Új fogyókúrás szer, mely a cukorbetegség ellen is jó

MTI
megjelent:

Kutatók olyan szert állítottak elő, amely az elhízás mellett a cukorbetegség ellen is sikerrel veszi fel a harcot, és csökkenti a túlsúlyos emberek koleszterinszintjét is.

Az egyelőre csak fatostain néven emlegetett szer meggátolja a szervezet zsírtermelését, ehelyett a bevitt ételekből szabadítja fel az energiát.

A szakemberek bíznak abban, hogy olyan gyógyszert tudnak előállítani az anyagból, amely egyszerre hatásos az elhízás, a diabétesz és a magas koleszterinszint ellen.

A Chemistry and Biology című tudományos folyóiratban Salih Wakil, a Texasi Egyetem és Ueszugi Motonari, a Kiotói Egyetem munkatársa tette közzé a felfedezésről szóló tanulmányt. A tudósok szerint a szer a túlétkezés által "bekapcsolt" génsorozatoknál fejti ki hatását. "Itt, az alapoknál csapunk le" - mondta Wakil.

Bár a gyógyszeren dolgozó kutatók tisztában vannak azzal, hogy a fogyást elősegítő szerek egereknél és patkányoknál sikeresek lehetnek ugyan, az embereknél azonban nem feltétlenül mutatkozik jelentős hatás. Ennek ellenére bíznak a sikerben. "Nagyon, nagyon bizakodó vagyok" - jegyezte meg Wakil.

A fatostatin egy kis molekula, de a tesztek szerint 63 különböző génre van hatással.

Egereknél már sikereket értek el vele, az állatok súlya négy hét alatt 12 százalékkal csökkent, vércukorszintjük pedig 70 százalékkal volt alacsonyabb. A kutatók következő lépésben nyulakon vizsgálják majd a hatást.

(MTI)

Cikkajánló

Mi a cukorbetegség? A diabétesz típusai

Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
Cukorbetegség
Jelenleg még nem teljesen tisztázott, hogy miért alakul ki 2-es típusú cukorbetegség (diabétesz) bizonyos embereknél, ám a fő rizikótényezők egyértelműek. Mi a különbség az 1-es és a 2-es típusú diabétesz között?
Az aurás migrén
Az aurás migrén

Ön is tehet állapotának javításáért.

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

WEBBeteg - Irinyi-Barta Tünde, okleveles táplálkozástudományi szakember
Oxygen Medical - Dr. Marton Anna, belgyógyász, kardiológus, diabetológus
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg összeállítás - Dr. Zsuga Judit és Bak Marianna

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Szanyi Andrea

Dr. Szanyi Andrea

Belgyógyász, háziorvos, geriáter

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Borus Hajnal

Dr. Borus Hajnal

Belgyógyász, Diabetológus

Budapest