Együttélés a cukorbetegséggel - Gábor története

Sorozatunkban olyan emberek történeteit mutatjuk be, akiknek nap mint nap, közvetve vagy közvetlenül szembe kell nézniük egy egész életüket meghatározó betegséggel. Ismerjék meg az 59 éves doktor, Gábor történetét, akinél 25 évvel ezelőtt diagnosztizáltak 2-es típusú cukorbetegséget.

Az elmúlt napokban megpróbáltam beleképzelni magam az ön helyébe, hogy én mit is kérdeznék ebben a szituációban. Sok minden fölmerült bennem, de a legelső talán az lenne, hogy mit érez az ember akkor, amikor kiderül, hogy cukorbeteg.

Igen, ez lett volna az egyik első kérdés.

Eltérőek vagyunk nyilván, de ez az első pillanatban sokkoló tényezőként hat, még akkor is, ha az ember ekkor még nem is fogja fel ennek a betegségnek a valódi jelentőségét. Azért ismervén a diabétesz mellituszt, először megijed, hogy ő is az lett és vajon mi lesz ennek a következménye. Kell néhány hét, míg helyükre kerülnek a dolgok. Az emberek nagy része még tudatlan, legalábbis a betegséget tekintve, amikor a diagnózis napfényre kerül. Nem is tudja, hogy mit jelent ez valójában. Milyen kezelést jelent és főleg milyen veszélyei, késői szövődményei lehetnek, meg azt sem, hogy mennyire befolyásolja az ő életét.

Doktor úr ezt szakmabeliként tudta meg. Azért csak másképpen reagált, vagy nem?

Másképpen, persze. De emlékszem a diagnózisomra. Tulajdonképpen tünetmentes voltam, bár ha visszagondolok rá, mégsem teljesen. Nyár volt, meleg volt, rendszerint délig megittam egy liter kólát, és aztán izzadtam is, de a melegnek tulajdonítottam. Egészen véletlen volt, hogy az osztályon az egyik nővér kipróbált egy vércukormérő készüléket. Nekem is megszúrhatja-e az ujjamat. Mondom, persze. Megszúrta, és úgy emlékszem, hogy tizenegy körüli volt a vércukor. Hát én alig tudtam magamról a következő órákban. Szinte magamba roskadva ültem, hogy most mi lesz. Hogy ez valóban így van? Nyilván magamhoz tértem ebből, és utána pontosítottuk a diagnózist. Komolyan vettem természetesen, de ha visszagondolok, egy kicsit sokáig vártam a gyógyszeres kezelés bevezetésével.

Hogy érti ezt?

Ez több évtizeddel ezelőtt volt. Ahogy akkoriban a szakma ajánlotta, elsősorban a diétára helyeztem a hangsúlyt. Akkor még a ma szokásos kezelés nem volt annyira pat. Némi testsúlyfölöslegem is volt, sőt jócskán volt testsúlyfölöslegem, úgyhogy kézenfekvő dolognak látszott, hogy diétázzam. A diétát komolyan is vettem, de ahogy túl voltam azon a néhány héten, ami az első sokkot jelentette, egy kicsit a diétát is lazábbra vettem, és a cukromat sem néztem olyan sűrűn, mint lehetett volna.

Tovább Diétás szabályok cukorbetegség esetén

Gyógyszeres kezelés volt már akkor, vagy csak a diéta?

Csak a diéta volt több hónapig. Ez biztos. Csak azután állítottuk be fokozatosan az akkor megfelelőnek tűnő gyógyszeres kezelést.

Hány éve történt ez?

Olyan huszonöt évvel ezelőtt. Ez 2-es típusú diabétesz volt. A koromból kiindulva is ez volt a valószínű. Nem mintha az 1-es típusú, inzulint igénylő diabétesz ne jelentkezhetne bármely életkorban.

Doktor úr hány éves volt akkor?

Harmincöt-negyven között voltam.

Ebben az életkorban is felléphet az 1-es típusú cukorbetegség?

Ez bármely életkorban felléphet.

Eszerint nincs éles határvonal típus szerint, a gyerekkori és felnőttkori megjelenést tekintve?

Bármikor kialakulhat. Akár nyolcvanéves korban is. Sőt még az is előfordulhat, hogy nyolcvanéves korban rögtön inzulinhiányos cukorbetegség lép fel, tehát rögtön inzulint igényel a kezelése. Ez nagyon ritka, de van ilyen. Az egyes típusú, vagy ahogy régebben nevezték, fiatalkori diabétesz nagyon ritkán idősebb korban, de akár nyolcvanéves korban is megjelenhet.

Tehát, mint mondta, először volt a sokk. Utána a diéta, és azután azt vette észre, hogy a diétán lazított.

Igen.

Pedig szakmabeli. Miért?

Nem volt olyan betegségtudatom, mint kellett volna. Valahogy talán az volt bennem, hogy majd ha baj lesz, akkor figyelek. Meg majd holnap megnézem a vércukrot. Halogattam. Azt hiszem, hogy ez a nem ideális beteg, nem pedig az orvos megközelítése volt.

A betegek hány százaléka mondható nem igazán jó betegnek?

Sohasem igazán szerettem százalékot mondani, de értem a felvetést. Azt kell mondanom, hogy nagy részük. Sokan természetesen jó betegek és tartják az előírásokat. Van persze, hogy néha vétkeznek a diéta terén. Ez egy emberi tulajdonság. A betegek egy része bevallja, hogy nem tartja következetesen a diétát. (...)

Ön mikortól kezdte komolyabban venni?

Néhány év elteltével. Ekkor igazából még panaszmentes voltam, leszámítva a kezdeti időszakra említett bő folyadékfogyasztást. A testsúlyom nem csökkent, legalábbis a betegség miatt nem. Később, amikor diétáztam, egy kicsit csökkent. Nem voltak panaszaim, nem volt szövődményre utaló jel. És mint nem igazán jó betegnek, nem volt olyan sürgető tényező, hogy komolyabban vettem volna. Azt fontos pontnak tartom, ha a beteg megijed valamitől, vagy rájön valaminek a veszélyére. A diabétesznél a szövődmények megjelenése ilyen. A beteg akkor ijed meg komolyabban, ha például hirtelen megromlik a látása, vagy elkezd zsibbadni a lába, esetleg beszűkült a vesefunkciója, bár ez utóbbi inkább késői megjelenésű.

Tovább A 2-es típusú cukorbetegség szövődményei

A vesefunkció beszűkülését miből veszi észre a beteg?

A kezdeti szakban nem veszi észre. Nincs olyan tünet, amely azt sugallná a betegnek, hogy érintett lett a veséje, kicsit meglassult a működése. Ezért is van fontos feladatuk az őt kezelő orvosoknak: háziorvosnak, diabétesszel foglalkozó orvosnak, akik rendszeresen vizsgálják. A vizeletből lehet olyan következtetésre jutni, hogy a vese egy kicsit jobban átereszti a fehérjét. Ez a betegnek még nem jelent panaszt. Nem lesz több vagy kevesebb a vizelete, nem fáj a dereka.

Tehát itt a vizsgálat eredménye és az orvos közlése ijeszti meg. A látásromlást, a zsibbadást észreveheti magától is?

Igen. Látásromlás többféle is előfordulhat a betegnél. Főleg a kezdeti szakban előfordul, hogy a kezelés kezdetén szinte napról napra változik. A szemnek is van cukortartalma, ami a vércukorváltozással együtt, ha nem is olyan gyorsan, de változik. Ez a törőélesség változásában nyilvánul meg. Ha egy új cukorbeteget elkezdünk kezelni, néha kétségbeesik, hogy néhány nap után megromlik a látása. Homályosabban lát. Itt csak arról van szó, hogy változott a szem törőélessége. Később ehhez a szervezet alkalmazkodni fog. Ilyenkor több hónapig nem is javasoljuk a betegnek, hogy csináltasson szemüveget. A zsibbadás kezdetben nem olyan kifejezett és súlyos tünet. Okozhatja más is. De ez is egy figyelmeztető jel lehet a szövődmények fellépése szempontjából. (...)

Mennyire volt könnyű összeegyeztetni a mindennapi életet és a munkát a cukorbetegséggel, akár a kezdeti időszakban?

Nekem nem volt igazán nehéz. Ez persze függ az ember munkájától is. Ebédelni időben tudok, a reggeli és a vacsora is megoldható. De biztosan van, akinél ez problémát jelent. Ma volt nálam egy építésvezető, aki panaszkodott, hogy nehezen tudja az inzulinkezelését a mindennapi menetrendjéhez szabni. Ugyanis a menetrend is mindig változik. Azt sem tudja, hogy aznap hol és mit ebédel. Ez nem igazán lenne megengedett. Bizonyos kezelésmódok nagy fegyelmet igényelnek, egy bizonyos kezelési formánál kicsit nagyobb szabadság is megengedett. Ezzel most nem akarok érzékeny területre lépni, mármint az analóg inzulinok és a korábbi humáninzulin-kezelés közötti különbségre, de a modernebb inzulinok egy kicsit szabadabb életvitelt engednek a betegnek. Nem annyira kötöttek az étkezési, illetve az inzulinadási időpontok. (...)

Lehet, hogy abszurd, amit kérdezek: volt-e valami előnye annak, hogy együtt kell, kellett élnie a cukorbetegségével?

Most hirtelen nem tudnám megmondani, hogy milyen előnyöm lehetett ebből, és nem is igazán érzem. Vannak olyan könnyebbségek az életemben, amelyek nem lennének meg, ha nem lennék cukorbeteg. De ezeket nem úgy ítélem meg, hogy könnyebb lett az életem, hanem inkább mint a betegségem következményeit. Bizonyos dolgokat már nem teszek meg. Gondolok az aktívabb sportolásra. Nagyon sokáig futballoztam, bár nem versenyszerűen. Abbahagytam. Féltettem a lábamat. Voltak lábproblémáim, tehát abba kellett hagynom.

Féltette a lábát. Mi jelentett volna veszélyt? Seb?

Seb, amely ha elfertőződik, akkor számtalan következménye is lehetett volna. (...)

Tovább A diabéteszes láb ápolása

Akkor ezek szerint inkább veszteségekről beszélhetünk. Elveszett például a futball.

Igen. A munkahelyemen viszont nyilván kapok némi könnyebbséget. Nem ügyelek. Ez a mai világban, amikor ilyen orvoshiány van, nagy dolog. Egy orvos, aki minden egyebet csinál ugyan, de nem marad bent éjszakára, az csak a többiek segítségével teheti ezt. A terhet ők vállalják át. Erről nem is szívesen beszélek, mert nehéz pontja az életemnek, de nem bírnék már éjszakázni. Például, ha felköltenek éjfélkor, nem tudnék már elaludni reggelig. És akkor hogyan fogadjak mondjuk hajnali ötkor egy mentőt, amikor éjféltől ötig nem aludtam?

A futball helyett más sporttevékenység?

Igazából nincs.

A betegeknek viszont azt mondják, hogy mozogjanak, sportoljanak.

Ha úgy vesszük, hogy mozgás, akkor azért van. Például gyalog járok dolgozni. Kocsit csak akkor használok, ha más városba megyek. Az egy figyelemre méltó aktivitás, hogy lemondtam a munkába járásnál a kocsiról. Ez egy olyan fizikai aktivitás, ami becsülendő.

Ha egy diabéteszes annyit tesz, hogy gyalog megy dolgozni, az már valahol elegendőnek tekinthető?

Nem gondolnám, hogy önmagában elegendő, de a séta, a gyaloglás pótolhat sok mindent. A betegeknek is hangsúlyozni szoktam, hogy ne elégedjenek meg azzal, hogy egyébként is gyalog mennének. Akkor ugyanis az ember megáll egy kirakatnál, beszélget. Ez nem ugyanaz a séta, mint amit az egészségéért tenne az ember. Annál fontos, hogy legyen egy bizonyos üteme a fizikai aktivitásnak.

Nincs futball, nem ügyel. Van-e egyéb hátránya, nehézsége a diabéteszes életnek?

Kicsit romlott a napi munkaidő alatti teljesítményem. Egy kicsit lassabban dolgozom. Amit megoldottam régebben egy óra alatt, azt lehet, hogy most másfél óra alatt végzem el. Ebből következik, hogy hosszabb ideig is dolgozom. Korábban jövök, mint régen, és később megyek haza. Nem akarok arra hivatkozni, amire általában a betegek szoktak, de így idő hiányában sem tudok már eleget mozogni. (...)

A betegsége segített-e abban, hogy jobban megértse a pácienseket?

Segített. Jobban átérzem azokat a hibákat, amelyeket elkövetnek. Jobban megértem őket. Talán éppen ezért jobban is tudom segíteni őket abban, hogy kiküszöböljék ezeket. Határozottabb is tudok lenni náluk a megelőzés kapcsán. Persze esetükben a cukorbetegséget már nem lehet megelőzni, de a szövődményeket késleltetni lehet. Talán jobban fel tudom hívni a figyelmüket a társbetegségek fontosságára. Például a magas vérnyomásra, a magas koleszterinszintre. (...)

Vércukormérés naponta hányszor?

Tartom a diétát és érzem is. Ha egy kicsit is kileng, akkor három mérés is van egy nap, de van olyan nap, amikor nem mérem. Amikor profilt csinálok, akkor hét-nyolc mérés is van egy nap. Ez úgy két-három havonta van. Olyan viszont előfordul, hogy pusztán kíváncsiságból négyszer-ötször is mérem egy nap. Bár nincs semmi panaszom és jól vagyok, de ettől függetlenül nézem az értékeket. Elvileg azt mondjuk, még ha rendben van is a cukorbeteg, akkor is nézze naponta háromszor-négyszer a vércukrát.

Campos Iménez Mária - S.O.S. Cukor! - Párbeszéd a diabéteszről

Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával. Hogyan fogadja el betegségét és önmagát egy cukorbeteg? Miként kezeli a diagnózist követő ijedtséget, félelmet és haragot? Milyen hatással van a diabétesz a kapcsolataira, és hogyan viszonyulnak állapotához a családtagjai? Megkapja-e a maximális támogatást környezetétől, ahogy orvosától? Miben akadályozza a betegség, és hogyan sikerül megküzdenie a mindennapokban felmerülő problémákkal? – Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ az S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről című könyv, amely tizenkét interjút tartalmaz férfiakkal és asszonyokkal, felnőttekkel és még szinte gyerekekkel, akik mind kendőzetlenül vallanak örömeikről, szorongásaikról, nehézségeikről. E vallomásokból feltárulnak a diabétesz okozta gyakorlati problémák, a cukorbetegség érzelmi kihívásai és a lehetséges megküzdési stratégiák. A beszélgetést vállaló betegek számos problémakört érintenek:a munka, agyermekvállalás, a terhesség, a szexualitás kérdéseit, a diabétesz okozta napi problémákat, a sportolás, a diéta, az inzulinadagolás nehézségeit, valamint a cukorbetegség súlyos következményeit is, ahogy őszintén beszélnek csalódásaikról és sikerélményeikről is. A beszélgetésekkel párhuzamosan elismert szakemberek – diabetológus, dietetikus, pszichológus, sportorvos és jogász – kommentárjai segítik az olvasót megérteni és feldolgozni az adott interjúban elhangzottakat; minden kommentár mellett piktogram jelzi, hogy épp melyik szakértő van a segítségünkre. A személyes hangvétel és az őszinte problémafeltárás segít hatékonyabbá tenni az orvos-beteg kapcsolatot, együttműködésre sarkallja nemcsak a beteget, de a kezelésében részt vevő partnereit is, és az így létrejövő bizalmi kapcsolat növeli annak esélyét, hogy a beteg megtanul együttélni a diabétesszel. Ezt a célt szolgálja a kommunikációs segédlet is. Terjedelem: 328 oldal Kiadás éve: 2013 ISBN 978-963-9771-87-1 Látogasson el a kiadó honlapjára és böngésszen a könyvek között: Oriold és Társai Kiadó

(Oriold és Társai Kiadó)