Régmúlt korok diétája - 1. rész

A XIX. század végén az az orvosi felfogás volt általános, hogy a szénhidráttartalmú élelmiszerek a cukorbetegek számára károsak. A szénhidrát-megszorítást egyesek odáig fokozták, hogy csekély szénhidráttartalmuk ellenére még a zöldségféléket is megtiltották. Hosszú idő telt el, míg felismerték, hogy a túlzott fehérjebevitel káros.

Az ezt követő korszak úttörői két táborra szakadtak. Egy Noorden nevű orvos napi 150 g fehérjebevitelt javasolt, míg Petrén csak napi 15–25 g fehérjét engedélyezett. A véletlen vezette Noordent annak felismeréséhez, hogy a szénhidrát bizonyos formában (zabliszt) kedvező hatású is lehet. Egy Kolish nevű orvos a táplálék mérsékelt megszorítását tartotta helyesnek. A régi idők szakirodalmából tudni azt is, hogy a korszak nagy belgyógyászai a kalóriamegszorítást szinte a koplalásig fokozták, és eljárásukkal csak az inzulinkészítmények megjelenésekor hagytak fel.

Diéta a XX. század elején

A kalóriabevitelt mérsékelten megszorítjuk, a szénhidrátbevitelt a beteg toleranciája szerint szabályozzuk és a fehérje, különösen az állati fehérje mennyiségét csökkentjük… A cukorbeteg kalóriaszükséglete ugyanakkora, mint az egészséges egyéneké, s ez mindaddig érvényes, míg a beteg vizeletében nincs cukor, mert ha megjelenik, akkor a kiválasztott cukor 100 grammonként 400 kalóriaveszteséget jelent, s azt pótolni kell – hangsúlyozták.

Az energiaszükséglet megállapításához a mellékelt egyszerű táblázatot vették alapul.

A gyakorlatban ezt mégis úgy alkalmazták, hogy a könnyű munkát végzőknek 25–30 kalóriát adtak testsúlykilogrammonként, ágyban fekvőknek 20–25 kalóriát ideális testsúlyra számítva. Ha a beteg elhízott volt, akkor kevesebb, ha sovány, akkor több energia bevitelét javasolták.

100 évvel ezelőtt a cukorbetegek étrendje olyan sok zsírt tartalmazott, hogy akár az energiabevitel 60–80 százalékát is zsírban kapták a betegek. Meglepő, hogy viszonylag jól tolerálták ezt az igen nagy zsírmennyiséget. Az orvosok úgy vélték, hogy a cukorbetegek diétájában a szénhidrátok jelentősége jóval kisebb, mint a nem cukorbetegek étrendjében, ezért továbbra is igen kevés szénhidrátbevitelt engedélyeztek. Ámbár azokban az időkben néhányan már különbséget tettek a szénhidráttartalmú élelmiszerek között. Tiltották az olyan szénhidrátokat, amelyek mennyiségükhöz képest aránytalanul erősen emelik a vér cukortartalmát. Azaz a cukrot, aszalt gyümölcsöket, a malátacukrot (sört).

Az alkoholos italok fogyasztásával kapcsolatban az volt az álláspont, hogy a diabetikusok étrendjét változatosabbá tehetjük, továbbá a magas zsírtartalmú ételek elfogyasztását megkönnyíthetjük, ha alkoholtartalmú italokat rendelünk. Természetesen csak azok közül választhatunk, amelyek cukrot nem, vagy csak igen kis mértékben tartalmaznak. Az alkohol elégésekor grammonként 9 kalória hő fejlődik, amit a szervezet energiaszükségletének fedezésére használ fel és ezáltal más tápanyagot megtakarít. (A cukorbetegeket hívták akkoriban diabetikusoknak.)

Joslin

Az inzulin felfedezése – az 1920-as évek elején – sokakban azt a reményt keltette, ha inzulint adnak, nem szükséges a diéta. Az inzulinkezelés mellett azonban hamar megtapasztalták, hogy a betegeknek meghatározott szénhidrátot el kell fogyasztaniuk, különben hipoglikémia alakulhat ki. Továbbá az sem közömbös, hogy a napi szénhidrátmennyiséget hogyan osztja el az egyes étkezések között a beteg. Alig telik el néhány év, és egyre több orvos azt vallja, hogy az inzulin mennyiségét a táplálék mennyiségével és minőségével összhangba kell hozni. Milyen jó szemlélet, amely még ma is megállja a helyét!

Joslin, a kor nagy diabetológusa azt mondja, hogy a cukorbeteg szénhidrát-toleranciája csak a bevitt inzulinmennyiségtől függ. Ezt a lehetőséget azonban senki sem használja ki, s még csak meg sem közelíti a bevitt szénhidrátmennyiség azt a szintet, amely egy-egy cukorbeteg ember szénhidrátszükségletét fedezné. Úgy vélem, hogy az akkori szénhidrát- beviteli javaslat (napi 60–100 g, nagyon ritkán napi 150–200 g) mai szemmel nézve mégiscsak alacsony. Pedig már adnak inzulint!

A bő táplálékfelvételt már akkor sem tartották helyesnek, mert elhízáshoz vezet, ha az nem tart lépést az energiafelhasználással. Azt is tapasztalják, hogy a jelentős testsúlynövekedés növeli az inzulinszükségletet.

Diabetes, az Alapítvány a Cukorbetegekért lapja

Már 25. éve jelenik meg évi hat alkalommal a magazin, amely a cukorbetegeknek nyújt segítséget rengeteg fontos és hasznos információval a betegség kezeléséről és megelőzéséről, életmódi tanácsokkal, oktató írásokkal, receptekkel, rejtvénnyel. Egy diabéteszesekből és egészségügyiekből álló csapat alapította, akik szívügyüknek tartották a cukorbetegséget és az érintettek kellő tájékoztatását. A szerkesztőség neves orvosok mellett több diabéteszest is foglalkoztat. Ma szerte az országból háziorvosok, diabetológus szakorvosok írnak továbbképző jellegű cikkeket a kiadványba, hivatásos újságírók tudósítanak a különböző rendezvényekről. Segít eligazodni a betegeket érintő jogszabályok, mint pl. adókedvezmény, utazási kedvezmény vagy egyes felírhatósági szabályok között is. A Diabetes kiadvány megrendelése

(Diabetes - Kicsák Marian, dietetikus)