Tabu téma a tinédzser gyerekünkkel: a szex

szerző: Lőrincz-Erdélyi Krisztina, pszichológus - WEBBeteg
megjelent:

A szex fontos téma, ami mindenkit érint, érintett vagy érinteni fog, de érdemben mégis keveset beszélünk róla. Tinédzser korú gyerekünk előbb vagy utóbb találkozni fog vele, így nem árt, ha mi szülők vagy felnőttek is felkészültek vagyunk, hiszen a szexuális nevelést nem lehet elég korán kezdeni...

Miért olyan nehéz beszélni róla?

A középkori hosszú alsóingektől a mai aprócska bikinikig hosszú út vezetett, ugyanakkor még ma is sok szülő zavarba jön, ha a kisebb vagy nagyobb gyerek a szexről, szexualitásról vagy a szaporodásról kérdez. Ennek oka elsősorban abban keresendő, hogy a mai szülők előtt nincsen igazán minta, hogyan kell ezt csinálni, mert a mi szüleink nem igazán beszélgettek velünk ilyen témákról. A legtöbb családban tabutéma volt a menstruáció és a babakészítés részletei is, ráadásul elég kevés helyről lehetett informálódni.

Ez egy másik fontos különbség, hiszen néhány évtizeddel ezelőtt még nem volt internet. Ezzel szemben napjainkban az internetnek köszönhetően a fiataloknak már sokkal több információ áll rendelkezésére, ami részben előny, részben viszont több a veszély és a hamis információátadás is, ami szintén azt erősíti, hogy szülőként ma nagyon észnél kell lennünk.

A felvilágosító órák hiányosságai

A biológia órán évek mennek el az egyszikű és kétszikű növények vagy a papucsállatka tanulmányozásával, ugyanakkor a férfi és női test működéséről igencsak keveset tanulunk. A legtöbbeknek levetítenek egy szülésről szóló videót, amire vagy nem is figyel senki vagy inkább szorongáskeltő élmény. A szexuális felvilágosító óra a legtöbb esetben inkább kínos vagy vicces, mintsem tartalmas és interaktív előadás, ahol a gyerekek leginkább arról hallanak, hogyan ne essenek teherbe, esetleg milyen szexuális úton történő betegségek léteznek.

Mindeközben sok mindent nem tudunk a női ciklus különböző szakaszairól, a teherbeesési nehézségekről, a megfelelő intim higiéniáról, ami pedig lányoknak és fiúknak egyaránt fontos tudás lenne már az aktív szexuális élet megkezdése előtt. Mégsem ritka, hogy valaki csak 30 évesen, amikor gyereket szeretne, érti meg a saját ciklusát és testének működéseit.

Nehéz jól válaszolni

A mai felnőttek egy igen jelentős része tinédzserként a kortársaktól, valamint az IM és Popcorn újságok szex rovataiból informálódott, ami nem biztos, hogy a legmegbízhatóbb információforrás volt. Ám valójában ez az internetre is igaz, ahol temérdek információ áll a kamaszok rendelkezésére, de emiatt nehezebb is szűrni, hogy milyen információ jut el hozzájuk.

Ugyan ma már talán kisebb a szakadék a generációk között, azaz már könnyebben beszélünk ezekről a témákról a gyerekeinkkel, de még mindig elég messziről indulunk. Meg merjük például nevezni a nemiszerveinket? Ha nem, akkor nyilván beszélni is sokkal nehezebb róla. Mit mondunk, ha a gyerekünk meglátja, hogy menstruálunk vagy rákérdez, hogyan lesz a kisbaba? A gólyáról kezdünk hadoválni vagy inkább megpróbálunk a korához mérten válaszolni? Elkapcsoljuk a tévében az intim jeleneteket?

Meztelenség otthon

Gyakran feltett kérdés, vajon lehet-e otthon meztelenkedni a gyerek előtt. Mint mindenre, úgy erre sincsen egyetlen univerzális válasz. Valószínűleg egyik véglet sem ideális, mert az állandó meztelenkedés kellemetlen lehet egy tinédzser számára, ám az sem szerencsés, ha egy gyerek soha nem látta még milyen egy felnőtt ember teste.

Amíg egy gyerek kicsi, úgy általában a meztelenkedés nem téma, mert a gyerekeknek természetes, nem is foglalkoznak vele. Bizonyos szituációkban meglehetősen nehéz mondjuk elkerülni, hogy egyedül legyünk a fürdőszobában, és gyakori jelenség, hogy ott lóg körülöttünk egy vagy több gyerek miközben éppen zuhanyzunk vagy a wc-n ülünk.

Később a gyerekekben megjelenik a szégyenlősség érzése, és elképzelhető, hogy nem akar már előttünk meztelenül mutatkozni vagy zavarba jön, ha minket meztelenül lát. Mindenképpen érdemes figyelni a gyerek jelzéseit és megmaradni abban a zónában, ami mindkét félnek kényelmes.

Hogyan vezessük be a témát a tinédzser gyerekünkkel?

Érdemes kisgyerekkorban kezdeni

Az első és legfontosabb, hogy a szexuális nevelés és az intim témákról való beszélgetés ideális esetben nem tinédzser korban kezdődik. Fontos, hogy már egy egészen picike gyereknek megtanítsuk mi az a bugyiszabály, azaz, hogy a teste az övé, és a fehérneművel fedett részekről ő rendelkezik, ahhoz csak az érhet hozzá, akinek ő megengedi.

Fontos, hogy mindig a gyerek szintjének megfelelően válaszoljunk a kérdéseire, hogy legyen neve az egyes nemiszerveknek, ahogy mi erről a családban beszélünk. A szexuális nevelés nem egyetlen alkalom, amikor szexuális felvilágosítást tartunk a gyereknek, hanem egy folyamat, ami a nulladik percben elkezdődik, ahogy gyerekünk lesz és szoros testi kontaktusba kerülünk vele.

A kisgyerekek még képesek nyíltan kérdezni. Gyakori például, hogy megkérdezik a testvérüknek „miért van kukija” vagy a szoptatós anyukának „mi jön a cicijéből”. Ha ezekre a kérdésekre magabiztosan és a koruknak megfelelően válaszolunk, azzal megalapozzuk azt, hogy esetleg később is bizalommal forduljanak hozzánk a nehezebb kérdéseikkel is, például, hogy „biztosan fájdalmas-e az első alkalom” és „teherbe lehet-e esni az orális szex során”.

Mi van, ha „elkéstünk”?

Akkor sincs baj, ha később kapcsolunk és kiskorban nem alakítottuk ki ezt a fajta bizalmas légkört, ahol akár az intimebb témákról is lehet beszélni, bár tény, hogy egy kicsit nehezebb dolgunk lesz. A korukból adódóan a tinédzserek a testükkel és a szexualitással kapcsolatos kérdéseiket szívesebben vitatják meg a kortársaikkal, még akkor is, ha nyilvánvalóan azok kevesebb tudással rendelkeznek nálunk, vagy keresnek rá bizonyos dolgokra az interneten.

Ha a tinédzser gyerekünket leültetjük a kanapéra és belekezdünk a felvilágosításba, akkor valószínűleg mindkét fél nagyon kellemetlenül fogja érezni magát. Sokkal inkább célravezető lehet tevékenységek közben beszélgetni. Egy kirándulás, közös szerelés vagy főzés jó alkalom lehet arra, hogy picit kötetlenebbül beszélgessünk.

Az is sokat segít, ha mi is mesélünk. A gyerekek sokszor nagyon nyitottak tudnak lenni a szüleik történeteire, szívesen hallgatják, hogy ők is voltak fiatalok. Mesélhetünk az első menstruációnkról, az első kapcsolatunkról (nyilvánvalóan annyit érdemes megosztani amennyit komfortosnak érzünk), mert ez segíthet megnyitni egy csatornát a gyerekünk felé, aki így lehet, szintén szívesebben mesél és tud hozzánk kapcsolódni.

Anya és kamaszlány

A jó minta

Fontos, hogy szülőként milyen mintát mutatunk. Nem baj, ha egy gyerek látja a szüleit intim helyzetben, pl. megölelni egymást vagy csókolózni. Ha esetleg szexuális együttlét során nyit rá a szüleire, később akkor is el lehet magyarázni a saját szintjén, hogy mi történt. A filmet sem kell feltétlen egyből elkapcsolni, ha esetleg egy kisgyerek meglát valamilyen intim jelenetet, mert ez lehetőséget adhat arra, hogy beszélgessünk és megválaszoljuk az esetleges kérdéseiket.

Megfelelő önismeret

Ha úgy érezzük, a szex témája nagyon zavarba hoz és képtelenek vagyunk beszélni róla, akkor érdemes belső önismeretet tartani. Vizsgáljuk meg magunkat, miért érint minket ilyen kínosan ez a téma, és ha úgy érezzük komolyabb elakadásról van szó, akkor ne féljünk szakemberhez fordulni. Egy szorongó felnőtt kevésbé lesz képes olyan gyereket nevelni, aki szexuálisan magabiztos és érti, ismeri testének működését.

Légy informált!

Ahogyan azt tudjuk, az internet veszélyes hely. Éppen ezért jó, ha mi is tudjuk, mi leselkedik a gyerekünkre, ha ezt használja. Szülőként ma már az is feladatunk, hogy megtanítsuk a gyereket a helyes internethasználatra. Ugyan egy gyerek régen is ellophatta az apukája vagy az idősebb testvére Playboy újságjait vagy titokban megnézhetett egy pornófilmet, de ma már ez is sokkal egyszerűbb.

Jó, ha a gyerek is tisztában van vele, hogy ezeket a tartalmakat érdemes a helyükön kezelni. Nem árt, ha tudja, hogy a valódi hús-vér emberek nem mindig úgy néznek ki, mint a magazinokban, és a szexuális élet sem egészen úgy történik, ahogyan azt a filmekben mutatják. Érdemes megtanítani arra, hogy a tetteinek következménye lehet, és ha valamit feltölt az internetre, akkor az örökre ott marad. Magyarázzuk el, hogy veszélyes, ha másoknak pl. meztelen képeket küld magáról.

Mutassunk neki olyan oldalakat, ahol valódi és hasznos tartalmakat talál, mert egyre több ilyen jelenik meg az Instagramon és egyéb felületeken is, pl. kamaszpanasz, hintalovon, nődokik, drbenkovicsjulia stb. Ebből is látszik, hogy az internetet lehet jól használni.

Könnyebb vagy nehezebb ma?

Összességében elmondható, hogy minden nehézség ellenére ma már talán könnyebb nekünk is és a gyerekünknek is a szex témájával foglalkozni. Számos kutatás bizonyítja, hogy a gyermekáldáson túl a rendszeresen szexuális életnek pozitív hatásai vannak a fizikai és lelki egészségünkre is, de akár a szülési folyamatok beindításában is nagyon hasznos lehet az intim kapcsolódás, ami megelőzheti akár az orvosi úton történő beavatkozást is.

Szülőként se tekintsünk rettegett dologként, arra, hogy a kamasz gyerekünk szexuális életet éljen, mert megakadályozni úgysem tudjuk. Sokkal inkább feladatunk szexuálisan egészséges és magabiztos gyerekeket nevelni.

Tipp KamaszPanasz.hu - Szülőknek rovat

Lőrincz-Erdélyi Krisztina, pszichológusForrás: WEBBeteg
Szerzőnk: Lőrincz-Erdélyi Krisztina, pszichológus

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Lőrincz-Erdélyi Krisztina, pszichológus
WEBBeteg - Tóth András, újságíró
WEBBeteg - Balogh Mária, újságíró
Oriold és Társai Kiadó - Paul T. Mason MS, Randi Kreger
WEBBeteg - Kazimir Ágnes, pszichológus
WEBBeteg - Dr. Diószegi Judit, pszichiáter

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Vas Felícia Emese

Dr. Vas Felícia Emese

Csecsemő- és gyermekgyógyász

Orvoskereső

orvoskereső piktogram

Dr. Sófi Gyula

Gyermekpszichiáter

Budapest