Fogorvos diagnosztizálja a diabéteszt?

szerző: Cs. K., fordító - WEBBeteg
megjelent:

Egy, a New York University által végzett kutatás eredménye szerint, a fogínybetegségben szenvedők jelentős többségénél nagy a diabétesz kockázata is. A kutatók szerint a fogorvosok lehetnek az elsők, akik segíthetnek a betegség felismerésében és kezelésében.

A kutatás alapját egy, a 2003-2004 között diabétesszel nem diagnosztizált 2923 ember egészségügyi szűrése szolgáltatta. Ez alapján azt tapasztalták, hogy a fogágybetegségben szenvedők 93, míg a fogínybetegségben szenvedők 63 százaléka volt kitéve a diabétesz kockázatának.

Ezt látszik alátámasztani az a tény is, hogy minden magas magas diabétesz kockázatú emberből három volt ilyen jellegű panaszokkal fogorvosnál az elmúlt két évben.

A fogorvosi vizsgálat hasznos lehetőséget jelenthet a diabétesz felismerési folyamatában, fontos első lépés lehet abban, hogy megállapíthassák, kik azok, akiknek fokozottan javasolt a diabétesz szűrés.

A fogágy és fogínybetegségek mellett a túlsúly, a családban korábban előforduló cukorbeteg megbetegedések, a magas vérnyomás és koleszterinszint egyaránt fokozott kockázatot jelentenek a betegség kialakulására.

A vércukorszint természetes csökkentését segítik a béta karotin, króm, ginseng és lenmag tartalmú táplálékok.

(WEBBeteg - Cs.K. fordító, Forrás: DrCutler.com; lektorálta: Dr. Csuth Ágnes, családorvos)

Cikkajánló

Széntabletta
Széntabletta

Mikor szedjük? Mikor kerüljük?

Megfázás
Megfázás

Miért lehet a hidegben megfázni?

WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, diabetológus
WEBBeteg - Lőrincz-Erdélyi Krisztina, pszichológus
WEBBeteg - Irinyi-Barta Tünde, okleveles táplálkozástudományi szakember
WEBBeteg - Dr. Bodnár Edina, bőrgyógyász
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, diabetológus
WEBBeteg - Dr. Bartha-Barcsai Tímea, jogász

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Szanyi Andrea

Dr. Szanyi Andrea

Belgyógyász, háziorvos, geriáter

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Borus Hajnal

Dr. Borus Hajnal

Belgyógyász, Diabetológus

Budapest