Milyen az ideális nagyszülő?

Mint annyi minden, a nagyszülőkről alkotott képünk is megváltozott az elmúlt 20-30 évben. De milyen elvárásaink is vannak a nagyszülői szereppel kapcsolatban?

Sokunknak van meg az a kép a nagyszüleinkről, amikor iskola után megérkeztünk hozzájuk. Az asztalon már ott gőzölgött a frissen sütött almáspite, nagypapa éppen a kamrában szerelt össze valamit, míg nagymama még a konyhában sürgött-forgott készen arra, hogy teljesítse az unokák minden kívánságát. A 21. században viszont ez a kép már ritkán vagy legalábbis ebben a formában nem teljesen elképzelhető, hiszen a nagyszülők is sokszor sietnek, dolgoznak, élik az életüket. A fiatalok sokszor úgy érzik, hogy magukra maradtak vagy, ha nem, akkor sem úgy segítenek nekik, ahogyan az jó lenne.

A megváltozott nagyszülői kép

A nagymamát hajlamosak vagyunk ma is úgy elképzelni, legalábbis a legtöbb képen így ábrázoljuk, mint egy kedves, mosolygós, fejkendős néni, aki éppen kötöget vagy süt. Ám ahogyan egy 40-50 éves nő még mindig lehet szexi, úgy a legtöbb nagymama ma már egyáltalán nem így néz ki, ahogy régen, és nem feltétlenül az az élete, hogy levárt főzzön be vagy ebédet készítsen már hajnalok hajnalán. Ugyanez igaz a nagypapákra is, akik nem feltétlenül horgásznak és barkácsolnak egész nap, sőt. Régen egy nagyszülő már akár az 50-es éveiben elmehetett nyugdíjba, ezzel szemben ma egyáltalán nem ritka, hogy egy 70 éves nagyszülő még aktívan dolgozik.

A másik nehézség, hogy a késői gyerekvállalásnak köszönhetően, a nagyszülők is egyre idősebbek, azaz sokszor már fizikálisan sem képesek annyira bevonódni az unokák gondozásába. Az így létrejövő szendvics generáció, azaz a mai szülők, pedig gyakran küzdenek azzal, hogy egyszerre kell gondoskodniuk kiskorú gyerekeikről és idősödő szüleikről.

Szintén nehézség, hogy míg korábban a fiatal szülők mögött ott volt „az egész falu”, vagy legalábbis a nagy család, most sokan élnek távol a nagyszülőktől külföldön vagy vidéken, így lehetőségük sincsen arra, hogy kiélvezzék az általuk nyújtott segítséget.

A nagyszülői szerep

Ahogyan a szülői szerep sem jön feltétlen magától abban a pillanatban, ahogy szülővé váltunk (még akkor sem, ha ezt a testünk minden egyes pocikája megszenvedte), úgy hogyan várhatnánk el a nagyszülőktől, hogy egyből magukénak érezzék a nagyszülői kiváltságot? Minden csodálatával együtt ebbe a szerepbe is meg kell érkezni. Nehéz átadni a kontrollt, hiszen eddig mi voltunk felelősek a gyerekünkért, de mostantól már ő is felelős valaki másért. Annak az új kis lénynek az életében, már a gyerekünk az, aki döntést hoz. Bíznunk kell benne, hogy jó döntéseket fog hozni. Ha mi jól csináltuk, nagyobb az esély, hogy ő is jól fogja csinálni.

Ráadásul az, hogy nagyszülők leszünk, egy kőkemény emlékeztető arra, hogy az élet mulandó, és valójában egyre jobban öregszünk mi is, ami igenis van, akinek nehézség. Bár ez egy természetes és alapvetően örömteli velejárója a szülői létnek, hogy megadatik, hogy nagyszülők legyünk, mégis okozhat kihívásokat ennek megélése.

A szülő-gyerek kapcsolat mindenkinél más, ezért nincsen rá egy „tuti recept”, hogy ennek ideális esetben ilyennek meg olyannak kell lennie. Van, aki több közelséget igényel és szinte legjobb barátnők az anyukájával, másnál éppen az működik, ha nagyobb a távolság. Ugyanez igaz a nagyszülőkre is. Van, aki kifejezetten a nagyszülő közelébe költözik és örül, ha van mód arra, hogy bármikor „lepasszolhassa a gyerekeket”. Másokat a hideg ráz attól, ha az anyós vagy após papucsban át tud sétálni, és ezért lehet, hogy tudatosan költöznek messzebbre.

Különböző igények

Nagyon fontos, hogy mindkét oldalról megvizsgáljuk az igényeket, azaz kinek, mi a szükséglete szülőként és nagyszülőként egyaránt. Egyáltalán nem biztos, hogy egy mai nagyi egész nap unokázni szeretne. Lehet, hogy kifejezetten élvezi, hogy végre visszakapta az életét, és még mindig aktív, akinek van ideje és ereje fürdőbe vagy tornázni menni, aki képes elmenni egy külföldi útra vagy akár még 60 felett is képes ismerkedni, közösségbe, előadásokra járni.

A legtöbb nagyszülő ma már relatív jól kezeli a digitális eszközöket és rendelkezik is okos telefonnal, így gyakorlatilag az unokák egyetlen mozdulatáról sem marad le akkor sem, ha valójában több ezer km választja el őket, és nem találkoznak minden nap. Emiatt lehet, hogy nem feltétlenül van hiányérzetük.

Olyanok is akadnak, akiknek megterhelő, ha több napon keresztül az unokákra kell vigyázni, mert az egész napos futkározást és készenlétet már az egészségi állapotuk sem bírja.

Többféleképpen lehet segíteni nagyszülőként is. Segítség lehet, ha a nagyszülő elmegy a nagyobbért az oviba, ringatja a kicsit, amíg a fáradt anyuka lezuhanyozik, főz valami finomat, vagy egész egyszerűen csak kipakolja a mosogatógépet. A jó és egyértelmű kommunikáció sokat segíthet abban, hogy közelítsük az álláspontokat. Ugyanakkor természetes, hogy vannak nézetkülönbségek, amik elsősorban a generációs különbségekből, az eltérő mintákból, az információáradatból vagy éppen ennek hiányából erednek.

„Ti is felnőttetek valahogy!”

A fenti mondattól a legtöbb mai szülő a falra mászik. Néha valóban nagyon nehéz a generációk közötti kommunikáció, amit nehéz is összehasonlítani, hiszen a tagjai egészen eltérő körülmények között nevelkedtek. Más volt gyereknek lenni az 50-es vagy 80-as években, és megint csak egészen más gyereket nevelni a mai digitális világban, ahol egy szülőnek egészen más kihívásai vannak, mint régen.

Az is más, hogy míg régen az információ szájról-szájra terjedt, vagy volt talán 1-2 szakkönyv, addig ma elképesztő mennyiségű tudásanyag áll egy szülő rendelkezésére gyakorlatilag bármilyen témában. Éppen ezért ma már sok mindent nagyon máshogy gondolunk, aminek van sok előnye, de olykor hátránya is. Korábban a szülők sokkal inkább ösztönből neveltek gyereket, azaz nem voltak ennyire tudatosak. Nem tudták, hogy mi az a válaszkész nevelés, de persze sokan ösztönösen így csinálták (és sokan természetesen nem, de ez ma is így van).

A tudás alapvetően hatalom, de olykor át tud fordulni ez a másik oldalra is. Egy mai szülő egészen könnyen bele tud őrülni a sok instagram posztba, cikkbe, podcastbe és a különböző gyerekneveléssel kapcsolatos szakkönyvbe. Természetesen ezek fantasztikus dolgok, amikből rengeteget lehet tanulni, fejlődni. Ám ugyanakkor hatalmas nyomás alá is helyezi a szülőket, hogy mennyi mindennek kell megfelelniük.

Arany középút

Mint mindenben, talán a nagyszülőkkel való kapcsolatban is érdemes valamiféle kompromisszumra törekedni, azaz közelíteni az álláspontokat mindkét oldalról.

Nagyszülőként érdemes tiszteletben tartani, hogy nem mi vagyunk a „főnök” és az unokánkkal való fontos kérdésekben a szüleiknek kell dönteni. Természetes, hogy bizonyos dolgokban nem értünk velük egyet, de a szülőség útján nekik kell végigmenni. Ahogyan az összes csalódástól sem óvhatjuk meg a gyermekünket, úgy hagyni kell, hogy ők is hibázhassanak, s ezáltal akár fejlődjenek. Arra is érdemes nyitottnak lenni, hogy a világ változik, a tudomány fejlődik, így sok minden van, amiben a gyerekeink már ügyesebbek és valószínűleg többet tudnak nálunk.

Ezzel szemben a másik oldalról is érdemes egy kicsit elgondolkodni. Elképzelhető, hogy a nagyszülői szerepet lehet akár tágabban értelmezni, azaz a nagyszülőnek lehet joga „elrontani az unokát” és esetleg cukrot enni ebéd előtt vagy mesét nézni délután. Ez lehet egy közös titok nagyszülő és unoka között, egyfajta cinkosság, ami egyáltalán nem jelenti azt, hogy akkor otthon is cukrot szeretne enni minden étkezés előtt. A gyerekek kiválóan meg tudják különböztetni, mikor, hol vannak, és ott milyen szabályok érvényesek. Nem biztos, hogy érdemes minden vitába beleállni (persze van, amikor igen), de előfordulnak olyan helyzetek is, amikor meghallgathatjuk, amit mondanak, aztán hazamegyünk és úgy csináljuk, ahogyan mi jónak látjuk.

Érdemes néha egy kicsit „felvenni a nagyszülők szemüvegét” és megérteni a tetteik, mondásaik mögött megbúvó okokat. Milyen környezetben nevelkedtek, mit tudtak ők kapni és adni, és miben más ez ma. Ideális esetben persze a minőségi idő, a több türelem és a sok játék az, amivel érdemes bepótolni vagy kompenzálni az unokával töltött kevesebb időt, de néha talán egy cukortól vagy mesétől sem fog összedőlni a világ.

Mi a jó a nagyszülőségben?

Bibók Bea pszichológus egy cikkében a nagyszülőséget másodvirágzásnak hívja, ami egyfajta utolsó lehetőség, hogy egy kisbabához kapcsolódjunk. A tapasztaltabb, bölcsebb énünk újra gondoskodhat valakiről és átadhatja a tudását a világról neki. Talán megpróbálhatja jobban csinálni az unokával, mint a gyerekével tette.

Nagyszülőként már kisebb a felelősség és a nagy kérdésekben úgyis a szülők döntenek. Nem kell állandóan készenlétben lenni, ha fárasztó is, egyszer elviszik a gyerekeket a szülők. Egy nagyszülő sokszor tud türelmesebb lenni, mert ha unokázik, akkor unokázik, és ideális esetben nem kell közben háztartást vezetni, e-mailekre válaszolni és az egyéb mindennapos teendőkkel foglalkozni. Nagyszülőként igenis ki kell adni a kontrollt a kezünkből, de ha korábban jó munkát végeztünk, akkor büszkék lehetünk a végeredményre.

Mai szülőként pedig nem baj, ha látjuk, hogy a szüleink miben lehettek volna ügyesebbek, de nagy valószínűséggel 30 év múlva a mi gyerekeink is megkérdőjeleznek minket bizonyos kérdésekben. És ez így is van rendjén.

Kapcsolódó cikk A kapcsolat alakulás az idősödő szülőkkel

Forrás: WEBBeteg
Szerzőnk: Lőrincz-Erdélyi Krisztina, pszichológus