A cukorbetegség feldolgozása diabéteszesként

Laikusként sokan hajlamosak azt hinni, hogy a cukorbetegség elsősorban azzal jár, hogy nem szabad csokit enni, és esetenként szúrni kell magunkat. Holott a cukorbetegség valójában ennél sokkal többről szól. Az alábbi cikkben a cukorbetegséget három különböző szempontból próbáljuk megvizsgálni, s megnézni annak kihívásait, illetve azonosítani a közös erőforrásokat és megküzdési módokat.

A cukorbetegség különböző életkorban és élethelyzetben jelenhet meg. Ugyan vannak közös vonások, ám ettől függetlenül eltérő kihívások elé állíthatja az érintetteket.

Gyerekkorban

Ha a cukorbetegség kisgyerekkorban alakul ki, akkor az érintett személynek ez gyakorlatilag természetes, hiszen ebbe nő bele, bár a sok vérvétel és vércukormérés egy kisgyerekkel alapvetően nem egyszerű feladat.

Itt azonban különösen nehéz helyzetben van a szülő, aki lehet, hogy először találkozik ezzel a betegséggel, és akin egy pici gyerek esetén hirtelen nagyon sok múlik. Ők ilyenkor sokszor nagyobb sokkban vannak. Természetes jelenség, hogy elsőre kétségbeesnek, de ezeket aztán fontos félretenni és megtalálni a megfelelő szakembereket, akik segíthetnek minket abban, hogy elsajátítsuk azt a praktikus tudást, amire szükség van ahhoz, hogy a gyermekünk teljes életet élhessen. Érdemes csatlakozni olyan támogató szülői közösségekhez, akik hasonló cipőben járnak és szintén cukorbeteg gyermeket nevelnek, esetleg segíthetnek eloszlatni az olyan aggályainkat, hogy mi lesz az óvodában, iskolában, esetleg egy osztálykiránduláson.

Felnőttkorban

Ha a cukorbetegség felnőttkorban alakul ki, akkor a legnehezebb az új, megváltozott helyzet elfogadása, a sebezhetetlenségbe vetett hit és a korábbi betegség nélküli élet „elgyászolása”. Sokan érzik úgy, hogy a testük cserben hagyta őket, csökken az önértékelés, negatív testkép és egyfajta kontrollvesztetett állapot alakul ki. Egy rendes gyásznál is az első szakasz általában a düh és a harag. Sokszor szidjuk az orvosokat, aztán belevetjük magunkat a feladatokba, pl. temetés megszervezése, végrendelet stb. A valódi gyászfeldolgozás pedig csak ezután kezdődik. Hasonló ez a diabétesznél is.

A gyászmunkát sajnos nem lehet megspórolni. Sokaknál az első érzés a harag ás az önhibáztatás, hogy vajon miért pont ők kapták ezt a diagnózist, sokszor éppen az életük teljében. Aztán jön az ellenállás és a tagadás, hogy ő aztán nem fogja szurkálni magát, és reméli, hogy majd valamilyen természetes gyógymóddal, pl. fahéj vagy kapor meggyógyítja magát. Aztán jön a mindennapi élethez szükséges készségek elsajátítása, pl. a szénhidrátszámolás, az időre evés, a vércukormérés vagy az inzulin beadásának megtanulása.

A feldolgozás azonban csak ezek után vagy éppen ezek közben kezdődik, ami nem biztos, hogy egyik napról a másikra történik. Meg kell szokni az új életmódot és azt, hogy új szokásokat kell kialakítani. Sokaknak okoz nehézséget, hogy egy frissen diagnosztizált beteget általában humán inzulinra tesznek, ami azt jelenti, hogy mindennap órára pontosan ugyanakkor kell enni, ami nem mindenkinek az életritmusával kompatibilis. Lehet, hogy minden reggel 6-kor kell kelni és reggelizni, akár éhes az ember, akár nem. A szénhidrátszámolás szintén nagyon nehéz lehet a kezdeti időkben, és az ember úgy érezheti, hogy elvesztette az önfeledt örömet, amit az evés jelentett. Nem beszélve arról, hogy sokszor lehet, hogy éppen nyilvános helyen kell ellenőrizni a vércukorszintet, ami miatt kényelmetlenül érezheti magát. A cukorbetegség felvállalása mások előtt nem feltétlen könnyű feladat. Sokaknak a cukorbetegséggel egy új identitásuk is lesz, amelynek integrálásához és elfogadásához hosszú út vezet.

Terhesség alatt

A várandósság lelki és fizikai szempontból is nagyon érzékeny időszak. Ha ehhez akár újonnan kialakult vagy már korábban is fennálló cukorbetegség társul, akkor az igencsak megnehezíti ezt az amúgy is rengeteg mindennek kitett időszakot. Az alapvető szorongáson túl, hogy a „kisbabával minden rendben legyen”, a terhességi cukorbetegségben szenvedő kismamáknak rengeteg extra aggodalom is jut. Sokaknál kerül veszélybe a komplikációmentes szülés, mert a kisbaba állapotát ilyenkor folyamatosan monitorozni kell, illetve el kell fogadniuk, hogy egy idő után lehet, hogy indítani fogják a szülést, és ha a kórház nem elég felkészült, akkor ez akár kórházváltással is járhat (ez persze függ attól ki, hol szül és ott milyen a kórházi protokoll). Kihívással járhat, hogy lehetséges, hogy egy másik gyerek mellett kell megoldani, hogy az ember időre egyen, rendszeresen mozogjon, esetleg gyógyszert kell szednie, amit terhesen az ember különösen szeretne elkerülni.

Mi segít?

A betegség diagnózisa jobb, mint a bizonytalanság

Senki sem vágyik arra a mondatra, amikor az orvos kimondja, hogy cukorbeteg, ugyanakkor bizonyos szempontból a diagnózis által pont is kerülhet valami végére. Az illető már lehet, hogy mondjuk hónapok óta küzd kellemetlen tünetekkel, pl. állandó szomjúság, kóros fáradtság, romló látás vagy éppen fogyás, amikre a diabétesz felismerése végre válasz. Az első sokk után bekapcsolhat a problémamegoldó fókusz, ahol az ember tudja a feladatát. Újra lehet tervezni az életet, elkezdeni az életmódváltást, megtanulni az inzulinbeadást és olyan módokat találni, amik segíthetik a cukorbetegséggel való együttélést.

Társas támogatás

A társas támogatás és a közösség erejét nem lehet elégszer hangsúlyozni. Ma már rengeteg támogató csoport létezik online és offline formában is (pl. Sportos cukros), akik számos programot és tábort szerveznek. Gyerekek esetén különösen, de akár felnőttként is sokszor a hozzátartozó is része a rendszernek, így nagyon hasznos, ha ők is részt vesznek akár különböző oktatásokon, programokon. Nagyon nagy erő lehet abban, ha olyan esettörténeteket hallgatunk, ahol más cukorbetegek mesélik el a történetüket, mert ez erősíti a „nem vagy egyedül” érzést. Ha úgy érezzük, hogy külső segítség nélkül nem megy, akkor érdemes felkeresni egy kifejezetten erre specializálódott pszichológust.

Kontroll visszaszerzése

A betegség, legyen szó bármilyen betegségről, általában egy kontrollvesztett állapot. Nagyon fontos, hogy megtanuljuk, hogy tudjuk egyrészt a betegséget, azaz a vércukorszintet kordában tartani, valamint hogyan szerezzük vissza az irányítást az élet akár más területein. Sokan találják meg magukat a művészetekben vagy a sportban (utóbbi egyébként a vércukorszintnek is kedvez), de gyakorlatilag lehet szó munkáról, egy új elfoglaltságról vagy bármilyen hobbiról is.

Tudatosság

A cukorbetegek általában először nagyon megrémülnek attól a fegyelmezettségtől és szabálykövetéstől, amit a diabétesz megkövetel (állandó vércukormérés, szénhidrátszámolás, akár időre evés és inzulinbeadás). Idővel azonban a legtöbbeknek ez rutin lesz, és már nem okoz különösebb nehézséget a mindennapokban. Az is igaz, hogy a legtöbben a cukorbetegségnek köszönhetően sokkal tudatosabbak lesznek az étkezésben, mozgásban. Jobban figyelik magukat, jobban megérthetik az összefüggést a vércukorszint és a hangulat között. Egészen egyszerűen minden szempontból sokkal egészségtudatosabbak lesznek, ami hosszú távon mindenképpen megtérül. Manapság ráadásul már a technika is nagy segítség, hiszen létezik olyan szenzor, amelynek segítségével gyakorlatilag az ember ránéz az applikációra és már látja is a vércukorszintjét a telefonján.

Átkeretezés

A legfontosabb talán, hogy a cukorbetegséget ne betegségnek, hanem egy állapotnak tekintsük. A legtöbben úgy érzik, hogy a diabétesz valójában a személyiségük részévé vált. Lehet, hogy a diagnózissal valamit elvesztettek, de a másik oldalról talán kaptak is valamit. Képesek lettek a változásra, azaz a rezilienciára, ami az élet más területén is nagy előny és gyakorlatilag „újjászülettek”. Van, akinél ez a művészetében jelenik meg, másnál ez lehet egy ironman verseny vagy egy Balaton-átúszás, de az is lehet, hogy csupán jobban figyelnek magukra, a testük jelzéseire, és megtanultak előnyt kovácsolni egy nehéz helyzetből.

Forrás: WEBBeteg
Szerzőnk: Lőrincz-Erdélyi Krisztina, pszichológus