A fenekelés következményei

MTI
megjelent:

Figyelembe véve egyéb tényezőket is, amelyek befolyásolhatják egy gyerek agresszivitását ötéves korára - például a szülői elhanyagolás, az anya depressziója és stressze, a már totyogóként jelentkező agresszív jellegű viselkedés -, a kutatók úgy találták, hogy az anyai agresszivitás gyerekkori agresszivitást kelt.

A hároméves korukban gyakrabban elfenekelt gyerekek agresszívabban viselkednek óvodásként - állapította meg a New Orleans-i Tulane Egyetem kutatóinak kutatása. A Pediatrics című szaklap online kiadásában hétfőn megjelent tanulmány készítésekor 2500 amerikai nőt kérdeztek ki szerte az országban arról, miként fegyelmezte hároméves kisgyerekét. A válaszadók 46 százaléka állította, hogy nem fenekelte el a megelőző hónapban, 28 százalékuk egy-két alkalommal, 26 százalékuk pedig legalább háromszor tette ezt meg bevallása szerint.

A felmérésből az derült ki, hogy a háromévesek közül azok, akiket anyjuk gyakrabban fenekelt el, jellemzően nagyobb, akár kétszeres valószínűséggel voltak agresszívak a későbbiekben. A felmérés második kikérdezésére akkor került sor, amikor a gyerekek ötévesek voltak.

Figyelembe véve egyéb tényezőket is, amelyek befolyásolhatják egy gyerek agresszivitását ötéves korára - például a szülői elhanyagolás, az anya depressziója és stressze, a már totyogóként jelentkező agresszív jellegű viselkedés -, a kutatók úgy találták, hogy az anyai agresszivitás gyerekkori agresszivitást kelt. Az elfenekelt totyogókból nagyobb eséllyel lett olyan óvodás, aki megfélemlíti, üti a társait, viselkedése romboló és engedetlen.

Agressziót vált ki a fenyegetés?

Habár a tanulmány nem bizonyítja, hogy a testi fenyítés önmagában agressziót okoz, azt megmutatja, hogy a kapcsolat akkor is fennáll, ha az egyéb lehetséges magyarázatok széles körét kizárják az elemzésből. Catherine Taylor kutatásvezető nyilatkozatában arra bátorította a szülőket, hogy a fenékre verés helyett válasszanak más fegyelmezési módszereket. Szakemberek azt javasolják, hogy a szülő mindenképpen várja meg első dühe elmúlását, mielőtt megbeszéli a gyerekkel a problémát.

A szakértői tanácsok ellenére a felmérések azt mutatják, hogy az amerikai szülők 90 százaléka el szokta fenekelni gyerekét. "A gyerekeknek irányításra és fegyelemre van szükségük. A szülőknek azonban a fegyelmezés pozitív, nem fizikai formáira kellene összpontosítaniuk és elkerülni az elfenekelést" - tette hozzá Taylor.

Gyermekkori agresszió és ami mögötte van

A gyermek erőszakos, agresszív viselkedését minden életkorban komolyan kell venni. Csak Magyarországon az elmúlt három évben több mint 15 százalékkal nőtt az ilyen esetek száma. Gyermekkori agresszió

(MTI)

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Lőrincz-Erdélyi Krisztina, pszichológus
WEBBeteg - Lőrincz-Erdélyi Krisztina, pszichológus
WEBBeteg - Lőrincz-Erdélyi Krisztina, pszichológus
WEBBeteg - Cs. K., fordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Kazimir Ágnes, pszichológus

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Vas Felícia Emese

Dr. Vas Felícia Emese

Csecsemő- és gyermekgyógyász

Orvoskereső

orvoskereső piktogram

Dr. Sófi Gyula

Gyermekpszichiáter

Budapest