Óvodai beszoktatás: Hasznos tanácsok

Szántó Regina pszichológus
megjelent:

Sokan, akik eddig otthon voltak gyermekükkel, aggódva, izgulva figyelik az elmúlt napok és a következő hetek eseményeit, óvodai kiscsoportot kezdő gyermeküknél. Ha már járt bölcsődébe, akkor rutinosabbak lehetünk mi is és a csemete is.

Ilyenkor legtöbbször könnyen megszokják a kisgyerekek az óvodát. Nehezebb helyzetben vannak azok, akik gyermekének ezek az első önálló szárnypróbálgatásai. De ne aggódjunk, a legtöbb esetben a beszoktatás sikeres, még akkor is, ha más-más gyereknél más-más ritmusban történik.

Hasznos tippek az óvodai beszoktatáshoz

  • A gyermek akkor tudja megszokni az óvodát, ha a szülő maga sem bizonytalankodik. Tudja, hogy jó óvodát, óvó nénit választott, akikben, és amiben maximálisan megbízhat.
  • Sose figyeljük, hogy a másik gyerek mit tesz. Nem versenyzünk, a cél nem a minél gyorsabb, hanem a biztos beszokás. Ezért, ha van rá lehetőségünk, ne ösztökéljük, sürgessük a gyereket.
  • Csak kis lépésekkel haladjunk, ha azt látjuk, hogy gyermekünknek erre van szüksége.
  • Első héten együtt töltsük az időt a gyermekkel. Így tudunk segíteni neki az eligazodásban, amivel nem csak csemeténknek segítünk, hanem az óvó nénik dolgát is megkönnyítjük
  • A második héten, amikor az udvaron vannak a gyerekek, akkor menjünk el egy fél órára, órára, azután minden nap növelhetjük egy picit ezt az időt. Mindig beszéljük át otthon, mi fog másnap történni. Ha a gyerek tudja azt, hogy a szülő elmegy, akkor fog tudni abban a tudatban biztonságot lelni, hogy a szülője vissza fog térni. Ha a szülő csak úgy eltűnik, akkor nem fog tudni bízni benne a gyerek.

A kezdő szülők 10 leggyakoribb hibája

Ha tisztában van a leggyakrabban elkövetett hibákkal, illetve azzal, hogyan kerülheti el őket, talán könnyebb lesz a szülőszerepbe beleszokni. A kezdő szülők 10 leggyakoribb hibája
  • Lassan, amikor már jól érzi magát, akkor lehet próbálkozni az ottalvással.
  • Természetesen, ha azt tapasztaljuk, hogy gyermekünk ennél jobban bírja a terhelést, nyugodtan alkalmazkodjunk az ő ritmusához.
  • Ha valami gondunk, kérdésünk van, bátran keressük meg vele az óvó nénit. A félreértések sokszor bizalmatlanságot, kellemetlenséget okoznak.
  • Ne felejtsük megköszönni az óvó nénik munkáját, ha elégedettek vagyunk. Mindenkinek jól esik a dicséret. Gondoljunk csak bele, milyen nehéz 25-26 sőt, gyakran ennél is több gyereket foglalkoztatni, terelgetni, gondozni, szeretni.
  • Otthon foglalkozzunk sokat az óvodával. Beszélgessünk róla, hallgassuk meg a gyereket. Ha úgy látjuk, hogy szorong, rajzoljunk, játszunk, bábozzunk óvodásat. Sokat tudunk ezzel segíteni a kiscsoportos gyermeknek, hogy legyőzze félelmeit, szorongásait.
  • Ha a fokozatos szoktatás is nehéz, apró ajándékokkal jutalmazhatjuk a következő lépcsőfok elérését.

Gyakori gyermekkori gondok: körömrágás, bepisilés

Sok családban küzdenek kisebb nagyobb gondokkal a gyermeknevelés terén. Ezek közül van néhány olyan, melyik hátterében a leggondosabb orvosi vizsgálat sem derít fel szervi okokat, így felmerül a pszichés háttér. A közösségbe való beilleszkedés nehézségeinél, teljesítési problémáknál, nagy megterhelésnél is tapasztalhatunk kóros viselkedési tüneteket.
Gyakori gyermekkori gondok: körömrágás, bepisilés, dadogás

(Szántó Regina - További cikkek a szerzőtől, tanácsadás: szantoregina.hu)

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Dr. Vas Felícia Emese, csecsemő- és gyermekgyógyász
WEBBeteg - Lőrincz-Erdélyi Krisztina, pszichológus
WEBBeteg - Lőrincz-Erdélyi Krisztina, pszichológus
WEBBeteg - Irinyi-Barta Tünde, okleveles táplálkozástudományi szakember
Dr. Pintér Zsolt csecsemő- és gyermekorvos
Szülőklapja.hu - Polgár-Nagy Ágnes, pedagógiai-szakpszichológus individuálpszichológiai tanácsadó

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Vas Felícia Emese

Dr. Vas Felícia Emese

Csecsemő- és gyermekgyógyász

Orvoskereső

orvoskereső piktogram

Dr. Sófi Gyula

Gyermekpszichiáter

Budapest