Kihez forduljon a cukorbeteg, ha lábszárfekéllyel küzd?

szerző: Dr. Arnold Dénes Arnold MSc, sebész, fájdalomspecialista - Cukorbetegközpont
frissítve:

A cukorbetegség egyik rettegett szövődménye a lábszárfekély, mely nem csupán fájdalmas, hanem az amputálások nagy részéért is felelőssé tehető.

Sajnos sokan nem a megfelelő szakemberhez kerülnek, esetleg otthon próbálkoznak a nem gyógyuló seb gyógyításával, mely az állapot súlyosbodását eredményezheti. Hogy mégis kihez szükséges fordulniuk a betegeknek, és hogy milyen terápia vezet eredményre, arról dr. Arnold Dénes Arnoldot, a Cukorbetegközpont sebészét kérdeztük.

Apró sebből nagy probléma

A cukorbetegség számtalan szövődménnyel fenyeget, egyik közülük a lábszárfekély. A probléma kialakulásának háttere komplex, melyet a tartósan magas vércukorszint eredményez. Ugyanis a diabéteszes láb, a neuropátia, a fertőzésekre való fokozott hajlam, a keringési zavar, a romló sebgyógyulási készség mind remek táptalajt szolgáltat a fekély kialakulásának. Bár a legtöbben úgy gondolják, a probléma elsősorban a boka környékén jelentkezik, ám diabetes esetén leggyakrabban a lábfejen, lábujjaknál látható az elváltozás (természetesen a boka környékén is megjelenhet, bár ritkább). Az állapotot az érintett terület érzékkiesése előre jelezheti, később pedig a gyógyulási hajlandóságot nem mutató sebek megjelenése és annak növekedése utal a problémára.

Ezt olvasta már? A diabéteszes láb kialakulása, a szövődmények megelőzése

Túl nagy árat fizethet a „csodaszerekért”

Amennyiben valakinél megjelenik a fekély, úgy fontos, hogy mihamarabb keressen fel szakembert, és ne a különböző fórumokon ajánlott „csodaszerek” bűvöletének higgyen. Hiszen ha idejében nem kap megfelelő, szakszerű segítséget, akkor nem csak nagy fájdalmai lesznek a fekélytől, de a lába épségét is kockára teszi, hiszen terápia nélkül a probléma könnyen amputációhoz vezethet! Éppen ezért még mielőtt kipróbál akár otthonában, akár máshol valamilyen módszert, fontos, hogy előtte konzultáljon orvossal, valamint hogy a szakember által javasolt kezelések mellett próbálkozzon mással - figyelmeztet dr. Arnold Dénes Arnold, a Cukorbetegközpont sebésze.

Kihez forduljon a beteg?

Bőrgyógyász? Háziorvos? Angiológus? Diabetológus? - teszik fel maguknak sokan a kérdést, hogy mégis kihez forduljanak panaszukkal. A válasz megválaszolása azonban bonyolult, hiszen maga a probléma igen komplex és sok területet foglal magában.

Ez is érdekelheti Mire figyeljen cukorbetegség okozta fekély esetén?

Az első lépés a diabetológussal való konzultáció, ugyanis a legfontosabb pillér a diabetes okozta fekély kezelésében a vércukor szintjének normalizálása, hiszen nélküle a cukorbetegség csak további pusztításokat végez a szervezetben. Ezzel egy időben magára a fekély kezelésére kell fókuszálni. Ehhez lényeges lépés a seb tisztán tartása, a kötéscsere, a fertőtlenítés, a sebgyógyulás elősegítése. Ezekben igen hatásosak az intelligens kötszerek, a mézes sebkezelés, valamint a lökéshullám terápia is. Hogy a fekélyt minél gyorsabban és eredményesebben lehessen kezelni, ahhoz igazi csapatmunkára van szükség, melyben több terület szakemberei vesznek részt: diabetológus, sebész, dietetikus, ortopédorvos, angiológus, bőrgyógyász, pedikűrös (az esetleges tyúkszemek, bőrkeményedések szakszerű eltávolítása érdekében), gyógytornász, illetve természetesen a beteg. Hiszen a páciens aktív közreműködése is szükséges a terápia sikerességéhez, hiszen a kezeléshez az otthoni ápolás, önellenőrzés és nagyfokú odafigyelés elengedhetetlen.

Látható tehát, hogy a cukorbeteg okozta fekély kezelése – főleg, előrehaladott állapot esetén- többrétegű, hiszen csakis így érhető el teljes gyógyulás és kerülhető el a probléma kiújulása.

Kapcsolódó

Dr. Arnold Dénes Arnold, sebészCukorbeteg Központ

Dr. Arnold Dénes Arnold MSc, sebész, fájdalomspecialista

Cikkajánló

Mi a cukorbetegség? A diabétesz típusai

Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
Cukorbetegség
Jelenleg még nem teljesen tisztázott, hogy miért alakul ki 2-es típusú cukorbetegség (diabétesz) bizonyos embereknél, ám a fő rizikótényezők egyértelműek. Mi a különbség az 1-es és a 2-es típusú diabétesz között?
Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

Feledékenység
Feledékenység

Mi okozhatja még demencián kívül?

WEBBeteg - Irinyi-Barta Tünde, okleveles táplálkozástudományi szakember
Cukorbetegközpont - dr. Markotics Attila, traumatológus, rehabilitációs szakorvos
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
Cukorbetegközpont - Dr. Arnold Dénes Arnold MSc, sebész, fájdalomspecialista
Cukorbetegközpont - Dr. Pop Gábor, sebész
Cukorbetegközpont - Dr. Pop Gábor, sebész

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Szanyi Andrea

Dr. Szanyi Andrea

Belgyógyász, háziorvos, geriáter

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Borus Hajnal

Dr. Borus Hajnal

Belgyógyász, Diabetológus

Budapest