Inzulinpumpa - pro és kontra

Az egyre szélesebb körben terjedő legújabb technológiák (inzulinpumpa és szöveti glukózmonitorozás) alkalmazása segíti a vércukor célértékének minél jobb megközelítését. A technológia azonban önmagában nem csodafegyver, ehhez megfelelő edukáltság (diabetológiai tudás) és hozzáállás is szükséges.

Az alábbiakban az inzulinpumpakezelés rejtelmeibe kívánom bevezetni az olvasót. Szánom ezt elsősorban azoknak, akik még nem találkoztak ezzel a kezelési móddal, de talán nem haszontalan azoknak sem, akik már alkalmazzák az inzulinkezelés ezen formáját.

Hogyan működik az inzulinpumpa?

Az inzulinpumpa egy kis – nagyjából mobiltelefon méretű – komputerizált eszköz, amely a beállításnak megfelelően folyamatosan adagol változó mennyiségű inzulint. Tehát nincsen „bázisinzulin”, az alap (étkezéstől független) inzulinszükséglet az ultragyors hatású inzulin napszakonként változtatható mennyiségével biztosítható. (A bázisütem akár óráról órára is változtatható, erre azonban általában nincsen szükség!)

Bázisinzulin

Miért igényel a szervezet különböző mennyiségű bázisinzulint, ha ennek az adagja az étkezéstől független? A kérdésre adott válasz az inzulinérzékenység napszakonkénti változásában rejlik. Az inzulinérzékenység, azaz hogy egy adott mennyiségű inzulinra hogyan reagál a szervezet, a nap során változik. A kora reggeli órákban (elsősorban bizonyos vércukoremelő hormonok fokozott termelődése miatt) általában rossz, majd a nap során fokozatosan javul. Az ebédtől a vacsoráig terjedő időszakban átmenetileg ismét romlik.

Bizonyos állapotok, illetve események átmenetileg csökkentik (menstruáció, lázas be-tegség), illetve növelik (fizikai aktivitás) az inzulinérzékenységet, amihez átmeneti bázis beiktatásával (a beállítás százalékos emelésével, illetve csökkentésével) tudunk alkalmazkodni. Minthogy a bázisinzulin mennyisége az alap, azaz az étkezéstől független inzulinigényt tükrözi, logikusnak tűnik, hogy az étkezést extra inzulin bejuttatásával, úgynevezett bólus adásával kell ellensúlyozni (étkezési bó-lus). Ugyancsak bólus adásával korrigáljuk a váratlan vércukorkiugrásokat (korrekciós bólus).

Csaknem tökéletes anyagcsere

Könnyen belátható, hogy ha a bázisbeállítás jól tükrözi a napszakos inzulinérzékenység változását, az inzulin szabad áramlása a beállításnak megfelelően biztosított, a beadandó bólusok megfelelnek az adott étkezés szénhidrát- (sőt fehérje- és zsír-!) tartalmának, valamint gyakori vércukorellenőrzés mellett gyorsan reagálunk az esetleges vércukoresésekre és kiugrásokra, az inzulinpumpával csaknem tökéletes anyagcsere-egyensúly biztosítható.

Ha az inzulinpumpa-kezelést szöveti cukor-monitorozással (szenzor) kombináljuk, a hatásfok tovább növelhető. Ma már léteznek olyan szöveti cukormonitorral összekötött inzulinpumpák is, amelyek a szenzor által mért alacsony cukorszint, illetve már annak rövid időn belül várható megközelítése esetén is átmenetileg felfüggesztik az inzulinadagolást, és csak akkor indítják újra, ha a cukorszint ismét emelkedik.

Kanül

Még napjainkban is fel-felbukkan az a tévhit, hogy az inzulinpumpa felhelyezése kisebb műtétet igényel. Erről szó sincsen!

A pumpát a betegek a testen kívül viselik. Az inzulin a pumpa tartályában tárolódik, és onnan műanyag csövön keresztül jut el a testbe egy kézi vezérléssel vagy belövőszerkezettel a bőr alatti zsírszövetbe behelyezett aprócska kanülön át. A kanült minden olyan testtájékra bevezethetjük, amely az inzulin beadására alkalmas. Itt legalább olyan fontos, mint a hagyományos inzulinkezelésnél, hogy a test-tájakat váltogassuk, illetve ugyanazon a régión belül is mindig más helyre szúrjuk a kanült az esetleges helyi szövődmények (csomók, zsírszövet felszaporodása, illetve eltűnése) elkerülése céljából.

Előnyök

Bár napjainkban jobbnál jobb bázisinzulinok kerülnek a piacra, azt a napszakonként változtatható bázisütemet, ami a pumpában programozható, egyetlen bázisinzulin sem képes utánozni.

Felbecsülhetetlen előny, hogy a kezelés kis inzulinmennyiségek (akár 0,025 E!) alkalmazá-sával finoman hangolható.

A mára egyre szélesebb körben elterjedő inzulinanalógok adása a korábbi merev inzulinadagolási sémákat felülírja, azt a rugalmasságot, amit az inzulinpumpa képes nyújtani, nem tudja megközelíteni.

Az inzulinpumpa-kezelésnél érvényesül a legjobban az a törekvés, hogy ne az inzulinadaghoz igazítsuk az étkezést, hanem az étkezési igényeknek megfelelően változtassuk az inzulinadagot.

Sokaknak jelent felüdülést, hogy a hétvégeken tovább alhatnak. Ha a bázisbeállítás jó, nem kell rettegni sem hiper-, sem hipoglikémia kialakulásától a hétvégi „túlalvások” idején sem.

Kihívások

Vannak, akik számára elviselhetetlen a tudat, hogy a nap 24 órájában egy eszközhöz vannak kötve. (Ez a tény néhány kisgyermek szülőjében is aggodalmat kelt.) Sokan azt is nehe-zen tolerálják, hogy az inzulinpumpa viselése a környezetük számára egyértelművé teszi, hogy ők mások, mint a többiek. Néhányan attól is ódzkodnak, hogy az inzulinpumpa látványa a többiekben kérdéseket vet fel, amelyekre nekik válaszolniuk kell.

Sportolásnál (elsősorban a szoros testkon-taktust igénylő sportoknál) a pumpát le kell venni. Ugyanakkor nem tanácsoljuk, hogy a pumpát egy óránál hosszabb időtartamra levegyék magukról, mert az inzulinhiányban végzett sporttevékenység a vércukorszint emelkedéséhez, akár ketózishoz (ketontestek felszaporodása a vérben) vezethet.

Gyakori kanülcsere

A kanült (szereléket) gyermekekben két‑, felnőttekben háromnaponta cserélni kell! A több napon át bennhagyott kanül a behatolási hely elfertőződéséhez vezet, ami nemcsak az inzulinadagolás meghiúsulását, hanem súlyos helyi reakciók (akár tályog) kialakulását is okozhatja.

Minthogy az inzulinpumpában csak ultra-gyors hatású inzulint használunk, az inzulinadagolás bármilyen okból történő leállása (a kanül kicsúszása, a cső megcsavarodása, nagy levegőbuborék keletkezése a csőben stb.) akár órák alatt diabéteszes ketoacidózishoz (magas vércukor- és acetonszint a vér következményes megsavanyodásával) vezethet. Az inzulinadagolás blokkolása és természetesen a pumpa meghibásodása esetén ugyan a pumpa riaszt, de például a kanül kicsúszását a pumpa nem érzékeli, hiszen nincs akadály az inzulinadás útjában, csak az inzulin nem a testbe, hanem a levegőbe megy. Gyakori vércukorszint-ellenőrzéssel ezek a hibák kikerülhetők.

Fontos, hogy magas vércukorszint esetén ellenőrizzék a vizelet acetonszintjét is, mert a magas vércukorszint acetonszint-emelkedéssel együtt a diabéteszes ketoacidózis kialakulásának előszobája. Sokakat aggaszt az a lehetőség, hogy a pumpa – meghibásodása esetén – esetleg a beprogramozott mennyiség többszörösét juttatja be a szervezetbe. Azt kell mondanunk, hogy a hazánkban alkalmazott nagy biztonságú inzulinpumpák esetén ez gyakorlatilag kizárt.

Nassolás

A szabadabb étkezés miatt az inzulinpumpa-kezelés testsúlynövekedést okozhat. Ez nem szükségszerű velejárója a kezelésnek, és az egészséges étkezés szabályainak betartása mellett nem lép fel. Aki azonban korlátlanul eszeget-nassol, a megfelelő bólus beadásával ugyan ellensúlyozni tudja a vércukor-emelkedést, de a túlzásba vitt energiabevitel következtében felszedhet jó néhány felesleges kilót.

Mindebből az is látható, hogy bár az inzulinpumpa használata flexibilisebb életmódot tesz lehetővé, arról nincsen szó, hogy kevesebbet kellene foglalkozni a diabétesszel. A gyakori vércukormérés és a szénhidrátszámolás elenged-hetetlen feltétele a sikeres pumpahasználatnak.

Ki a jó inzulinpumpa-jelölt?

Az inzulinpumpa-kezelésnek határozott indikációs köre van (magas HbA1c, jelentős napi vércukor-ingadozás, hajnali jelenség, hipoglikémia, illetve a hipoglikémia megérzési zavara). Ugyanakkor a javallat megléte még nem jelenti a feltételek teljesülését is.

Az inzulinpumpa-kezelés tehát feltétel nélkül nem mindenkinek javasolható! Ugyanakkor megfelelő edukációval törekednünk kell arra, hogy ha az indikáció fennáll, megteremtsük a sikeres inzulinpumpa-kezelés feltételeit is!

Fontos, hogy a pumpakezeléssel kapcsolatban realisztikus elvárásaink legyenek! Sokan azt gondolják, hogy az inzulinpumpa-kezelés megindítása az anyagcsere-állapot azonnali látványos javulását eredményezi. Ez azonban nem így van! A javulás megjelenéséhez néha hetekre (hónapokra) van szükség.

Nem automatikus

Napjainkban ugyan az emberek egyre tájékozottabbak, még így is fel-felbukkan az a tévhit, hogy az inzulinpumpa teljesen automatikusan működik, azaz a szervezet aktuális igényé-nek megfelelően önállóan adagolja az inzulint. Bár a mesterséges hasnyálmirigy megalkotásához napról napra közelebb kerülünk, a „hurok zárása”, azaz az inzulinpumpa összekötése a szöveti cukormonitorral egy megbízható algoritmus segítségével még egy kicsit várat magára. Az út fontos állomása az „okospumpa”, amely automatikusan leállítja az inzulin-adagolást hipoglikémiában, illetve már akkor is, ha a cukorszint megjósolhatóan rövid időn belül hipoglikémiás tartományba kerül.

Napjainkban már kipróbálás alatt vannak az ún. „hibrid pumpák”, amelyek a velük rádióhullámon át kapcsolatban lévő folyamatos szöveti glukózmonitor által mért cukorértékek függvényében automatikusan adagolják a bázisinzulint, ugyanakkor az étkezési inzulin mennyiségét a pumpa szoftverének ajánlását figyelembe véve még mindig a beteg adagolja magának. Ne feledjük, az inzulinpumpa nem gyógyítja meg a diabéteszt, csak az inzulinadagolásnak egy újabb, modernebb, jobb életminőséget kínáló módja, amellyel – a szabályok betartása mellett – lehetőség nyílik az optimális anyagcsere-állapot elérésére.

(Diabetes - Dr. Körner Anna, gyermekgyógyász, gyermek-diabetológus)