Kisgyermekek fegyelmezése - Mennyire legyen engedékeny a szülő?
megjelent:
Mi a jó szülői magatartás? Ha fegyelmezünk, ha megengedőek vagyunk, ha egyezkedünk? Napjainkban egyre inkább terjed az a nézet, hogy adjunk a gyereknek minél több szabadságot, ne fegyelmezzünk, inkább beszéljük meg vele a dolgokat, de vajon tényleg ez a jó megoldás?
Az életkor fontossága
Nem mindegy, hogy hány éves gyerekről van szó. A közös megoldások megtalálása egy-egy konfliktus esetén alapvetően jó ötletnek tűnik, de egészen más érési szinten van egy kisgyerek (kb. 0-9 éves korig), egy kiskamasz (kb. 9-13 éves korig) és egy kamaszgyerek, így a mi szülői viselkedésünknek is ehhez kell igazodnia.
Egy kisgyereknél fontos, hogy szigorúbb szabályokat állítsunk fel, hiszen egy kisgyerek alapvetően impulzív és az alapján cselekszik, hogy éppen mi kelti fel az érdeklődését.
Egy kiskamasznál már meghallgathatjuk az ő álláspontját, de a végső döntés azért továbbra is a mienk, a szülőé. Mégis ebben az életkorban már sokkal inkább tisztában vannak a gyerekek az érzéseikkel és azzal, hogy másoknak is vannak érzései.
Egy kamaszgyerek pedig már képes a kritikus gondolkodásra, nem véletlenül kérdőjelezi meg a környezetében lévők véleményét, így vele már abszolút lehetséges kompromisszumos megoldásokat találni, beszélgetni, jó értelemben „vitatkozni”.
Szülőként tehát elengedhetetlen az, hogy ezeket az életkori sajátosságokat figyelembe vegyük és a nevelés során alkalmazzuk.
Fegyelmezés
A tekintélyelvű nevelésnek, avagy a szigorú fegyelmezésnek, aminek akár a testi fenyítés is része, régen nagy „divatja” volt. Elég, ha arra gondolunk, hogy nemcsak otthon, de akár az iskolában is előszeretettel alkalmazták ezt a módszert, mint például a körmös vagy a kukoricán térdepelés. Talán éppen ebből kiindulva ma már ezt a legtöbben nyilván nem szeretnék, így egyre népszerűbb a szülők körében is a liberális „beszéljük inkább meg” elv, aminek azért szintén lehetnek hátulütői. Sok szülő éppen abból a tapasztalatból merítkezve, hogy gyermekkorában őt is nagyon szigorúan fogták, esetleg bántalmazták, a saját gyermekével szemben pont valami merőben ellentétes hozzáállást szeretne választani. Így sokkal inkább arra törekszik, hogy gyermekének a barátja legyen, akivel mindent egyenlő félként meg tudnak beszélni, nehogy olyan dolgokat kelljen elszenvednie, amiben neki volt része gyermekkorában. Való igaz, hogy a megfélemlítés és a gyermek rettegésben tartása nem a leghatékonyabb módszer. Ugyan célt érhetünk vele, és teljesíteni tudjuk az akaratunkat, de hosszú távon biztos, hogy nem a gyermek előnyét és fejlődését szolgálja.
Fontos azonban mégis kiemelni, hogy a gyermek és a szülő nem feltétlen egyenlő felek, hiszen szülő és gyerek között igenis létezik valamiféle hierarchia, ahol a szülő a „főnök” és ez igenis biztonságot ad. A szülő nem haver, hanem valaki, aki felettem áll, aki tiszteletet élvez (persze ez kölcsönös), aki eligazít, és aki természetesen korántsem tökéletes vagy mindenható. A fegyelmezés nem egyenlő a szigorú büntetéssel, hanem sokkal inkább egyféle útmutatás, ami azt is megmutatja, hogy mi az, amit a mi családunk képvisel, amiben hisz. Nézzünk csak magunkba, valószínűleg mindannyian kiabáltunk már rá a gyerekünkre. Egy kisgyereknél, de akár egy kiskamasznál is sokszor nincs választási lehetőség, hiszen az, hogy ne hadonásszon a késsel vagy ne egyen kutyakakit, az egyszerűen nem alkuképes dolog. Egy ilyen helyzetben mi döntünk és kész. Persze jó, ha ezt higgadtan, határozottan és nyugodtan tudjuk tenni, de azért ez nem mindig sikerül. Természetesen egy nagyobb gyereknél vagy kamasznál már meg lehet beszélni sok mindent, és nagyon jó, ha képesek vagyunk együtt közös megoldásokat találni, de iránymutatásra még ott is sokszor szükség van.
Határok
A határok fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni. Egy jó családban ideális esetben a határok szilárdak, de nem megváltoztathatatlanok, azaz képesek alkalmazkodni a gyerek növekedéséhez és az adott életkor változásaihoz. Egy kisgyerek például sokszor képzeli magát „kiskirálynak” és feszegeti ezeket a határokat, figyeli a reakciónkat, hogy mi az, ami még belefér és mi az, ami már nem. Felfogja például, hogy anya kevésbé lesz mérges, ha ledobja az ételt a földre, mint akkor, ha kiszalad az utcára, de a próbálgatások időszakában ez egyáltalán nem biztos, hogy mindig egyértelmű a számára. Ahogy azonban a gyermekünk nő és az idegrendszere egyre érettebé válik, amikor már maga is képes az önszabályozásra, akkor fontos, hogy ezeken a határokon akár lazítsunk, és ilyenkor már igenis hasznos lehet a „beszéljük meg elv”.
Elég jó szülő
Mindenki, még a tekintélyelvű vagy bántalmazó szülő is alapvetően jó szülő akar lenni és a gyereke javát akarja, még akkor is, ha a módszerei ehhez korántsem megfelelőek. El kell fogadnunk, hogy szülőként akármennyire is szeretnénk, de nem leszünk tökéletesek. Az „elég jó anya” fogalma Donald Winnicott nevéhez köthető, amit később kiterjesztettek az „elég jó szülő” fogalmára is, és amiben természetesen az édesapák is benne vannak. Az ilyen szülő legfőbb ismertetője, hogy biztonságot nyújt, akár szabályokat, de ugyanakkor teret is ad a gyermekének.
Szülőként egyáltalán nem feladatunk, hogy a gyermekünk elől minden létező akadályt és kudarcot elhárítsunk, amire szintén sok szülő hajlamos. Ha egy kisgyereknél összedől a torony, amit épített, akkor nem feladatunk, hogy ezt minden áron megelőzzük, hiszen ő maga is abból tanul, ha leomlik, de aztán újra, akár óvatosabban felépítheti. Iskoláskorú gyerekünknél sem kell minden konfliktust megoldanunk az iskolába rohanva, – természetesen van az a szint, amikor szülőként be kell avatkoznunk, de – alapvetően érdemes hagyni, hogy először a maga módján próbálja rendezni a konfliktusait, nehézségeit.
Elengedhetetlen, hogy gyermekünk tudja, hogy az érzelmek kimutatása nem bűn, beszélgessünk sokat, figyeljük a gyermekünk igényeit. Bátorítsuk, hogy nyisson a kortársai felé, hiszen nem attól lesz egyikünknek sem jó, ha a kamaszgyerekünk mondjuk még mindig állandóan velünk van.
Láthatjuk tehát, hogy a fegyelmezés és a határok egyáltalán nem biztos, hogy a büntetés és a testi fenyítés szinonimái. Sokkal inkább néha biztonságot és követhető keretet, iránymutatást adhatnak, amire minden életkorban szükség lehet.
Kapcsolódó
Forrás: WEBBeteg
Szerzőnk: Lőrincz-Erdélyi Krisztina, pszichológus
