A gyakori gyermekkori sérülés a figyelemzavar tünete

szerző: Cs. K., fordító - WEBBeteg
megjelent:

Angol kutatók szerint a kisgyermekkorban előforduló gyakori sérülések a későbbi, figyelemzavarral járó hiperaktív viselkedési zavar tünetei lehetnek. Régóta folyik a vita arról, hogy mi okozza a hiperaktivitást

A felmérés során 62 ezer, két év alatti, fej- és égési sérüléssel kezelt gyermeket követtek figyelemmel, és azt tapasztalták, hogy az ő esetükben kétszeres a hiperaktivitás (ADHD) kialakulásának kockázata 10 éves korukra.

Korábbi kutatások már utaltak rá, hogy az enyhe fokú agysérülések viselkedési problémákat okoznak a gyerekeknél, ám ez az első olyan tanulmány, mely a különböző sérüléseket általánosan is a hiperaktivitás előjeleként tekinti. A kutatók hangsúlyozzák, hogy noha már korábban is kimutatták az összefüggést a fejsérülés és a hiperaktivitás között, nem tudni melyik okozza melyiket, hiszen a hiperaktív gyereke különben is sokkal gyakrabban kerülnek "kockázatos" élethelyzetbe, ezáltal gyakrabban sérülnek meg.

Régóta folyik a vita arról, hogy mi okozza a hiperaktivitást, ám a kutatók egyetértenek abban, hogy a genetika mellett fontos szerepe van az anyai dohányzásnak is.

Az Utah Egyetem professzora, Heather Keenan szerint a fejsérülések nem okoznak figyelemzavaros hiperaktivitást, hanem az ADHD főbb tünetei- a hiperaktivitás, a szertelen figyelem és az impulzivitás- okozzák a gyerekek sérüléseit.

(WEBBeteg - Cs.K. fordító, lektorálta: Dr. Jóna Angelika, gyermekorvos; Forrás: BBC News)

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Dr. Dinya Zoltán, pszichiáter
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Bodó Mariann, fordító
WEBBeteg - Dr. Szimuly Sándor, családorvos

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Vas Felícia Emese

Dr. Vas Felícia Emese

Csecsemő- és gyermekgyógyász

Orvoskereső

orvoskereső piktogram

Dr. Sófi Gyula

Gyermekpszichiáter

Budapest