Szexuális érdeklődés óvodáskorban

szerző: Polgár-Nagy Ágnes, pedagógiai-szakpszichológus individuálpszichológiai tanácsadó - Szülőklapja.hu
megjelent:

Az én-tudat kialakulása /2 -2 és fél év körül/ időszakában a gyermek átéli önmaga különálló lényét, hogy ő ki és milyen. Ehhez az én-képbe természetesen épül be a nemisége, testképe, nemi identitása. Érdeklődéssel szemléli, hogy az ő teste kihez hasonló, kitől eltérő, és ezen belül kiemelkedő jelentőséget kapnak a nemi szervek.

Ezért nagy izgalommal, kacagással kísért az óvodásoknál pl. egymás nézegetése a mosdóban. Ez természetes kíváncsiság, amit nem jó, ha büntetés, megszégyenítés követ.

Nemi azonosság kialakulása

Maszturbáció gyermekkorban

A gyermekek már nagyon korán felfedezik a saját nemi szerveiket, mivel természetes kíváncsiság él bennük a testükkel kapcsolatban. Rájönnek arra is, hogy ezeknek a testrészeknek a simogatásával kellemes élményhez juthatnak. Így szembesülhetnek már az akár 3-4 éves kisgyermekek szülei is azzal, hogy a gyermek pl. elalvás előtt, a takarót a lába közé szorítja, és ütemesen ringatózik.
Maszturbáció gyermekkorban

Óvodás korban a gyermek nemi azonosságát az azonos nemű szülőjével való azonosulás által szerzi meg, a nemi szerepét pedig az ellenkező nemű szülő felé irányítja. Próbálja anyja vagy apja szerepét utánozni, esetleg átvenni.

Nagyon fontos, hogy ebben a szerepkeresésében ne erősítjük meg a lányban, és a fiúban sem azt a próbálkozást, hogy átvegye a szülő szerepet. Főként azokban a családokban, ahol rossz a férj-feleség viszony, vagy egyedül neveli gyerekét az egyik szülő, vagy több generáció él együtt, a szerepek összemosódhatnak, felcserélődhetnek.

Ismertem több családot, ahol a válás után a fiú lett a „férfi, az apa” a családban. Ő engedte meg hová mehet az anya, mit csinálhatnak hétvégén, vagy este mikor feküdjenek le /és sokszor egy ágyban is aludtak/.

A teljes cikket partnerünk, a szuloklapja.hu weboldalán tudja elolvasni.

Cikkajánló

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Dr. Vas Felícia Emese, csecsemő- és gyermekgyógyász
WEBBeteg - Lőrincz-Erdélyi Krisztina, pszichológus
WEBBeteg - Lőrincz-Erdélyi Krisztina, pszichológus
WEBBeteg - Lőrincz-Erdélyi Krisztina, pszichológus
WEBBeteg - Irinyi-Barta Tünde, okleveles táplálkozástudományi szakember
Dr. Pintér Zsolt csecsemő- és gyermekorvos

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Vas Felícia Emese

Dr. Vas Felícia Emese

Csecsemő- és gyermekgyógyász

Orvoskereső

orvoskereső piktogram

Dr. Sófi Gyula

Gyermekpszichiáter

Budapest