Kihalófélben a családi kirándulás hagyománya

MTI
megjelent:

Az emberek kétharmada egyáltalán nem megy már közös családi sétákra - derült ki egy Európában és Amerikában végzett nemzetközi felmérésből.

A brit Loughborough Egyetem sporttal és egészségüggyel is foglalkozó karának tudósai a felmérés során összesen 5236 embert kérdeztek meg. A válaszadók több mint fele - 52 százaléka - bevallottan kevesebbet indul közös sétára, mint tíz évvel ezelőtt.

Ennek legfőbb okaként a családtagok érdektelenségét (45 százalékban) és az időhiányt (43 százalékban) jelölték meg. A megkérdezettek 39 százaléka szerint kevés információval rendelkeznek arról, hova lehetne kirándulásokat szervezni; 38 százalék fáradtságra, 33 százalék pedig a motiváció hiányára hivatkozott.

Az országok összehasonlításából Ausztria került ki első helyen: itt ápolják a legtöbben - átlagosan az emberek 63 százaléka - a családi séták hagyományát. Legutolsó helyen Portugália végzett, itt ugyanis az emberek 71 százaléka teljesen elhanyagolja a szokást.

A megkérdezettek nyolcvan százaléka szerint a család az étkezések alkalmával tölti el együtt a legtöbb időt. Hatvanhat százalék szerint a közös üldögélések és beszélgetések, 53 százalék szerint pedig a családi televíziózás jelenti a közös programot.

Nyugtalanító eredmény

Stacy Clemens, az egyetem humánbiológiai docense szerint nyugtalanító látni az eredményt, amely szerint "a családok világszerte elhanyagolják a test karbantartásának olcsó és hatékony formáját, a közös sétát".

A karácsony közeledtével azonban kicsit újra divatba jöhet a gyaloglás: a megkérdezettek 69 százaléka nyilatkozott ugyanis úgy, hogy ily módon dolgozza le az ünnepi falatozások miatt kialakult kalóriatöbbletet. Ebben is az osztrákok és a németek járnak az élen 86 százalékos aránnyal.

(MTI)

Cikkajánló

HPV elleni harc
HPV elleni harc

Hogyan segíthetjük szervezetünket? (x)

10 tanács szülőknek
10 tanács szülőknek

Vigyázzon gyermekei egészségére télen is.

WEBBeteg - Lőrincz-Erdélyi Krisztina, pszichológus
WEBBeteg - Lőrincz-Erdélyi Krisztina, pszichológus
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Lőrincz-Erdélyi Krisztina, pszichológus
WEBBeteg - Lőrincz-Erdélyi Krisztina, pszichológus
Oriold és Társai Kiadó - Paul T. Mason MS, Randi Kreger

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Vas Felícia Emese

Dr. Vas Felícia Emese

Csecsemő- és gyermekgyógyász

Orvoskereső

orvoskereső piktogram

Dr. Sófi Gyula

Gyermekpszichiáter

Budapest