Gyermekkori maszturbáció - A pszichológus válaszol

Kényes témával állunk szemben, lányom kb. 8-9 hónapos kora óta maszturbál. Most első osztályos, de sokszor rajtakapom, hogy nyilvánosan vagy otthon is csinálja. Próbáltam már szidni és fenyegetni is. Kétségbe vagyok esve! - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.

A gyermekkori maszturbáció természetes

A gyermekkori maszturbálás teljesen természetes jelenség, a nemi szervek ingerlése már egészen kicsi kortól örömforrás tud lenni. Szinte minden gyermek felfedezi ezt az örömforrást és időközönként igényt is tart rá. Ki ritkábban, ki gyakrabban, ki nyíltan, ki titkolózva. Az önkielégítést a kamaszkorral kapcsolatos jelenségek közé szokás sorolni, pedig a szexuális késztetés már újszülöttkorban, mi több, méhen belüli felvételek tanúsága szerint már az anya pocakjában is jelentkezik.

A gyermekkori maszturbációra vonatkozó szülői és nagyszülői aggodalmak tehát rendszerint feleslegesek, egy olyan előítélet okozza ezeket, ami szerint a gyerekeknek nincs szexualitása, illetve ha mégis, akkor az kóros, egészségtelen.

Amikor a felismerés, hogy a baba öningerlést, önkielégítést végez, nagyon erősen megrázza a szülőket, érdemes elgondolkodni a saját neveltetésükön, a saját hozzáállásukon ehhez a kérdéshez.

A szülői neveltetés nehezíti az elfogadást

Sokan nőttek fel úgy, elsősorban nők, hogy a maszturbálást tiltott, bűnös, gusztustalan dolognak kellett tartaniuk. Ha a felnőttek büntetéssel, fenyegetéssel szorongást kapcsolnak azokhoz az örömökhöz, amiket a genitáliák nyújtanak, s ezzel arra kényszerítik a gyereket, hogy bűntudatot érezzenek minden alakommal, amikor ehhez az örömforráshoz folyamodnak, akaratlanul is megalapozhatják a későbbi, életet megkeserítő serdülő és felnőttkori szexuális problémákat. Tehát a gyermekkori maszturbáció nem kóros, hanem a fejlődéssel együtt járó természetes jelenség, a fő szülői feladat ilyenkor, hogy ezt elfogadják! Addig, amíg nem ez lesz az egyetlen örömforrás a gyermek számára, addig nem érdemel különösebb figyelmet, az iskoláskorra általában "elmúlik", vagyis a szülők által már nem lesz észrevehető. Az, hogy a kislánynál ez fennmaradt, elképzelhető, hogy az erre irányuló túlzott figyelemnek, nem természetes jelenségként való kezelésnek tudható be. Fontos, hogy ne keltsen benne bűntudatot, csak legyenek meg a keretek.

Örömszerző, megnyugtató tevékenység...

Magyarázza el neki, hogy vannak olyan játékok, amelyeket mások előtt, másokkal játszunk, és vannak olyanok, amelyeket egyedül. Ez a játék, amit ő játszik, ezt akkor játssza, amikor egyedül van, amikor más nem látja. Mivel az öningerlés, önkielégítés örömszerző, ellazító, megnyugtató tevékenység, megfigyelhető, hogy a gyerek számára nehezebb élethelyzetekben (pl.: testvér születése, óvodakezdés, válás) gyakoribbá válik.

Erre figyeljünk nagyon, ez erős jelzés, hogy a kicsinek több figyelemre és a helyzet elfogadásához, feldolgozásához több segítségre van szüksége a szülőtől. A túl gyakori öningerlés annak is jele lehet, hogy a gyerek unatkozik, hogy kevés a számára örömteli, érdekes tevékenység, esetleg a rá fordított figyelem. Ilyenkor a szülő dolga, hogy ezen változtasson és olyanná tegye a gyermek életét, amelyben az öningerlés nem pótszer, hanem egy boldog, kiegyensúlyozott élet egyik örömforrása.

Engedje meg a kislányának, hogy ezt a fajta örömteli tevékenységet végezze, bűntudat nélkül, de egyedül. Az alakuló anya-gyermek kapcsolatra fordítsa a figyelmét, hogy ott minden zökkenőmentesen történjen, és az iskola is pozitív kihívásként jelenjen meg, ne frusztráló teljesítménykényszerként! Minden jót kívánok!

(WEBBeteg - Ujpál Zsófia)