orvosi elérhetőség nélkül?

- Az egyszülős családokban magasabb azoknak az aránya a kétszülősökhöz képest, ahol fogyatékossággal, tartós betegséggel élő gyereket nevelnek. A szülők kapcsolata nem mindig éli túl ezt a megnövekedett terhet. Azoknak a szülőknek, akik beteg gyereket nevelnek egyedül, a mostani helyzet még nehezebb volt, különösen akkor, ha elveszítették azt a segítségüket, akitől korábban támogatást kaptak. Ilyenek a nagyszülők, akik most a legtöbb család életéből – legalábbis fizikailag – kiestek, hiszen óvni kell őket a koronavírus-fertőzéstől. A járványnak pedig sajnos nincs vége, a lazítások ellenére a szabálykövetés kötelező és életmentő lehet.

- Sokan veszítették el a munkahelyüket az elmúlt hónapokban, a koronavírus-járvánnyal együtt járó, szinte ellehetetlenült gazdasági, foglalkoztatási helyzetben. Miként boldogultak és boldogulnak most ezek a családok? Hogyan lehet egyáltalán visszatalálni a munka világába?

- Az utóbbi években megszoktuk, hogy inkább a munkaadók keresték a munkavállalókat, és sokkal nagyobb rugalmassággal viszonyultak hozzájuk, ha meg akarták tartani a dolgozóikat. A hozzánk forduló szülők esetében most azt látjuk, hogy jóval többen keresnek állást, mint korábban. A rugalmasságnak most ezen az oldalon kellett megnövekednie: ha valaki eddig nagyon ragaszkodott egy adott területhez, azt most nem biztos, hogy tartani tudja. Többféle munkavégzési területre is nyitottnak kell lenniük, mivel bizonyos szektorokban megnőtt a kereslet, másoknál viszont jóval szűkebb lett, mint korábban.

- Tapasztaltátok-e, hogy a 65 év feletti nagyszülők védelme érdekében, a korlátozások miatt, még inkább magukra maradtak az egyedülálló szülős családok, anyák, apák és gyermekeik?

- A nagyszülők kiesése sok családban okozott nehézségeket. Az ő szerepük jóval hangsúlyosabb tud lenni egy egyszülős családban, és nagyon szerencsések azok, ahol a nagyik aktív tagjai a családnak. Most nemcsak az ő segítségük esett ki, de a családoknak azt is meg kellett oldaniuk, hogy rendszeresen tudjanak gondoskodni a nagyszülőkről. Voltak háromgenerációs családok, ahol otthon is maszkban jártak, nehogy megfertőzzék az időseket. Azt tapasztaltuk, hogy a családok minden tőlük telhetőt megtettek azért, hogy biztonságban tudják az idős szeretteiket.

- Az iskolák, az óvodák, a bölcsődék is bezártak, akik tudtak és volt munkájuk, home office módban dolgoztak és dolgoznak most is. Miként birkóztak meg ezzel a szülők egyedül, ha több csemetével kellett átvészelniük a távoktatást, ami napjainkban is így van? Ha pedig több gyermeket is nevelnek, más-más korosztályból, különösen nehéz az anya feladata a gyermekei körül.

- Nagyon kevesen fordultak hozzánk konkrétan azzal, hogy gyerekfelügyeletet kérnek. Ami azt jelenti, hogy igyekeztek családi-baráti körben megoldani a gyerekfelügyeletet. Voltak olyan családok, ahol a gyerek vidékre ment rokonokhoz, hogy a szülő dolgozni tudjon. Most, hogy elfogytak a szabadságok, újraindul az élet, sokkal inkább érezzük, hogy a szülők keresik a gyerekfelügyeleti lehetőségeket a nyárra. A tervek szerint nyáron több száz gyerek napközis táboroztatását fogjuk biztosítani, hogy könnyebb legyen a szülőknek megoldani a hétköznapokat, a munkavégzésüket. Az otthoni oktatás–gyerekfelügyelet–munka kombináció embert próbáló feladat akkor is, ha két szülő van otthon, egyetlen felnőttnek viszont komoly megpróbáltatás. Sok szülő éjszaka készült a másnapi órákra és pótolta a napközben elmaradt munkáját. Ezért is tartottuk nagyon fontosnak, hogy pedagógusokkal segítsük a gyerekek tanulását. A korrepetálással pár nap alatt átálltunk, nemcsak mi, hanem az összes tanárunk is az online formára. És most nem kizárólag korrepetálásról beszélünk, hanem egyáltalán az otthoni tanulás támogatásáról. Az ország bármely pontjáról bárki be tud kapcsolódni, hét tantárgyban nyújtunk ilyen támogatást. Ez részben hasznos a gyereknek, de legalább ilyen hasznos a szülőnek is, aki kap egy órát, amikor nem kell a gyerekkel tanulnia, és még egyet, amikor nem kell készülnie az órára. Ugyancsak ezért fontos, hogy minél több olyan családnak segítsünk technikai eszközökkel, ahol a háztartásban nincs ilyen elérhetőség, de a tanulmányok szempontjából immár nélkülözhetetlenek.

- Sokan panaszkodtak, hogy az online oktatás alaposan megterhelte a szülőket is, a gyermekeket is, és sokkal több súrlódás, konfliktus adódott a bezártság alatt ennek okán, s nem is mindenki tudta követni az iskolák napi elvárásait. Szerinted ez milyen hatással van a gyermekekre, talán épp a kudarc, a megfelelési kényszer miatt, ami a hetedikeseket és az elsős elemistákat érintette leginkább, valamint az érettségire készülő középiskolásokat.

- A gyereknek a szülővel tanulni sosem egyszerű, a szülőnek definíció szerint nem ez a feladata – amit anyaként én magam is többször megtapasztaltam, hogy a suszter maradjon a kaptafájánál, a szülő pedig maradjon inkább szülő. De az élet néha felülírja ezeket az alapvetéseket – a mostani helyzet, a vírus sok alapvetést írt felül, ezt is. A gyerekeknek is rendkívül nehéz volt ez a helyzet, s az is – ők is tele voltak félelemmel, bizonytalansággal, hiányoztak nekik a barátaik, a napi kis rutinjaik, az edzések, a szakkörök még akkor is, ha a normál életben néha bármit megtennének, hogy lóghassanak pár napot. Sok múlt rajtunk, szülőkön, hogy hogyan tudtuk megtámogatni őket lelkileg, miként tudtuk oldani a bizonytalanságukat, enyhíteni a félelmüket, mennyire tudtunk tisztán, érthetően, őszintén és a saját életkori szintjükön kommunikálni velük.

- Az érettségi vizsgára való készülésről kellemes, személyes élményed van, amit édesanyaként éltél meg a nagyfiaddal?

- Az érettségizők szempontjait, ezt a sajátos helyzetet nagyon közelről élhettem végig, egy éppen most érettségizett gyerek – vagy inkább felnőtt – édesanyjaként. A saját bőrünkön is megtapasztaltam, hogy lelkileg milyen volt ezt az időszakot végigélni a gyerekeknek. Az a háború, amit mi, felnőttek hoztunk létre az érettségi körül, sokat ártott a gyerekeknek lelkileg és nagyon megnehezítette számukra ezt az egyébként sem könnyű periódust. Biztonságot kellett volna nyújtanunk a gyerekeinknek életük első nagy megmérettetése előtt, ehhez képest tombolt körülöttük a konfliktus. Mi, felnőttek pocsékul vizsgáztunk, a szülőknek tudniuk kellett volna, hogy a közösségi oldalakra, a sajtó nyilvánossága elé tárt félelmeik, bizonytalanságaik mennyire rosszul hatottak az érettségi előtt álló gyermekeikre. Épp elég stressz volt számukra a felkészülés mássága, nehézsége a koronavírus-járvány miatt, majd az érettségi bonyolítása, s ezzel még párosult a felnőttek riogató viselkedése. Őszintén remélem, hogy az ő vizsgájuk mindennek ellenére jobban sikerült, s minden érettségiző diák eléri a kitűzött célját.

Egyébként a szinte folyamatos itthonlét igazi közös élménnyé változtatta az érettségire való felkészülést a mi életünkben. A gyerekek szeptember óta már erre készültek, s ebbe csapott bele a járvány és állított szembe mindenkit olyan kérdésekkel, amikre senki nem volt felkészülve. Mert nem is lehetett. Egy közel 19 éves fiatalembernek már a kezébe lehet adni a választást arról, hogy mit szeretne az érettségijével kapcsolatban, sokkal többet tudnak a világról, mint gondolnánk. Természetesen féltettem, hiszen a gyerekem, az egyetlen fiam, de tiszteletben tartottam a döntését és a felnőttségét. Megtettem, amit ebben a helyzetben meg tudtam tenni: felszereltem maszkokkal, kesztyűkkel, fertőtlenítőkkel, saját szótárakkal és segédanyagokkal, hogy ne kelljen a közöset használnia, és hoztam-vittem autóval mindennap.

Az bizonyos, hogy nagyon megzavarta őket az érettségi előtt kitört sárdobálás és háborúskodás, amikor rákérdezett, hogy most akkor mit csináljon, tanuljon vagy ne tanuljon, annyit mondtam, hogy próbálja meg kizárni a külvilágot, ne törődjön azzal, ami ömlik most rájuk, és csak tanuljon, mintha semmi nem történt volna. Ha az érettségi napján gondolja meg magát, még az is rendben van. De addig igyekezzen nem törődni azzal, amit a felnőttek az ő kontójukra művelnek.

- Voltak-e olyan klubtagok, ismerősök, akik megfertőződtek vagy a hozzátartozójuk, s ez sokkal nagyobb terhet rótt rájuk az amúgy is nehéz két hónapos bezártság, munkaleállás mellett?

- Készültünk arra, hogy milyen speciális segítség kell majd azokban a családokban, akiket esetleg elér a fertőzés, de egyetlen ilyen esetről sem tudunk. Ha előfordult volna, akkor a koronavírus-járvány idejére vonatkozó és előírt jogrend szerint jártunk volna el.

- Miként éltétek meg a kijárási korlátozást, a szabálykövetést családon belül, és hogyan viszonyultok a fokozatosan újrainduló hétköznapokhoz? Azzal együtt, hogy a járványnak nincs vége, és még nincs vakcina a koronavírus ellen.

- Rengeteg új dolgot tanultunk, a család életét is át kellett természetesen állítani ugyanúgy, mint a központ működését. Szerencsém van, mivel természetemnél fogva gyorsan és nagyobb gond nélkül tudok alkalmazkodni a változásokhoz. A sok nehézség mellett számos jó dolgot is hozott a bezártság. Elcsendesedtünk, jobban oda tudtunk figyelni magunkra, a közvetlen környezetünkre. Megtanultuk, hogyan lehet itthonról is úgy dolgozni, hogy az néha hatékonyabb, mint mikor bent ülünk az irodában. Én is elkezdtem kertészkedni, mint sokan mostanában, és megsütöttem életem első kenyerét. A lazításokat igyekszünk úgy megélni, ahogy a járványt is megéltük: lépésről lépésre tágítjuk azt a kört, amiben mozgunk, azokat a dolgokat, amiket újra csinálhatunk. A járványnak valóban nincs még vége, semmiképpen nem érzem azt, hogy most fejest kellene ugranunk a régi életünkbe.

- Mit terveztek a nyárra a családdal, s mit tudtok nyújtani az Egyszülős Központban a szülőknek, a gyermekeknek, s mi az, ami épp a szabálykövetés miatt nem valósítható meg?

- Az Egyszülős Központba sok család járt, sok szülő és gyerek egészségéért vagyunk felelősek, amikor újra hívjuk és fogadjuk őket. Lassan és óvatosan kell haladnunk, nem baj, ha egy lépéssel hátrébb kullogunk – most a biztonság az első. Különösen úgy, hogy a családokat nagyon nagy számban érjük el most is. Az eddigi működésünk, úgy tűnik, megadta azokat az eszközöket nekünk és azt a biztonságot a szülőknek, hogy úgy is tudunk segíteni, ha fizikailag korlátozva vagyunk. Az online szolgáltatások országosan is megteremtették azokat a lehetőségeket, amik eddig inkább Budapesten, valamint a hét vidéki és a két határon túli klubunkban voltak elérhetők. Ez a mostani online életünk egyik előnye: földrajzilag sokkal több helyen tudunk segíteni, mint eddig. A nyár legfontosabb feladata az lesz, hogy minél több gyereket tudjunk táboroztatni – főleg napközis táborokban –, hogy a szülők újra rendesen tudjanak dolgozni. Ezt érezzük most az egyik legégetőbb szükségletnek. Az összes többi feladattal pedig haladunk tovább, hiszen a szülőknek tudniuk és érezniük kell, hogy mindig fordulhatnak hozzánk, ha nehézségük van vagy éppen egyedül érzik magukat.

A családdal egyelőre nincsenek nagy terveink a nyárra, várjuk, hogy még jobban kivilágosodjon, hogy merre is tartunk. Óvatosnak kell lenni. Biztosan nem lépjük át az országhatárt és lehet, hogy idén valami kis elvonulós pihenés lesz: összegyűjtjük a családot, és talán a nyaralás is amolyan karanténos vakáció lesz.

- Mire van most a legnagyobb szüksége az egyszülős családoknak, gyermekeiknek, s mit tehetnek azok, akik mögött nincs családi háttér, támogatás?

- A szülőknek most leginkább biztonságra, a család egészségének megőrzésére és munkára van szükségük. A gyerekeknek pedig arra, hogy vissza tudjanak állni a normális életritmusukba. Legyen megint igazi nyaruk, mehessenek táborozni, játszhassanak a többi gyerekkel, este pedig egy nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb anyukával, apukával lehessenek. Azoknak a szülőknek a legnehezebb, akik egyedül vannak ebben a helyzetben, nincs támogató család, nincsenek mögöttük barátok. Nekünk az Egyszülős Központban nemcsak feladatunk, de küldetésünk is, hogy megbízható és állandó hátország legyünk.

Tovább

• Nagy Anna: Az egyedülálló szülőkre irányulhatna végre a világ figyelme

• Az egyszülős családban nevelkedő gyermekek is teljes értékűek

Forrás: WEBBeteg
Szerző: Balogh Mária, újságíró