Nem alszik a baba? Rossz szülő vagyok? Hogy fog jól kötődni?

A legtöbb friss szülő számtalan olyan élethelyzettel találja magát szemben, amelyben elbizonytalanodhat, olyannyira, hogy következményesen akár önvádlás és szorongás is megjelenhet.

Ezeket az érzéseket pedig a nagyon gyakran jelen lévő alváshiány csak tovább súlyosbítja, akár olyannyira, hogy a pszichés egyensúly megőrzéséért szakemberhez kell fordulni. Az igazán nehéz rész pedig az, ahogy a megoldást keresve az újdonsült szülő megpróbál eligazodni a zavaró, sokszor egymásnak ellentmondó tanácsok között, hogy megtalálja azokat a saját, egyéni, igény szerinti megoldásokat, amelyekre szüksége van. Nagyon fontos az újdonsült szülők szorongásának csökkentése.

A legkorszerűbb nézetek pontosan az igényszerintiséget és a válaszkészséget hangsúlyozzák. Vagyis, hogy a szülő a baba (és a saját) igényeire hangolódva, a testi szükségleteken kívül az érzelmi szükségleteket is igyekszik kielégíteni, megismerve a baba ritmusát, egyéniségét és ehhez igazítva a gondozást.

Az alábbiakban a kisbabát nevelő szülők leggyakoribb aggodalmait vesszük sorra. Fontos a hiedelmekkel és az alaptalan bűntudattal való leszámolás, mert ezáltal csökkenthető a friss szülők szorongása. A szülők jólléte pedig alapfeltétele a baba jóllétének, és a kölcsönösen kiegyensúlyozott, boldog mindennapoknak.

1. „Rossz alvás”

Ahogy a szoptatasert.hu-n elérhető és letölthető Alvásfüzetben is olvashatjuk: a legtöbb friss szülő alváshiányról panaszkodik. Sokan meg vannak győződve arról, hogy babájuknak alvászavara van, és hogy az, amit tapasztalnak, nem normális. Így hát könyveket keresnek, megkérdezik a barátokat és a családot – vagy éppen orvosukat –, hogy mit tegyenek gyermekük problémás alvási szokásaival. És aggódnak miatta, mégpedig sokat.

Ennek a szülői aggodalomnak egy része abból ered, hogy napjainkban a szülőket gyakran riogatják azzal, hogy súlyos következményei lehetnek annak, ha gyermekük nem alszik eleget. A másik probléma, hogy a legtöbb újdonsült szülő, akinek kevés tapasztalata van gyerekekkel, mielőtt a sajátja megszületne, kevéssé van tudatában annak, hogy mi is számít normálisnak akkor, amikor a csecsemő alvásáról van szó.

A normális alvásmintázatoknak pusztán a tudatosítása is segíthet a szülőknek a stressz és aggodalom csökkentésében. A babák éjszakai ébredése normális biológiai alkalmazkodási mechanizmus. Az éjszakai ébredések pedig védik a csecsemőt. Az evolucionárisan gyakori ébredés és az együttalvás (amennyiben biztonságos) pedig akár a bölcsőhaláltól is megóvhatja a csecsemőt. Az anyuka (vagy az elsődleges gondozó) közvetlen közelsége a baba természetes igénye, amit ki kell elégíteni, biztosítani kell, de egy altruista, önpusztítóan önfeláldozó, alváshiányos, frusztrált, ideges és türelmetlen anyuka nem biztos, hogy boldoggá teszi a kicsit, sem csecsemő, sem idősebb korban.

Minden gyermek különböző, és az ajánlások nem illenek minden gyermekre. Néhányan sokkal több alvást igényelnek, mások kevesebbet. Ha egy gyermek valóban alváshiányban szenved, annak látható jelei lesznek. Ilyen a szemdörzsölgetés, a kábult állapot, a gyermek nem képes sem emberekre, sem játékokra figyelni, késő estére túlzottan aktívvá válik és reggel nyűgösen ébred.

Az alvási szokások egyike sem rossz vagy jó önmagában. Inkább az mondható el, hogy vannak olyan alvásmódok, amik az adott helyzetben jól működnek, és vannak olyanok, amik nem. Ha működik a dolog, akkor teljesen mindegy, hogy cicin alszik el a baba vagy nem, hogy babakocsiban, a szülők ágyában vagy a kiságyban pihen. Ha viszont nem működik, akkor érdemes változtatni.

Az, hogy nem működik, két szempontból, a babáéból és a szülőkéből értelmezhető. Egy alvási szokás lehet nem megfelelő a baba szempontjából is. Ha a kisgyermek nem tudja kialudni magát, túl gyakran felébred éjjel, nem tud visszaaludni, nappal nem alszik eleget, kialvatlan, rossz a hangulata, állandóan nyűgös, sokat sír, nem fejlődik megfelelően, akkor lépni kell.

De akkor is eljött az ideje új alvási szokások bevezetésének, ha a szülők nem bírják tovább. Ha a szülők egészsége, a gyermekeikkel vagy a párjukkal való kapcsolata kerül veszélybe, akkor szintén lépni kell. Ha az anya belebetegszik az állandó alváshiányba, romlik a kapcsolata a szeretteivel, az apa balesetveszélyes helyzetekbe keveredik a kialvatlanság miatt, akkor nincs idő arra várni, hogy a baba kinőjje a nem alvást, főleg, hogy ez nem jellemző. Ilyenkor érdemes személyre szabott segítséget kérni anya-baba alvásszakértőtől, integrált szülő-csecsemő konzulenstől, tájékozott gyermekorvostól, védőnőtől.

2. Amiről nem biztos, hogy jól és eleget beszélünk: Mi is az a biztonságos kötődés?

A kötődés szó hallatán számos szülő zavart, esetleg bűntudatot érez, stresszesnek érzi magát, mert szeretné a legjobbat nyújtani gyermekének, de bizonytalan benne, hogy jól csinálja-e.

A kötődés hosszú tudományos története ellenére meglehetősen hiányos annak a megfelelő kommunikálása, hogy mi a biztonságos kötődés, és hogyan lehet létrehozni. A kötődés tudományos fogalma egy John Bowlby nevű angol pszichiáter munkájában gyökerezik, aki az 1930-as években kezdett el érzelmi problémákkal küzdő gyerekekkel foglalkozni. Bowlby észrevette, hogy a gondjaira bízott, problémás gyerekek többsége „érzéketlen” volt, ezeknek a gyerekeknek a gondozása gyakran zavart volt, vagy egyenesen magukra hagyták őket.

Bowlby később olyan gyermekeket is kezelt, akiket elválasztottak szüleiktől: azokat, akik kórházba kerültek vagy hajléktalanok voltak. Arra a meggyőződésre jutott, hogy az elsődleges gondozó (főként az anyákra összpontosított) egyfajta „pszichés szervezőként” szolgál a gyermek számára, és a gyermeknek szüksége van erre a befolyásra, különösen bizonyos időszakokban ahhoz, hogy sikeresen fejlődjön. Ahhoz, hogy lelkileg egészségesen nőjön fel, „a csecsemőnek és a kisgyermeknek meleg, bensőséges és folyamatos kapcsolatot kell megtapasztalnia ezzel az anyával (vagy állandó anyahelyettesével), amelyben mindketten megelégedést és élvezetet találnak”.

Bowlby szerint a csecsemők „a kötődések kis hierarchiáját” hozzák létre. Ez evolúciós szempontból logikus: a számnak kicsinek kell lennie, mivel a kötődés rendezi az érzelmeket és a viselkedést a babában, és a túl sok kötődés zavaró lenne; mégis a többszörös kötődési lehetőség biztonságot is nyújt. És ez azért egy hierarchia, mert amikor a baba biztonságra szorul, nincs ideje elemezni egy adott személy előnyeit vagy hátrányait, automatikusan ahhoz a személyhez kell fordulnia, akiről már megtapasztalta, hogy megbízható vigasztalást nyújt számára az adott helyzetben. A kutatások azt mutatják, hogy azok a gyerekek, akiknek biztonságos kötődésük van legalább egy felnőtthöz, előnyt élveznek. A csecsemők kötődést alakíthatnak ki idősebb testvérekkel, apákkal, nagyszülőkkel, más rokonokkal, sőt még bébiszitterekkel és dadusokkal, kisgyermekgondozókkal is. A hierarchia azonban továbbra is megmarad, és normál körülmények között általában egy szülő áll a csúcson.

Az 1950-es években Mary Ainsworth csatlakozott az angliai Bowlby-hez, majd egy évtizeddel később az Egyesült Államokban elkezdte diagnosztizálni a gyermekek és anyáik közötti kapcsolati mintákat a második életévben. Ezt úgy tette, hogy figyelte, hogyan reagálnak a csecsemők egyes helyzetek sorozatában: amikor a baba és az anya együtt voltak, amikor elváltak, amikor a baba egy idegennel volt, és amikor a baba az elválás után újra találkozott a gondozóval.

Amikor a babák biztonságos kötődéssel rendelkeznek, szabadon játszanak és felfedezik az anyjuk jelenlétének „biztonságos bázisát”. Amikor az anya elmegy, a baba szoronghat, különösen, ha idegen van a közelben. Amikor az anya visszatér, a baba örömét fejezi ki, néha távolról, néha pedig elérve, hogy felvegyék és megfogják (a babák személyiségüktől és temperamentumuktól függően változnak, még biztonságos kötődésen belül is). Ezután a baba gyorsan megnyugszik, és visszatér játszani.

Azok az anyák, akik beletartoznak ebbe a mintába, érzékenyek, melegek, szeretőek és érzelmileg elérhetőek, és ennek eredményeként babáik bíznak abban, hogy anyjuk képes kezelni az érzéseket. A babák nyugodtan fejezhetik ki pozitív és negatív érzéseiket, és nem alakítanak ki védekezést a kellemetlen érzések ellen.

Van különbség a „szoros” kapcsolat és a biztonságos kötődés között. A szoros kapcsolat – állandóan együtt – akár egy szorongó kötődési mintát is nyújthat.

Sok kiváló módja van a gyermeknevelésnek, és látható, nem a részletek számítanak, hanem a szeretet. A kötődés valójában tehát egy kapcsolat, amely a baba érzelmeinek szabályozását és felfedezését szolgálja. Ez az a mély, kitartó bizalom, amellyel a baba bízik a gondozója elérhetőségében és készségességében.

A biztonságos kötődésnek legalább három funkciója van: biztonságérzetet nyújt, valamint szabályozza az érzelmeket azáltal, hogy csillapítja a szorongást, örömet teremt és támogatja a nyugalmat, továbbá biztonságos alapot kínál a felfedezéshez.

Bizonytalan kötődések akkor alakulnak ki, amikor az anya megbízhatatlan a gondozásban, amikor rendszeresen figyelmen kívül hagyja a babát, nem reagál alapvető szükségleteire, és nem kommunikál rendszeresen pozitívan a babával. Tudjuk, hogy a depressziós anyáknál fennáll a bizonytalan kötődés veszélye. A posztpartum depresszió kezelésére a pszichoterápia mellett számos hatékony gyógyszer áll rendelkezésre, melyek nagy része mellett hosszú távon szoptatni is lehet. Ha esetleg mégis olyan gyógyszerre van szükség, amely mellett nem javasolt a szoptatás, az sem a világ legvége, hosszú távon nézve még mindig jobb a csecsemőnek, boldogabb lehet a baba, ha egy boldog, kiegyensúlyozott anya gondozza, mint ha egy végletekig kimerült, depressziós, gyermekétől elforduló anya lenne mellette. Ugyanis a rendszeres pozitív figyelem, visszatükrözés hiányában előfordulhat akár olyan is, hogy a szoptató major depressziós kismama bár szoptat, valójában nem kötődik a babájához. Természetesen legideálisabb táplálás a hosszan tartó anyatejes táplálás, de nem mindenáron.

Ha az ön esetében felmerült a posztpartum depresszió, kérjen szaksegítséget mielőbb!

3. Kérjen segítséget! - Amiről keveset beszélünk

Tudatos beavatkozás nélkül a kötődési stílusok általában nemzedékeken át öröklődnek. Bowlby megfigyelte, hogy a szülővé válás különösen aktiválja a szülő gyermekkori kötődési stílusát. Egy tanulmány három generáción át vizsgálta a kötődési stílusokat, és azt találta, hogy az anya kötődési stílusa, amikor terhes volt, az esetek körülbelül 70%-ában megjósolta babája egyéves kötődési stílusát.

Számos (jellemzően, de nem kizárólag) anya fordul ilyenkor pszichológushoz, pszichoterapeutához, mivel komoly szorongást okoz számukra, hogy szeretnék máshogy gondozni, nevelni a gyermekeiket, mint amilyen nevelést ők kaptak, de eszköztelennek érzik magukat, és sokszor ösztönösen is úgy viselkednek, ahogy saját gondozójuktól tapasztalták, annak ellenére, hogy ők nem szeretnének úgy viselkedni. A pszichoterápia empatikus, meleg, ítélkezésmentes és elfogadó, bátorító attitűdje, közege valóban alkalmas ezeknek a mintáknak a lebontására.

Számos további kutatás utal arra, hogy a gyermekek korai kötődése befolyásolja felnőtt kapcsolataik minőségét, és egy közelmúltban végzett longitudinális, 81 férfi bevonásával készült tanulmány kimutatta, hogy azok, akik melegségben gazdag, biztonságos családban nőttek fel, nagyobb valószínűséggel mutattak biztonságos kötődést a romantikus partnereikhez. A szülők gyermekkori kötődésének története arra is hatással lehet, hogy hogyan gondozzák saját gyermekeiket, ami a kötődési stílusok generációkon átívelő átvitelét hozza létre.

De a korai gyermekkori kötődés milyensége nem a sors: az is fontos, mi jön még. Egy biztonságosan kötődő, óvodáskorú gyermek később áttérhet a bizonytalan kötődésre, ha a gondozási rendszerben súlyos zavarok lépnek fel – például egy szülő válása vagy halála esetén. De a hatást az közvetíti, hogy mennyire feszült vagy elérhető az elsődleges kötődési figura. Más szóval, nem az számít, hogy mi történik, hanem az, hogy hogyan történik. A korábban biztonságban lévő gyerekek azonban reziliensebbek, hajlamosak könnyebben ellenállni az őket ért negatív hatásoknak. Nem az a fontos, hogy egy „bevált receptet” kövessünk szülőként. „A kötődés nem trükkök összessége” – mondja Alan Sroufe, a Minnesotai Egyetem Gyermekfejlesztési Intézetének fejlődéspszichológusa. Biztosan jól tudja, hisz munkatársaival több mint 40 éve tanulmányozzák a kötődési kapcsolatot.

A gondozók feladata, hogy ráhangolódjanak arra, hogy gyermekük éppen hogy érzi magát, és ennek megfelelően cselekedjenek. A szerzők szerint a biztonságos kötődést célzó szülői nevelés nem egy előírt magatartáskészlet, hanem inkább egy lelkiállapot, a babával való „együttlét” módja, érzékenység arra, amit a baba érez.

Az, hogyha szerető, gondoskodó szülő vagy, pozitívan kommunikálsz és örülsz a babádnak, megnevetteted és vigasztalod, ha kell, az építi a biztonságos kötődést. Építhet tehát biztonságos kötődést egy babakocsizó anya ugyanúgy, mint egy hordozó, egyágyban vagy külön ágyban alvó szülő. A lényeg a válaszkészségen, a reagálás meleg, szeretetteljes, önazonos módján van.

A bizonytalan kötődés pedig nem a sors; egy későbbi kapcsolatban is javítható. Például a jó minőségű gyermekfelügyelet, amely érzelmi támogatást és stresszcsökkentést kínál, enyhítheti az otthoni nehéz kezdeteket. Egy későbbi egészséges romantikus kapcsolat ellensúlyozhatja a nehéz gyerekkor hatásait. És a jó terápia is segíthet, mivel a terápiás folyamatok jó része utánozza a kötődési folyamatot. Bowlby a fejlődést utak sorozatának tekintette, amelyeket korábban megtett utak korlátoznak, de ahol mindig lehetséges a változás.

Szóval mi a helyzet azokkal a szülőkkel, akik esetleg „nem kezdték jól” az életet, és szeretnének változtatni kötődési stílusukon? Van egy jó hír. A felnőttkori kötődésről szóló kutatások azt mutatják, hogy nem a kötődéssel kapcsolatos tényleges gyerekkori élmények számítanak, hanem az, hogy a felnőtt mennyire érti meg, mi történt vele, megtanult-e új kapcsolati módokat, és mennyire integrálták tapasztalataikat a jelenben. Más szóval, van-e koherens és reális történetük (beleértve a jót és a rosszat is) arról, hogy hol tartottak eddig és hol tartanak most a személyes fejlődésükben? Ennek fejlesztésére, valamint a szorongás és a „nem teszek eleget, elég jól” bűntudata csökkentésére a pszichoterápia egy kiválóan alkalmas módszer.

Tovább Anyaság lazán - Hogyan ne őrüljünk bele az anyaságba?

Forrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos
Felhasznált irodalom: Alvás füzet 2013, Dr. Dénes Ivett Békés éjszakás, vidám nappalok 2019