Új gyógyszerek a cukorbetegség kezelésére

MTI
megjelent:

Egy új tablettát és injekciót mutatnak be a Magyar Diabetes Társaság (MDT) XX. jubileumi kongresszusán Tihanyban, ahol 1500 cukorbetegséggel foglalkozó orvos és szakdolgozó tanácskozik a hét végén - jelentette be Winkler Gábor professzor, a társaság elnöke sajtótájékoztatón pénteken.

A professzor az új készítmények, illetőleg gyógyhatásuk ismertetésekor elmondta: a vékonybélben keletkezik egy olyan hormon, amely a táplálkozáskor inzulinszerű polipeptideket "termel", majd perceken belül elbomlik. Éppen azért, hogy a táplálkozást kivetően hirtelen inzulinemelkedés ne következzen be - tette hozzá. Mint mondta: mostanáig nem volt lehetőség arra, hogy ezt a hormont hasznosítsuk, ugyanis nem rendelkeztünk olyan készítménnyel, amely a lebomlását gátolja, illetve a hatását megnyújtsa.

Most egy olyan új tablettát mutatnak be a kongresszuson - két hasonló már eddig is forgalomban volt -, amely gátolja az említett hormon lebontását - mondta a társaság elnöke, rámutatva, hogy bemutatnak ugyanakkor olyan injekciós készítményeket is, amelyek az inzulint kiválasztó hormon hatását "utánozzák".

A cukorbetegek a vércukoreséstől félnek, s az új készítményeknek (tabletta és injekció) nincs ilyen hatásuk, ezért nagy reményeket fűznek ahhoz, hogy mindezek jó terápiás lehetőséget biztosítanak - magyarázta Hidvégi Tibor professzor, a társaság főtitkára. A professzor szerint azonban döntő jelentőségű a megelőzés, különösen a kötelező szűrővizsgálatok bevezetése és a nemzeti diabétesz megelőző program mielőbbi kidolgozása, s ahhoz a teljes társadalmi támogatottság elérése.

Winkler Gábor utalt arra, hogy külföldön (Nyugat-Európában és Egyesült Államokban) kifejlesztett gyógyszer-készítményekről van szó. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) jelentős - 70 százalékos - támogatást nyújt ezekre a gyógyszerekre.

A társaság elnöke elmondta azt is, hogy 2011-2012-ben megtemetődhet az alap a cukorbetegség kötelező szűréséhez, de nem a diabetológiai szakellátó helyeken, hanem az alapellátásban kell majd elvégezni. Az elmúlt években - az MDT kezdeményezésére - 100 ezer ember kockázatalapú vércukor szűrését végezték el, s a közeljövőben újabb 100 ezer szűrést "ejthetnek meg". Amennyiben ez a második ütem is az elsőhöz hasonló eredményeket hoz, meglesz az alapja a lakosság kötelező diabétesz szűrésének, ami különösen nagy eredmény lenne a hazai diabetológia számára - tette hozzá az elnök.

Elmondta azt is, hogy az országban összesen 200 akkreditált diabetológiai szakellátó hely van, 1400 munkatárssal. Vándorfi Győző főorvos, a kongresszus főszervezője a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az OEP évente 174 milliárd forintot költ a cukorbetegségek kezelésére, ami a nemzeti jövedelem 0,5 százalékát teszi ki. Közlése szerint Magyarországon 760 ezer cukorbeteg van, s szerinte ugyanennyi ember cukorbeteg még, csak "egyelőre nem tud róla", s további 700 ezren pedig "várományosok" e betegségre.

Legalább kétmillió ember egészségről van szó, s a megelőzés, a gyógyítás társadalmi összefogás nélkül nem működik - vélekedett a főorvos.

(MTI)

Cikkajánló

Mi a cukorbetegség? A diabétesz típusai

Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
Cukorbetegség
Jelenleg még nem teljesen tisztázott, hogy miért alakul ki 2-es típusú cukorbetegség (diabétesz) bizonyos embereknél, ám a fő rizikótényezők egyértelműek. Mi a különbség az 1-es és a 2-es típusú diabétesz között?
Az aurás migrén
Az aurás migrén

Ön is tehet állapotának javításáért.

Karácsonyi ételeink
Karácsonyi ételeink

Újragondolva egészségesebb verzióban.

WEBBeteg - Irinyi-Barta Tünde, okleveles táplálkozástudományi szakember
Oxygen Medical - Dr. Marton Anna, belgyógyász, kardiológus, diabetológus
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg összeállítás - Dr. Zsuga Judit és Bak Marianna
WEBBeteg - Dr. Horváth Balázs és Dr. Ujj Zsófia Ágnes

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Szanyi Andrea

Dr. Szanyi Andrea

Belgyógyász, háziorvos, geriáter

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Borus Hajnal

Dr. Borus Hajnal

Belgyógyász, Diabetológus

Budapest